December elejétől naponta útravalót adtunk az egy.hu adventi naptárában. Szerzőink segítségével minden reggel megosztottunk önökkel egy gondolatot, egy hagyományt, egy történetet, egy karácsonyi helyszínt vagy éppen egy finom receptet. Hálásak vagyunk, hogy velünk ébredtek, és kinyitották minden nap a kalendáriumunk ablakát! Az ünnepre való közös ráhangolódás, a mindennapi rohanásban egy ablaknyitásnyi csend és figyelem nekünk is jólesett.
Az év folyamán rendszeresen olvashatják az írásainkat, de ritkán van arra lehetőség, hogy magunkról meséljünk. A decemberi hónap nekünk is különleges.
Halmos Monika
Halmos Monika, rendszeres írónk a saját ünnepi készülődéséről így írt:
Nekem a karácsony előtti készülődésben az ajándékok kigondolása, elkészítése, a dekoráció, a sütés-főzés mindig a legfontosabb. Családunkban élményeket és saját készítésű ajándékokat adunk egymásnak, a díszítések mind természetes anyagokból készülnek, magam sütöm a sütiket, egymás közt elosztjuk a ki-mit főz kérdést. Idén többel kevesebben lettünk, a gyerekek pedig külföldön töltik az ünnepet. Alapvetően azt teszik, amit tanácsoltam mindig: ha felnő valaki, az új párjával új családot alkotnak, és meg kell találni mindenkinek a saját karácsonyát, ami neki valóban az ünnepet jelenti. Megtölteni az ünnepet mindkettejük számára fontos tartalommal. Így most mi is újra alkotjuk a karácsonyunkat. Már december elején elkészült mindenkinek a szeretett süteménye, dobozokba kerül a moszkauer, a mézes, a kedvenc szelet, a vaníliás kifli. Nagyapám kedvence volt ez utóbbi, nem lehetett eleget sütni belőle. Gyertyagyújtás előtt csak a törötteket lehetett megenni, így sokszor majdnem mind „összetört”. A mézes receptjét nagynéném hagyta ránk. Hosszú évekig küldte kis dobozban a mézeskalácsokat, postán érkeztek a messziről illatozó dobozok. Aztán egy karácsonyon csak egy levél érkezett, a recepttel: "Most már a ti dolgotok megsütni, tudjátok, milyennek kell lennie"- írta alá szálkás betűivel, és fenyőágakat rajzolt köré. A kedvenc szelet a család rákospalotai ágából került a sütemény-repertoárba. Ez az, amit annyira vár mindenki, és pillanatok alatt elfogy. Nincs benne pedig semmi különleges, csupa egyszerű süti-hozzávaló. Különlegessége a kétféle krém, a külön sütött lapok. Lehetne sütni máskor is, de ebben ez a varázslat: a várakozás erre, az évente egyszeri alkalomra. A moszkauer sok éve iratkozott fel a mi karácsonyi listánkra. Akkor, amikor gluténmentes süteményeket kutattam. Olyat kerestem, amiben nincs valami „pót”. Kell lenniük liszt nélküli süteményeknek! Sütöttem hát többféle habcsókot, mandulás puszedlit megmaradt tojásfehérjével, finomra őrölt mandulával, és moszkauert. Végül is ez lett a befutó, mindenki gyönyörűségére, nem csak a kényszerűen diétázók szerelmesedtek bele.
Annyit azért elárulok, a mi karácsonyi változatunkban nem csupán narancshéj lapul, hanem többféle aszalt gyümölcs, kerül bele a dió mellett tökmag, és egy részét fehér csokiba mártom.
A süticsomagok mellé járnak a süti-történetek, de ezeket már mindenki kívülről fújja. Évről-évre sokasodnak az új sütis történetek, amikor kigyulladt a mézes alatt a sütőpapír, mert a sütő grill funkcióra volt beállítva. Vagy amikor a gondosan elkészített nagy tepsinyi kedvenc szelet a kamrában várakozott az ünnepre, mi pedig arra, hogy megpuhuljon. Négyrét hajtott abrosz alatt pihent, egy arra járó egér viszont úgy gondolta, hogy legyen neki is karácsony, átrágta hát a textilt, aztán lyukat vájt a sütibe. Lett egy tepsi egérrágta kedvenc szeletünk, és egy abroszunk, négy jókora lyukkal.
