A kommunizmus sokféle módon szedte áldozatait, közülük is az egyik legördögibb volt a koncepciós perekbe vont „saját fiak” elpusztításának módszere. Az utóbbi időszakban feltárt esetek egyik legdrámaibb története volt az 1949 júliusában a Rajk-ügy kapcsán megvádolt, majd letartóztatott, s 1949 augusztusában a börtönben tisztázatlan körülmények között meghalt, elkötelezett kommunista Angyal György filmes szakemberé. Róla szól ez a film.

Magyarosaurus
Báró Nopcsa Ferenc nyomában.
Valahol, valamikor volt egy első közülünk, akit jó lenne megtalálni és felfedezni. De megállapítható-e még, hogy ki-mi volt az első magyar élőlény? Ebben a filmben nem kevesebb a tét.

Az idők jelei – 1. rész
Utópia-e a földi mennyország?
Ezt a kérdést járja körül Az idők jelei című nagysikerű dokumentumfilm. Az izgalmas szociológiai, filozófiai és teológiai nyomozás olyan kérdéseket feszeget, melyek alapvetően befolyásolták az ember boldogulását évezredekig. De vajon hatnak-e még korunkban?

Az idők jelei – 2. rész
Van-e bátorság mértékletesség nélkül?
Többek között ezt a kérdést járja körül Az idők jelei című nagysikerű dokumentumfilm. Az izgalmas szociológiai, filozófiai és teológiai nyomozás olyan kérdéseket feszeget, melyek alapvetően befolyásolták az ember boldogulását évezredekig. De vajon hatnak-e még korunkban?

Az idők jelei – 3. rész
Létezik-e okosság igazságosság nélkül?
Többek között ezt a kérdést járja körül Az idők jelei című nagysikerű dokumentumfilm. Az izgalmas szociológiai, filozófiai és teológiai nyomozás olyan kérdéseket feszeget, melyek alapvetően befolyásolták az ember boldogulását évezredekig. De vajon hatnak-e még korunkban?

Az idők jelei – 4. rész
Hogyan alakulnak ki az erények az emberben?
Ezt a kérdést járja körül Az idők jelei című nagysikerű dokumentumfilm. Az izgalmas szociológiai, filozófiai és teológiai nyomozás olyan kérdéseket feszeget, melyek alapvetően befolyásolták az ember boldogulását évezredekig. De vajon hatnak-e még korunkban?
Padlizsánkrém? Zellerkrém? Cukkinikrém? Ebben a videóban mindhárom zöldségpástétom receptjét megtalálod, leírva pedig ITT KERESD őket.

Steak grillen
Bélszínt készített Borbás Marcsi, nem is akárhogyan: grillezte a steaket! Íme a receptje.

Grillezett lazac (videó)
Bizony készülhet grillen lazachús, nem is akármilyen!
Zalabaksán egy hihetetlen gyűjteményt láthatunk a hímes tojással kapcsolatban. Ide látogatott el Borbás Marcsi.
Gyönyörű, édes, finom kalácsot készített Borbás Marcsi!
A mézes krémes minden titkába beavat Borbás Marcsi!

Sonkás pite
Borbás Marcsi receptje, ami húsvét előtt és húsvét után is jól jöhet!