Az én temetőim
Közeledik a halottak napja. Ebben az időszakban gyakrabban gondolunk eltávozott szeretteinkre, és szinte mindenki – ha máskor nem is – végiglátogatja azokat a temetőket, ahol eltemette a számára fontosakat. Számomra a temetők nem csak szomorúságot jelentenek. Elmélyülést, elcsendesedést is. És örömteli emlékezést azokra, akik ma is itt élnek bennem, de fizikailag már nincsenek itt.
Kezdet és vég – Borsi és Kassa: Rákóczi nyomában
Sátoraljaújhelytől keleti irányba, Szlovákiában, alig pár perces autózás után érkezhetünk meg Borsiba. Ebben az alig több, mint ezer fős községben született II. Rákóczi Ferenc. A nagy fejedelem végső nyughelye, a kassai Szent Erzsébet-dómban található Rákóczi-kripta alig egy órányi autóútra van Borsitól. Kényelmesen belefér egy egynapos autós kirándulásba!
Őszi családi túra: a palfaui Wasserlochklamm szurdokát ajánljuk!
Idén is, mint minden évben, már csak október 31-ig látogatható Stájerország egyik legszebb gyöngyszeme a Palfauer Wasserlochklamm. Palfau Budapesttől 4 és fél órányi autózásra fekszik, a közelgő őszi szünetben érdemes felkeresni. A keskeny fapallókon és lépcsőkön felfelé kanyargó út csodálatos vízesések mellett halad, fentről pedig gyönyörű kilátás nyílik a völgyre. Pihenőkkel együtt 3-4 óra alatt bejárható. Az útvonal április 1. és október 31. között látogatható, nyáron már reggel 8 órakor, tavasszal és ősszel 9-kor nyit.
„A költemények a nyelv mágikus szertartásai” – A Magyar Nyelv Múzeuma pedig „szent” zarándokhelyünk
Kevés olyan múzeumot láttam életemben, mint a Sátoraljaújhely-Széphalomban található A Magyar Nyelv Múzeuma. Ez a múzeum üdítően csendes megálló,: egy töltekezésre, elmélázásra és gondolkodásra késztető hely, amely a gyönyörű magyar nyelv sokszínűségének megmutatásával és anyanyelvi kultúránk varázslatának átadásával áll, mint egy bástya az egykori Kazinczy birtokon.
E kalandos életű magyar nőnek köszönhetjük az afrikai gyarmatosítás egyetlen hiteles krónikáját – találkozásom Sass Flórával
Sass Flóra és Samuel Baker találkozása kimeríti a sorsszerűségbe és a gondviselésbe vethető minden hitet. A két ember életének azok összefonódása előtti történetét olvasva a legmerészebb fikcióban sem tudná senki megalkotni azt a valóságot, amely végül mindkettőjük életét gyökeresen megváltoztatta. Számunkra is bizonyítva azt, hogy az élet sokkal izgalmasabb mint a fantáziánk.
A jegyrendszer és a tálbafőtt
A XX. században szinte minden európai országban, de a világ sok más államában is bevezettek jegyrendszert hosszabb-rövidebb ideig, akár többször is. Az elnevezésük változott, mert a kormányok szégyellték, hogy ilyen gazdasági eszközhöz kell nyúlniuk: adagolásnak, elosztási rendszernek, gazdasági észszerűsítésnek, adagkártyának, elosztási kvótának, egyéni táplálkozási-füzetnek, háborús könyvnek nevezték. Churchill például aggodalmaskodott a jegyrendszer elnevezés miatt, mert a szovjet elosztás rémét vélte felfedezni benne, ezért Angliában adagolásnak hívták. Magyarországon is jegyrendszert vezettek be a második világháború alatt, majd 1951 januárja és decembere között. A Ceauşescu vezette Románia tökélyre fejlesztette a népesség sanyargatását. 
Karos és katyó – egy délután meglepetései
A rácsodálkozástól szebb lesz a világ. Olyankor az ember egy pillanatra kívül kerül az időn. Kizökkent ugyanis a napi darálóból, elfelejteti a hétköznapiságot, és sokszor már egy-egy ilyen pillanat is könnyebbé teszi az életet. Szeretek bóklászni – gyalog és autóval egyaránt. A bóklászás az én világomban azt jelenti, hogy az ember hagyja magát eltévedni. Vagy éppen szándékosan bekanyarodik valahova, ami nem az úti célja, és menet közben mindent megnéz, ami felkelti az érdeklődését. Egy ilyen bóklászás alkalmával fedeztem fel a Karosi Honfoglalás-kori Emlékparkot, és ezzel még nem ért véget a délután – otthon várt rám egy számomra kedves feladat, melynek hazai neve: katyó.
Őszi hálaadás Kocsordon
Unitárius lévén az ősz számomra különös jelentőséggel bír. Egyik kedvenc ünnepem az Őszi Hálaadás. Az évnek az a napja, amire készülve az ember átgondolja, összegzi az elmúlt évet, és hálát ad a Jóistennek mindenért. A hálaadás ünnepe kiváló lehetőséget biztosít arra, hogy az emberek kimutassák köszönetüket a Jóistennek és egymásnak, mindazért amijük és akijük van. Más kérdés, hogy őszintén képesek vagyunk-e erre. Kocsord egy kis község Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, a Kraszna mentén. A falut 1270-ben említik először az oklevelekben, és pontosan nyomon követhető az unitárius egyházközség kialakulása is. Az Őszi Hálaadás kapcsán Bartha Mária Zsuzsanna kocsordi unitárius lelkésszel beszélgettem.
Darázsfészek
Az ízeket éppen úgy örököljük, akárcsak genetikánkat és a családi történeteket. Valójában éppen ezek a történetek fűszerezik egyedivé az ételeket, amelyek gyermekkorunk legfontosabb pillanatait idézik bennünk. A nagymamától kapott receptekből később nemcsak süteményeket sütünk, de életünk ösvényeit róva ezek az ízek és emlékmorzsák biztosítanak éltető erőt a mindennapokhoz. Nosztalgiával sütöm mindig ezt a darázsfészket. Azt hiszem, sokan őrzünk hasonló recepteket!
„Abban reménykedem, hogy kipörgi magát a felgyorsult világ” – a Sóstói Múzeumfaluban jártunk
Volt egy olyan világ – nem is olyan régen –, amelyben a jólét mércéje a tisztes lakóház, az elégséges enni-, innivaló és az alap ruházkodni tudás volt. Ahol még nem volt szemétszállítás, mert szemét sem volt. Ahol egy harisnyakészítés a juhnyírással kezdődött, és kendermosással a vászonkészítés. Ahol házilag főzött szappannal mostak a patakban vagy fahamut használtak. Ahol egy iskolás kisgyerek minden kincse egy palatábla, néhány palavessző, egy zsíros kenyér és egy tarisznya volt. Ahol sokadalomba jártak az emberek, ahol a kenyér kemencében sült, ahol a mestergerendán olvasható volt az építtető neve. Ahol a gyerekek a sutba bújtak melegedni vagy aludni. Ahol hombárban tartották a gabonát, ahol gyümölcsöt aszaltak. És fejfát faragtak a halottaiknak. Ez az életforma gyakorlatilag időközben múzeummá vált. A Sóstói Múzeumfaluban éppen egy ilyen világba csöppenünk.