Langaléta lányok figyelem: így öltözz, ha magas vagy!

Stílus

Langaléta lányok figyelem: így öltözz, ha magas vagy!

Így öltözködj, ha te is a magas nők táborát erősíted!

Ki számít magasnak? Mi az optimális magasság? Ezekre a kérdésekre nehéz válaszolni, mivel kultúránként, országonként eltérő a válasz.

Én a magam 176 centijével itthon magasnak számítok. 11 éves koromban lettem a legmagasabb az osztályban, a fiúkat is megelőzvén kerültem a tornasor legelejére – ez az élmény pedig finoman szólva sem tett jót kamasz lelkemnek.

A kiskamasz kor eleve rettentően nehéz időszak. Elkezdenek megjelenni a másodlagos nemi jellegek, és nem tesz túl jót az ember önképének, ha csúfolják a magasságával, vagy csak szimplán „kedvesen” megkérdezik, hogy milyen az idő odafent.

Konkrétan szégyelltem, hogy milyen „gólya” vagyok, és elkezdtem púposan járni, takargatni magam.

Persze a felnőttek ezt nem értették, és folyamatosan mondták, hogy húzzam ki magam, olyan szép magas lány vagyok… Hát köszöntem szépen, nem éreztem magam annak.

Nem volt egyszerű leküzdeni az ebben az időszakban kialakult komplexusokat, de idővel azt hiszem sikerült, pár éve megtaláltam a saját stílusomat. És elfogadtam azt, a már-már klisének számító mondatot, hogy el kell fogadnunk amit kaptunk – mondjuk 176 centit – ahhoz, hogy igazán jól érezzük magunkat a bőrünkben, ami majd idővel meg is látszik. Mindeközben pedig megtaláljuk azokat a ruhadarabokat, amik még előnyösek is.

 

FELSŐK

A manapság divatos, izgalmasabb anyagú, mintájú darabok jól mutatnak magas nőkön. Fontos, hogy ne legyenek apró minták rajtuk, és inkább a nagyobb, hangsúlyosabb díszítésű ruhákat válaszd! Én a légiesebb darabokat preferálom, egy magas derekú nadrággal vagy szoknyával kiegészítve. Ehhez az is hozzátartozik, hogy hosszabbak a lábaim a felsőtestemnél, így előnyösebb azt hangsúlyoznom.

 
Emmer Szabina

MINTÁK

A printelt ruhadarabok igazán a magas nőkön állnak jól. Lehet egy virág, absztrakt minta, bármi – rajtuk igazán mutatóssá válik. Figyelj arra, hogy a minta csak szimplán nagy legyen, és ne óriási, mert az csak tovább fog nyújtani. Alapszabály, hogy a hosszanti csíkozást kerüljük, mert az is tovább nyújt!


MAXI RUHA, MAXI SZOKNYA

A földig érő darabok úgy fognak állni rajtad, mintha rád öntötték volna őket. Fontos, hogy olyat válassz, ami elég hosszú, és nem a sípcsontig ér – azt a fazont nem maxinak hívják, és inkább kerüld el!

 
Emmer Szabina 

BLÉZEREK

A hosszabb fazonú kabátok, blézerek, kardigánok jól mutatnak a magas lányokon. Akár lábszárközépig érő darabok is megengedettek, mert van hol végignyúlnia.

 
Emmer Szabina 

PALAZZO NADRÁG

Ha magas vagy, jó esély van rá, hogy neked is hosszúak a lábaid. Kész szerencse, hogy újra divatba jöttek a palazzo típusú nadrágok, amiket elég egy toppal kiegészíteni.

 
Emmer Szabina 

MAGASSARKÚ

A magassarkú nem csak az alacsonyabb lányoknak, de a magasabbak számára is ajánlott, mivel tartást ad, formál, és légies hatást kölcsönöz viselőjének. Sokan ódzkodnak a magassarkútól, pedig a tűsarkak tovább tudják nyújtani a hosszú, csinos lábakat. Érdemes szűkebb nadrággal ruhával kombinálni!

Szó ami szó, magas lányoknak rengeteg minden áll jól. A lényeg, hogy ne legyen se a nadrág, sem a ruha túl rövid, mert az sajnos kinőtt hatást kelt. A feneket alig takaró daratokat kerüljétek és inkább a combközépig érőket válasszátok!

Ajánljuk még: