A sok lóerős erőgép klímás fülkéjéből csukott ajtó mellett is dübörög a mulatós, a munkától biztos távolban zsebre dugott kézzel szép ruhába öltözött emberek állnak makulátlanul tiszta cipőben. Egy megkötött öleb az ismeretlentől való halálfélelmében holtpontig tekeri az asszonyka kezében rángatózó automata pórázt. A bambán rágózó gyerek unottan törli le irdatlan méretű okostelefonjára rakódott port. Ugyanebben a pillanatban valamivel távolabb egy férfiember idegesen sepregeti le a felvert koszt az út szélén leállított elektromos autó szélvédőjéről.
A markolókanál eközben kíméletlenül, akadályt nem ismerve követi a joystick mozgását, az évszázados melléképület recsegve-ropogva borul a porba. Bár semmi bajuk nem volt, az öreg tetőcserepeket már napokkal korábban lehajigálták. A csórén maradt gerendák és szarufák a gép hatókörébe érve csontvázként rogynak a falak alá. A lehulló törmelék által keltett légáram a magasba emel egy a padláson hagyott öreg kendőt. Lassan hull alá, hímzett szegélye meg-megvilágosodik a porfelhőn átszüremlő alkonyi fényben.
A lánctalpak törmeléken csikorognak. A férfiember nem bírja tovább, nadrágját porolgatva bepattan a luxuskocsiba, hogy kikeveredjen a szélhajtotta porfelhőből. A xenon fényszórók laposszögű fénye éles pásztában hasítja a széttaposott ribizlibokrok által szegélyezett utat, a szomszéd kapubejárója biztos menedéknek tűnik.
A lassan romjaiban heverő melléképület szomszédságában gondosan épített pince remeg. Dupla ajtajának egyik szárnya csálén lóg – a kikötött villanyvezetékkel együtt a gép ezt is letépte. A pince hantja mellett halomba hányt, kitört fenekű hordók, kádak hevernek. Ősz van, a szüret ideje, de erre itt semmi nem emlékeztet.
A géptől távolabb válogatott szelektívhulladék-kupacok. A fakupac alján tökéletes állapotú mosóvályú, melyben víz helyett immár a ráhajított szépen faragott kredenc összetört üvegablakának cserepei csillognak. A szétvert fedeles-lócák és szekrények lapjai egyazon színre festve fekszenek szerteszét. A vas még ilyen válságos időben is érték, mehet a MÉH-be! A szívlapát és a gombosvilla a régen kalapált kaszapengével összekeveredve esik a vashordóba, a borona és az eke csak melléborítva fér a kupacba. Gyűlnek a kilók…
Az istálló romjai mögött egyszerhasználatos raklapok sorakoznak. Jó ára van a bontott téglának, főleg, ha pecsétes, a szeletelt tégla külső darabjait pedig még most is veszik, mint a cukrot. Csak arra kell ügyelni, hogy a raklap külső részeire épszélű darabok kerüljenek, a muruttya belül is megtalálja a helyét…
Mint megtudom, az egykori gazdaság helyén maholnap fullextrás-energiatakarékos modern otthon épül, melynek dísze a feng shui rendje szerint elhelyezett pecsétes téglanyomatokkal díszített design-kandalló lesz.
A mézédes körte félig lerágott csutkáját az út túloldalán álló erdőbe hajítom. Ha magjából véletlen kicsi fa növekedne, a vadak tán kíméletesebbek lesznek vele.
Lassan elül a por.
Ajánljuk még:
Dobozba zárt szeretet: hogyan küldjünk külföldre ajándékot?
Két hátizsákban az életük, de hat országban élnek egy év alatt – interjú a digitális nomádokkal
„Úgy képzeltem, Magyarországon még bocskaiban sétálnak az utcán” – 56-os disszidensek leszármazottaival beszélgettünk