Miközben készülnek a süticsomagok, az aprónépnek maradék fadarabokból törhetetlen játéksütiket vágunk-csiszolunk, képeslapokat írunk nosztalgiából, megtervezzük a macskabiztos karácsonyfát a kölcsönmacskának és az ünnepi díszeket, amelyek jól mutatnak a monitoron és a telefonon háttérképként is. Mókás díszeket akasztok a bokrokra tobozból, gallyakból és madáreleségből, legyen karácsony a madarainknak is, olyan jó nézegetni őket a szobából!
Fűszeres és gyógynövényes koktélokkal várom majd a barátokkal a közös ünneplést. Lesz koncert, kirándulás, meghitt közös esték rég nem látott rokonokkal, és a tarsolyomban ott van sok-sok szép, régi, talán sosemvolt karácsonyi történet, amelyeket akár az éteren át is lehet mesélni.
„S itt a karácsony, no lám, igen itt van. S az bizony nem a lelket emésztő keménység, sem a szigorúság, hanem a boldogság ideje a szívnek és a szájnak. Oh te kemény apostol, bizony mondom, ez a nagy napoknak minden titka. Mintha egy kis időre elengednénk e meghajszolt világ rettenetes gyeplőit, s nagy csend állna meg feletted a levegőben, s fejed felett kigyúlnának újra régi csillagaid, amelyeket úgy megcsodáltál valamikor... S azért oly szépek, mondom, mert lihegve megálltál s íme észreveszed őket újra.” – írta Füst Milán majd’ egy évszázada, és talán az idei karácsony az, amikor újabb csillagokat fogunk észrevenni az ünnep egén, a decemberi napokból pedig összegyűjtjük életünk újabb, maréknyi aranyát.
Gáll Orsolya
Gáll Orsolya, aki szintén állandó szerzőnk, ezt írta:
Ahogy rövidülnek a nappalok, a leheletem meg meglátszik a hideg hajnalon, érzem, hogy elkezdődött a változás. A természet elcsendesedik, és lassan bennem is megszületik a vágy a megállásra, az elmélyülésre.
Az idei advent hivatalosan november 30-án kezdődött, de az én lelkembe már az óraátállításkor belopakodik a várakozás szelleme. Előveszem a szekrényből a gondosan becsomagolt, illatos gyertyákat, van köztük almás-fahéjas, szilvás, narancsos. Tovább bővítem a led-fények és lámpák sorát, most egy aranygömböt választottam, ami csodásan szórja fényét a félhomályos lakásban. Az ablakra felkerül a zuhatagszerűen leomló, fehér fényt árasztó fényfüzér.
A konyhában előkerülnek az aromásabb fűszerek, a gyömbér, a chili, a római kömény, a lakást elárasztja a sütőben sülő sütőtök illata. Ebben az időszakban a kényeztető, tartalmas levesek melegítenek át esténként, nagyon szeretem a frankfurti levest, és a különféle ragukat.
Ez már a második karácsony lesz Anyukám nélkül. Esténként régi ünnepek hangulatát idézem fel, hálával tölti el a szívemet az érzés, hogy megélhettem mindezt. A gyertya vibráló lángjába nézve szinte látom őt, ez a fény arra emlékeztet, hogy a szeretet nem múlik el, csak átalakul.
A várakozás számomra azt is jelenti, hogy megvárom, amíg beköltözik a szívembe a türelem, a megértés. Arra vágyom, hogy ne sodorjon el az ünnepi vásárlási láz, hogy lélekkel teli ajándékokat válasszak. Hogy a karácsonyfa és a terített asztal mellé ne fáradtan, hanem békével üljünk le. Minden évben egyre erősebben érzem, hogy minden apró fény, illat, emlék egy-egy lépés a belső fény felé. És ez a fény végül otthonra lel bennem.
Amrein Boglárka
Amrein Boglárka, akinek cikkeivel rendszeresen találkozhatnak, ezt mesélte:
Ez az időszak egy különös, békével és megnyugvással átszőtt csendet hoz a napjainkba - egyfajta lelassulást, amiben könnyebben meghalljuk saját gondolatainkat és egymás érzéseit.
