Hirdetés

Éltető kert

Hirdetés

Olvasási idő: 5 perc

„Még boldog szigetek bő rétjein is csoda lenne, nemhogy a pannon-föld északi hűs rögein” – nem csak a dúnántúli manduláról

Amrein Tamásné Miskolczi Boglárka | kertészmérnök és szociológus

Az őszibarack közeli rokona, kedvező körülmények között csodálatos fává fejlődik. A kései fagyokat nem szereti, ezért hazánkban sok helyütt kétségessé vált termesztése, mégis egyedülálló erővel képes megküzdeni a száraz, sziklás lejtőkkel is. Nem egyszerű tehát megtalálni ideális helyét, de ha ezt a nehéz feladatot megoldjuk, akkor egy igen értékes növénnyel gazdagodhatunk. A mandula története következik.

A rózsafélék (Rosaceae) Prunoidae alcsaládjába tartozó Amygdalus alnemzetségnek jelenleg körülbelül ötven faja ismert, és ezek közül ezidáig csak két faj fajtáinak termesztését valósították meg: a manduláét és az őszibarackét. A mandula (Prunus dulcis) őshazájának Nyugat-Ázsiát tekintjük, de a szakemberek szerint a Levante térségben (a mai Szíria, Libanon, Jordánia, és Izrael területén) kezdték el először a termeszteni.

A kutatóknak régészeti bizonyítékokkal sikerült igazolniuk, hogy már a korai bronzkorban (azaz ötezer évvel ezelőtt) nemesítették, és fogyasztották a mandulát.

De találtak belőle Tutanhamon sírjában is, és az is ismeretes, hogy az Ázsiát Európával összekötő selyemúton haladó kereskedők a mandulát is használták ügyleteikhez. A mandula már az emberiség korai történetétől fontos vallási és kulturális jelentőséggel bír: az Ószövetség könyveiben Áron kivirágzott mandulavesszejéről olvashatunk, ami az isteni jóváhagyást, a hűséget jelképezte.

A ránk maradt írásos feljegyzések arról tanúskodnak, hogy a mandula mindig is az egyik legfinomabb terménynek számított történelmünk során. Amikor a bibliai József testvérei Egyiptomba mentek, hogy gabonát szerezzenek, apjuk ezt mondta nekik:

„Vegyetek a föld válogatott gyümölcseiből a ti edényeitekbe, és vigyetek ajándékot annak a férfiúnak; egy kevés balzsamot, egy kevés mézet, fűszerszámokat, mirhát, diót, mandulát.” (Mózes I. 43. 12.)

A mandula számos kultúrában a szépség, a remény és az újjászületés szimbóluma is, a Római Birodalomban például az újdonsült házasok fejére mandulát szórtak, hogy szerencsés gyermekáldásban lehessen részük. Állítólag innen ered a ma is életben lévő szokás, miszerint a násznép cukorral bevont mandulát kap, ami a boldogságot, a gyermekáldást, az egészséget, a gazdagságot és a hosszú életet jelképezi.

Alakját gyakorta fedezhetjük fel perzsa szőnyegekben, és a román kori művészeti alkotásokban is elő-előbukkannak a mandula jellegzetes formái. Nálunk Jannus Pannonius tette ismertté Egy dunántúli mandulafáról című alkotásával – bár ekkor még csak dísznövényként ismerhettük idehaza, ugyanis az akkori fajták nem tudtak beérni a hazai környezeti feltételek között. Hazai termesztése csupán a 19. század végén kezdődött el, méghozzá a szőlőt elpusztító filoxéravésznek köszönhetően.

A szőlők helyére mandulát és barackot ültettek: ezzel próbálták meg pótolni a hatalmas károk okozta űrt.

Janus Pannonius: Egy dunántúli mandulafáról

„Herkules ilyet a Hesperidák kertjébe' se látott,

Hősi Ulysses sem Alkinoos szigetén.

Még boldog szigetek bő rétjein is csoda lenne,

Nemhogy a pannon-föld északi hűs rögein.

