Volt egy olyan világ – nem is olyan régen –, amelyben a jólét mércéje a tisztes lakóház, az elégséges enni-, innivaló és az alap ruházkodni tudás volt. Ahol még nem volt szemétszállítás, mert szemét sem volt. Ahol egy harisnyakészítés a juhnyírással kezdődött, és kendermosással a vászonkészítés. Ahol házilag főzött szappannal mostak a patakban vagy fahamut használtak. Ahol egy iskolás kisgyerek minden kincse egy palatábla, néhány palavessző, egy zsíros kenyér és egy tarisznya volt. Ahol sokadalomba jártak az emberek, ahol a kenyér kemencében sült, ahol a mestergerendán olvasható volt az építtető neve. Ahol a gyerekek a sutba bújtak melegedni vagy aludni. Ahol hombárban tartották a gabonát, ahol gyümölcsöt aszaltak. És fejfát faragtak a halottaiknak. Ez az életforma gyakorlatilag időközben múzeummá vált. A Sóstói Múzeumfaluban éppen egy ilyen világba csöppenünk.