A kézzel készített ajándékok nemcsak a közös alkotás örömét hozzák el számunkra, hanem az ajándékozás igazi értelmét is, amit átsző az emlékezés, a megbecsülés és a szeretet kivételes felszínre kerülése - szeretteink körében vagy azokra emlékezve, akik már nem lehetnek velünk.
Demecs Norbert
Demecs Norbi, a kedvenc barangolónk sorai következnek:
Advent számomra minden évben új feladatokkal, új kihívásokkal teli időszakot hoz, melynek során az én életemben egyszerre hangsúlyos a pörgés és az elcsendesedés is. Nem csak a családommal töltött időben, a szeretetteljes felkészülésben, de a túráimat, programjaimat látogató vendégek számára is szeretném átadni az ünnep igazi varázsát, ami gyerekkoromból él bennem. Mindig elkeserít, amikor azt látom, hogy sokak számára pont az ünnep igazi üzenetétől eltérő tartalomról szól ez az időszak: a rohanásról, a mértéktelen bevásárlásról, felesleges tárgyak felhalmozásáról, a túlzásról és a pazarlásról. Minden évben, immár 2015 óta adventi túrasorozatot indítunk ilyenkor, amikor az ország különböző területein szervezett gyalogtúráink során olyan természeti környezetbe kalauzoljuk a résztvevőket, (például fenyőerdőkbe, hegyvidéki templomokhoz, hangulatos kézműves adventi vásárokba vagy megfelelő időjárási körülmények esetén hófödte tájakra), ahol közösen teremthetjük meg a „régi karácsonyok” hangulatát, messze a nyüzsgéstől, a zsúfolt bevásárlóhelyektől és a kötelező köröktől. Ilyenkor a fókuszt az igazán gazdag karácsonyi ünnepkör hagyományainak megismertetésére helyezzük, felidézzük, hogy eleink milyen szokásokkal várták a közelgő ünnepet – sokszor nem csak szellemi, de fizikai síkon is megelevenítve ezeket: hagymakalendáriumot készítünk, Borbála-ágat vágunk, Luca-búzát ültetünk, Luca-kalendáriumot osztunk, régi babonák gyűjteményéből olvasunk fel részleteket. Az elmúlt 10 évben azt tapasztaltuk, hogy ezeknek a csöndesebb, lassabb, elmélyültebb hitben fürdő koroknak a felidézésével sokak szívébe visszacsempészhetjük az advent és a karácsony igazi szépségét. Családilag is hasonlóan várjuk a karácsonyt: az öcsémmel kézműves díszekkel dekoráljuk ki a lakást, melegfehér fényeket gyújtunk az ablakban, a szobában és a ház körül is, mely a skandináv országokban az otthon melegét, a szeretet erejét szimbolizálják. Nem hivalkodó díszek, nem szemrontó LED-es égők, hanem selymes, meghitt melegfehér fények. Hagyományos adventi koszorút készítünk, mézeskalácsot sütünk, este sétálni járunk, hogy megcsodáljuk kerületünk kis ünnepi fényeit, idén pedig az adventi ablaknaptár programba is beneveztünk a lakóközösségben.
Adventem fontos részei a hajlani roráté misék vagy angyalmisék, melyek a gyertyafényes templomban bemutatva szívmelengető lelki útravalóként szolgálnak.
Mindig gondolunk a kertünk kis lakóira, a madárkákat etetjük, téli odúkat állítunk fel nekik és vigyázunk a kertünkben élő kis emlősökre vagy hasznos bogárkák téli álmára is. Hagyomány, hogy apa és fiai mindig együtt veszik meg a fenyőfát, s 24.-ig elrejtjük, hogy a család hölgy tagjai ne lássák, legyen meglepetés a nagy napra, hogy milyen fát választottunk. Régebben, amíg nagypapám élt, az is hagyomány volt, hogy alkalmanként isaszegi telkünkről kifejezetten az erre a célra ültetett fákat együtt vágtuk ki az ünnep előtti napokban. Nekünk nagyon fontos, hogy élő fenyőnk legyen, ettől kerek a karácsony nálunk igazán. Szintén régi szokás, hogy apa és fiai faragják be a talpba a fenyő törzsét, majd közösen visszük be a házba és állítjuk be a szobába. Persze a csúcsával mindig méretproblémák adódnak, így a csúcs rendszerint már nem fér fel a fa tetejére.
