Adventi ízutazásunk zárásaként hoztam még egy kalácsot, melyet általában ajándékba szoktam vinni, ezért számomra ez mindig valamilyen ünnephez kapcsolódik. Két kedvenc angol bloggerem receptjét ötvöztem benne. Rugalmas kelt tésztából készül, mely kívül ropogósra sül, belül pedig csokoládékrém van, amitől az egész igazán fényűző lesz. A formázása is különleges, kicsit hasonlít a babkára, mégis más. Túlzottan sok munka sincs vele, akár még az utolsó pillanatokban is elkészülhet, akár ajándékba, akár ünnepi reggeli gyanánt.

Advent negyedik vasárnapja közeleg, a karácsonyfánk egyelőre még pőrén kint fagyoskodik a teraszon, átnéztem a díszeket, ellenőriztem az égősort, nagyjából tudom, mi lesz a menü, és az ajándékok nagy része is el van már rejtve a ház különböző zugaiba, nehogy a gyerekek rábukkanjanak. Közben pedig nagy fába vágtam a fejszémet, hiszen egy igazán különleges desszertet hoztam erre a napra.

Antal Csilla világjáró karácsonyi édességeket bemutató sorozatában ma Olaszországba utazhatunk, és egy kalácshoz hasonló, különleges süteménnyel ismerkedhetünk meg. 

Idén is eljött a Mikulás napja. A gyerekeim 9 és 11 évesek, és ez az első olyan év, amikor már pontosan tudják, ki a Mikulás, és hogyan kerülnek az ajándékok Szenteste a karácsonyfa alá.

Az advent a briteknél is különleges!

Új receptsorozatunkban karácsony előtt minden héten bemutatjuk egy olyan összetettebb desszertnek az elkészítését, ami a világ valamely távoli pontján bearanyozza az ünnepet. 

Ránézésre nagyvárosi hipszter, közelebbről viszont csupa szív művészlélek, akinek az álomkonyhájában mindig jó zene szól, a falakat graffiti díszíti, a polcokon pedig különféle zuzmók és más erdei kincsek sorakoznak, csillogó üvegekbe zárva, savanyítva vagy fermentálva, hogy aztán egy gondosan megalkotott tányéron nyerjenek végső értelmet. Farkas Richárddal, az őrségi Pajta étterem séfjével beszélgettünk.

Nem vagyok hős, sem áldozat, sőt, néha hibázom is. De amíg őszintén szeretek, úgy érzem, jó anya vagyok.

Úgy tűnik, a betegség miatti pánik egy olyan ősi túlélési ösztönt kapcsolt be minden emberben, mely hosszú évek óta csendesen szunnyadt, jó mélyen, a tudatalattinkban. Pillanatok alatt értékelődött fel újra a mindennapi kenyér.

Újra kell tanulnunk az ősi bölcsességeket, és fel kell idéznünk minden egyes régi igazságot.

Ezért vagyok büszke arra, hogy én is az lehetek.

Nagyanyáink tudták: só és cukor mindig legyen otthon!