Borbás Marcsi receptje
Az alábbi történet mélyen megérint, még ha csak külső szemlélő is vagyok. Közelről néztem végig, amiképpen egy ötvenéves házasságot, egy teljes életet elfelejt egy asszony, és igyekeztem támogatni a férjet, akinek emiatt élete talán legnehezebb próbáját kellett kiállnia. Róluk, méginkább értük írtam meg ezt a történetet.
Az elmúlt évtizedben a munkakörnyezet optimalizálása hatalmas változásokon ment keresztül. Nagyon sok multinacionális cég felismerte és belátta, hogy a dolgozói teljesítményért a munkahely is felel, nem is kicsit. Dicséretes, hogy az elmúlt években a környezetpszichológia tudományos berkein belül is vizsgált kérdéssé vált a dolgozó kényelme és a terekhez való viszonya. Azonban mi történik akkor, amikor egy munkahely már túl kedvező feltételekkel biztosítja, hogy a napi 8 óra munka akár több is legyen? Hogyan hat ez az életünkre? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Temérdek bosszantó nyelvi jelenséggel találkozunk a mindennapi életben, sőt, már a médiában megszólalók nyelvhasználata sem mintaértékű. A nyelvhelyességi hibák egy részét sokan észre sem veszik, így a téves alakok akár meg is honosodnak a köznyelvben. Tedd próbára tudásod! Válaszd ki a helyes alakokat!
Egy ismerős, harmincas férfi borított pár hete otthon mindent. Elköltözött a párjától, pedig a lány házasságot, gyereket tervezett vele. Közös barátság lévén, mindketten engem kerestek meg a keserveikkel, és bevallom őszintén, én nem tudtam, nem tudok segíteni nekik.
Néma igazságok.
Sokan és sokféleképpen írták már meg azt, ahogy elhagyták őket. Valljuk be, egy-egy krízist mindenki a személyiségéhez mérten él meg és dolgoz fel, és akármennyire különbözzön egy-egy eset, bőséggel akad átfedés. Nem kizárt, az én történetem sem egyedülálló a maga nemében. Elmondom, a mások és a magam okulására.
Ha nyár, akkor grillezés, ez nem vitás. Fantasztikus húsokat, zöldségeket készíthetünk ezzel a technikával – már ha jól használjuk! Kvízünkből kiderítheted, te mennyire ismered a szakma fortélyait!
Többnyire nagyszerű tanáraim voltak, akik mertek hibázni. És akadt olyan is, aki sosem ismerte be, ha esetleg rontott. Mindegyikőjüktől tanultam valamit az emberségről és a tanárságról, aztán igyekeztem ezt a sok-sok tudást akkor sem feledni, mikor a katedra túloldalára kerültem. Szükségem is volt rá.
„Ha arra gondolok, hogy Pesten kell vezetnem, a halál vize lever” – mondta nemrég egy ismerősöm. Ezzel nincs egyedül: sokan kétségbeesnek, amikor valami miatt autóval kell menniük a fővárosba: állni kell a dugóban, meg kell próbálni kiigazodni a gyakran változó forgalmi renden, mindezt a budapesti közlekedés hol tötymörgő, hol lendületes tempójában, vehemens sofőrök között. Mintha nem is ugyanahhoz az országhoz tartozna a vidék és a folyóval, heggyel ékes Budapest, pedig legalább már mindenhol a „Jobbra tarts!” a kötelező szabály. Nem volt ez mindig így: közlekedéstörténeti kitekintés következik.