Szentestén pedig összegyűlünk, együtt díszítjük a fenyőfát nagyszüleink, dédszüleink hagyományos retro díszeivel, autentikus karácsonyi vacsora kerül az asztalra: halászlé, kacsasült, pontyszelet és mákos guba gyümölcssalátával, majd 23 óra környékén gyalog indulunk az éjféli misére, hogy megemlékezzünk Megváltónk születésének szeretetteljes, csodás ünnepére.
Kovács Kriszta
Kovács Kriszta írta:
Gyerekkoromban könnyen karácsonyi hangulatba kerültem. Az iskolában karácsonyi dalokat énekeltünk, kézműves ajándékokat és dekorációkat készítettünk - a téli mínuszokkal és az egyre sűrűbb hóeséssel az advent várakozással teli időszaka csordultig volt titokzatos varázslattal. Csakhogy minél idősebb lettem, annál többet kellett tennem azért a bizonyos varázslatért. Kutattam az üzletek polcain, a vásárokban, a workshopokon és a tengerentúli filmekben, de több-kevesebb hiányérzetem mindig maradt.
Egy-egy illat, fotó vagy dallam persze segített elérni a hőn áhított érzést, az azonban idővel halványult, ezért újabb és újabb impulzusokat kerestem.
Mézeskalács- és fenyőillatot, forralt bort és Hugh Grantet. Végül rátaláltam a “piros gombra”, ami garantáltan karácsonyi hangulatba hoz. A fényekre. A melegen hívogató, titkokat sejtető és csodákat ígérő ünnepi fényekre. Ami nem túl sok, de nem is kevés, pont annyi, hogy a diszkréten világító fényfüzérek és gyertyák fényénél megláthassuk és megélhessük azt a csodát, amit gyerekkorunkban éreztünk. Amit a közöttünk lévő szeretet varázsol az otthonunkba. Évközben bármikor, de karácsonykor különösen. És akkor már jöhet a mézeskalács- és fenyőillat, a forralt bor és Hugh Grant. A karácsony ott lesz mindenhol.
Farkas Boglárka
És akkor most engedjenek meg nekem is néhány személyes mondatot. Az én idei adventem más volt, nehezebb, mint amit valaha is megéltem. Bánatosabb és kaotikusabb, mint amit szeretnék bevallani, és talán éppen ezért vágytam most mindennél jobban a szenteste csendjére, békéjére. Idén különösen erősen érzem, milyen sokat jelent a család: azok a biztos pontok, akikhez akkor is vissza lehet térni, amikor belül minden felfordult. És a barátok, akik szóval vagy csönddel, jelenléttel vagy humorral tartanak meg – sokszor akkor is, amikor magamtól elesnék.
Advent most nekem a megbocsátás utáni vágy is: annak a szelíd, de makacs reménynek a hordozása, hogy egyszer a minősíthetetlenül fájó dolgok is elveszítik a súlyukat, a bántók pedig a múltban maradnak. Hogy a harag nem marad harag, és a bánat is helyet talál magának valami tágasabb rendben. Ehhez néha a múlt békésebb szentestéi adnak erőt: azok az esték, amikor minden egyszerűbbnek, melegebbnek, valamiféle magától értetődő rendben lévőnek tűnt. Ezek az emlékek ma gyógyítóan hatnak, finoman jelzik, hogy a béke nem elérhetetlen, csak néha egy kicsit messzebb kell érte nyúlni.
Végső soron a hívő ember a bántóknak - jóvátétel híján is - békét kíván. Nem a történtek elfeledését, vagy a cselekedetek letagadását, hanem azt a mély, belső rendet, amelyben az önismeret is tisztulhat.
A szentestére való várakozás minden kaotikusság és bánat ellenére valamit elmozdított bennem: egy kicsit helyretette, egy kicsit enyhítette ennek az évnek a történéseit, és még ha nem is kaptam magyarázatokat, a Gondviselés visszavezetett ahhoz az elfogadáshoz és megbékéléshez, amely bennem lakozik, és amelyre most minden eddiginél nagyobb szükségem van.
