A puding próbája...  – Nehézségek az első fitneszkarácsony körül

Mert miről szól ez az ünnep? A szeretetről, mindenekelőtt. A meghitt együttlétekről, az elcsendesülésről, a befelé figyelésről. Ezeken kívül esetleg, kivételes esetekben, a megállás nélküli, minimum egy hétig tartó degeszre evésről.

Én már legalábbis hallottam ilyesmiről. Ez az egész valójában már az év végi céges rendezvények all-you-can-eat mulatságaival kezdődik, úgy tíz nappal karácsony előtt. Aztán a két ünnep között természetesen végigjárjuk az összes rokont, miközben egyik szomszédunk hókiflijét sem hagyjuk ki, hogy aztán a jól megérdemelt és nem egészen kalóriaszegény pihenésünk végeztével még a kivételesen remekül sikerült zserbójuk maradékaival is megkínáljanak minket az új év első munkanapján a kedves és visszautasíthatatlan kollégáink. Praktikusan egy nagyjából három hétig tartó folyamatos szénhidrát- és cukor-atomtámadásról van szó, amit túl kell élni valahogy.

Sok régi és rossz szokásomon változtattam az elmúlt tíz hónapban, miközben lettek újak és jók.

Nem nézegetem már a nagycsarnokban a bőrös libahájakat, hogy magam készítette friss töpörtyűt egyek házi (vagy bármilyen) kenyérrel. Függőségektől is megszabadultam, nincs cigi és nincs kávé, se sóvárgás utánuk – de van, ami nem változott. Ma is menthetetlenül édesszájú vagyok. És ezt valószínűleg Zuckerbergék is régen tudják rólam. Már hetekkel ezelőtt megjelent az új kedvenc táplálékkiegészítő-gyártóm hirdetése a hírfolyamban: „idén sem maradunk karácsonyi ízesítésű fehérjék nélkül, ezúttal három limitált ízzel bővült a kínálat, amit ráadásul ebben a hónapban -39%-os kedvezménnyel szerezhettek meg online és üzleteinkben! Nézd meg, milyenek lettek a jövő karácsonyi fehérjéi!” Azt hiszem, én vagyok az ideális célcsoportja ennek a terméknek –

csak azért nem szereztem be még belőle egy nagyobb kiszerelést, mert nincs már nagyon hova rakni, annyiféle édességpótlékkal élek.

A zserbóízű tejsavófehérje-koncentrátumot már hónapok óta iszom, ahogy a mogyorós-csokoládés és a karamellás-kapucsínós proteinizolátumokat is. A számtalan fehérjeszeletet fel sem tudnám sorolni, de minimum egyet eszem abból is minden nap. Ezeken kívül van otthon 30 másodperc alatt elkészíthető, tripla csokoládésnak mondott, 40 százalék proteintartalmú pudingpor, amely a reklámszakemberük szerint „kiváló megoldás mindenki számára, aki nem mond le az élet élvezeteiről, még egy laza diéta alatt sem”.

Márpedig én nem mondok le az élet élvezeteiről!

Ha pedig mindez nem elégíti ki a hedonista énem, akkor a 44 százalék fehérjéből álló, „mennyei instant bögrés sütihez” szoktam fordulni, ami „tökéletes választás lehet, amikor az édesség iránti vágyad nem szunnyad, de diétád alapelveihez tartani szeretnéd magad”. Ahogy mondják: nem szunnyad, de az elveimből nem engedek!

Ennyiből talán látszik, hogy felkészülten várom az ünnepet, és bár nem töröltem ki még minden valódi íz emlékét, így nem tartom kizártnak, hogy csiklandozni fognak a legkülönbözőbb sütemények mindenfelé terjengő illatai, de valójában elég jól megvagyok – még? – ezekkel a mesterséges pótszerekkel. Igazán veszélyesnek azt látom, hogy az illatokhoz lelki arzenál is társul, amellyel már nehezebb szembeszállni. Azokat a csalódott-neheztelő pillantásokat, fájdalmas sóhajokat, amelyek mind-mind arról szólnak, hogy nekem, személyesen és kizárólag, csakis nekem készült az összes püspökkenyér, linzer és Horthy lepény, s micsoda egy szívtelen vagyok…

De nem az -e a kegyetlen, aki szirénénekével és zserbóival csábítja a cukrok gyilkos tengerére a testkompozíció-javítás árbocához kötözött hajóst?