S íme virágzik a mandulafácska merészen a télben,

Ám csodaszép rügyeit zuzmara fogja be majd!

Mandulafám, kicsi Phyllis, nincs még fecske e tájon,

Vagy hát oly nehezen vártad az ifju Tavaszt?”

Ma legnagyobb termőterületeit Észak-Amerikában találhatjuk, ahova spanyolországi ferences szerzetesek vitték el az 1700-as években. A kaliforniai mandulások világhírűek: közel 25 fajta terem ezen a vidéken,

amelyek nagy része kereskedelmi forgalomban is kapható. A második legnagyobb mandulatermesztő Spanyolország, ahol bár több száz fajtája él, közülük csak ötöt fedezhetünk fel a kereskedelmi termesztésben.

Hazai termesztése során két nagy akadállyal kell megküzdenünk: a bizonytalan termékenyülésből adódó alacsony termésmennyiséggel és az egyre gyakoribb késő tavaszi fagykárral. Folyamatosan zajlanak a kutatások azzal kapcsolatban, hogy melyek azok az alany-nemes kombinációk, amelyekkel ez a két fő probléma kiküszöbölhető, és a mandula termesztése biztonságossá tehető. Termelői tapasztalatok szerint

nehéz megtalálni a mandula termesztésének helyes módját, a kemény héjú fajták egyike ugyanis úgy hullik, hogy a földről kell összeszedni, a másik pedig rendszeresen moníliafertőzéssel küzd, a papírhéjú mandulát pedig a madarak dézsmálják meg.

Ha ez még nem lenne elég, a mandulának saját levéltetve is van, ráadásul a növény virágzási és termési ideje is hektikusan változik. A számítások szerint egy fa egy szezonban 4-11 kilogramm termést hoz, ami egyben azt is jelenti, hogy nagyon kiszámíthatatlan a hozama, ráadásul számtalan betegség és károsító fenyegetésének is ki van téve.

Hazai termesztése tehát egyelőre tele van kérdőjelekkel, fogyasztása azonban számos egészségügyi előnnyel jár, így mindenképpen ajánlott beépítenünk az étrendünkbe. Fogyasztható része a mag belsejében található: ebből készül a világhírű marcipán is.

Az európaiak a keresztes háborúkban tanulták meg a marcipánkészítést az arabok segítségével, és a feljegyzések szerint először Katalóniában készítettek marcipánt a 12. században.

Fehérjét, zsírsavakat, olajat, szénhidrátokat és ásványi sókat tartalmaz, de kálium, kalcium, magnézium, réz és foszfor tartalma is figyelemreméltó. Tápanyagösszetételének köszönhetően fogyasztása előnyös lehet keringési betegségek és cukorbetegség esetén, és képes enyhíteni a gyulladásos folyamatokon, továbbá segíthet az oxidatív stressz megelőzésében is. Rendszeres fogyasztása segíthet a csontrendszer állapotának javításában, illetve a fogszuvasodás kialakulásának megelőzésében is.

A mandula fogyasztása jót tesz a keringési rendszernek és a szívnek is, és hozzájárulhat a vérnyomás optimalizáláshoz. A mandulában B2-vitamin és L-karnitin is található, amik jó hatással vannak az idegrendszerre: segítenek megelőzni a kognitív funkciók romlását. Többek között ezért is ajánlják rendszeres fogyasztását Alzheimerben és demenciában szenvedőknek. E-vitamin tartalmának köszönhetően olaja kiváló bőrápoló, ezért számos kozmetikum alapvető összetevője.

Fogyasztása során azonban legyünk mértékletesek: egy maréknyi mennyiségnél ne együnk többet naponta!

Készíthetünk belőle magtejet, tehetjük turmixokba, felhasználhatjuk főzéskor és pirítva is fogyaszthatjuk, de ha a nyers fogyasztás mellett döntünk, akkor az enzimek felszabadulása érdekében áztassuk be pár órára, és csak utána együk meg!