Antal Csilla
Videós anyagaink főszerkesztője, Antal Csilla a régi karácsonyokra emlékezett:
Mindenkinek vannak emlékei a régi karácsonyokról, én is pontosan emlékszem, hogyan telt gyermekkoromban a Szenteste. Délután díszítettük fel a fát anyukámmal, a csillogó üvegdíszek közül pedig egy-kettő sajnos minden évben eltörött… Miután elkészült a fa, alig vártam, hogy végre sötét legyen, és a színes izzók bevilágítsák a nappalit.
A karácsonyfa pont a szobám ajtaja előtt állt. A kristálymintás üvegfelület varázslatos módon szórta a zöld, piros, sárga és kék fényeket, a tűlevelek és a díszek árnyéka játékosan vetült rá mindenre.
Este asztalhoz ült a nagy család, a megszokott ételek és a fenyőfa illata pedig betöltötte az egész házat.
Miután a vendégek elmentek, készülődni kezdtünk az éjféli misére.
Vastagon fel kellett öltözni. Harisnya, meleg nadrág, trikó, póló, pulóver, kabát, sál, sapka, kesztyű – ezt mind felvettem, olyan érzés volt, mintha engem is jól becsomagoltak volna.
A karácsonyi éj leple alatt gyalog indultunk el. Ilyenkor az volt a legkedvesebb elfoglaltságom, hogy az ablakokat figyeltem. Nem voltak még a házakon villódzó díszek, kötéllétrán csimpaszkodó Mikulások, mímelt jégcsapok … csupán a karácsonyfák fénye sejlett fel a csipkefüggönyök mögött, miközben odakint a nagy hidegben a levegő és az ünnep jégkristályként csillogott. Ez volt minden évben a legvarázslatosabb és legragyogóbb napom.
E személyes hangvételű írásunkban álljon most itt Csilla egy másik írása is, amelyet szívből ajánlunk megfogadásra most és mindörökké azoknak, akik bármikor azt tapasztalják magukon, hogy a beigliféltékenység egy létező emberi gyengeség:
A bejglisütő asszony ( és férfi)
A bejglisütő asszony türelmes, kétszer ken le minden rudat, és megvárja, hogy megszáradjon rajtuk a tojás.
A bejglisütő asszony jóságos, a szétrepedt sütemény láttán sem szór átkokat arra, akitől a receptet kapta.
A bejglisütő asszony nem féltékeny mások márványos rúdjaira, ám nem is kérkedik, nem is kevély ha az övé lesz barokkosan márványozott.
A bejglisütő asszony nem tapintatlan, nem tesz fel kérdéseket különféle repedésekkel kapcsolatban, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, ha a sütő üvegén át valamilyen borzalmat lát, a rossz arányokat nem rója fel.
A bejglisütő asszony nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében és a frissen kisült bejgli illatában leli.
A bejglisütő asszony mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel. Évről évre, karácsonyok hosszú során át. Akkor is, ha kireped…
És itt ragadom meg az alkalmat arra is, hogy a minket szeretőknek egész éves figyelmükért köszönetet mondjak az egy.hu szerkesztőségének nevében. Áldott karácsonyt kívánunk az olvasóinknak és a követőinknek, magunknak pedig mindannyiunk örömére és épülésére egy alkotásokban gazdag új évet!
Ahogy véget ér az adventi időszak, jó visszanézni ezekre a személyes pillanatokra. Arra, hogy mennyi minden fér el a sorok között: illatok, emlékek, fénypontok, nevetések, bánatok és elcsendesedések. Olyan ritkán engedjük láttatni, kik vagyunk valójában az írásainkon túl, de decemberben valahogy természetesebbé válik ez is. Reméljük, hogy a mi adventi gondolataink nemcsak közelebb visznek minket az olvasókhoz, hanem mindenki talált bennük valami ismerőset, melegséget hozót, megnyugtatót és szeretetteljeset. Mert végül ez az ünnepvárás lényege: hogy egy kicsit jobban értsük egymást – és önmagunkat is.
Adventi kalendáriumunk zárócikke egy Marcsival készült interjú, amelyben mindannyian őt kérdeztük. Az egy.hu felületén holnap olvashatják. Kalendáriumunk decemberben már megjelent cikkeit pedig itt találják.
