Kelkáposztás metélt kacsamellel
Családi ünnepi recept
Elkészítés
-
A lisztből és a tojásokból tésztát gyúrunk, fóliába csomagoljuk és 20 percre a hűtőbe tesszük. Utána metéltet vágunk belőle, meglisztezzük, széthúzgáljuk és hagyjuk szikkadni.
-
A póréhagymát hosszában elfelezzük, majd felkarikázzuk, egy kevés kacsazsíron dinsztelni kezdjük alacsony lángon.
-
A kelkáposzta külső, szebb zöld leveleit leszedjük, kierezzük felvágjuk ujjnyi csíkokra és félretesszük. A káposztafej maradékát elfelezzük, a torzsáját kivágjuk és a leveleket vékony csíkokra vágjuk, majd hozzáadjuk a póréhagymához. Sózzuk, borsozzuk és adunk hozzá egy kis szárított kakukkfüvet, majd felöntjük a fehérborral és elpároljuk róla. Vízzel pótolgatva puhára főzzük a káposztát, a végén egy nagyon kevés citromhéjat reszelünk bele és pár csepp citromlevet nyomunk rá. Itt nagyon figyeljünk a mértékre, a kevesebb több, nem szeretnénk, hogy túlságosan citrusos legyen.
-
A puhára párolt káposztához adjuk a tejszínt, egyet forralunk rajta, levesszük a tűzről és homogénre turmixoljuk. Ha igazán selymes állagot szeretnénk, még áttörhetjük egy fém szűrőn is. A kelkáposztakrémet félretesszük és melegen tartjuk.
-
A tésztát lobogó sós vízben feltesszük főni, és a megfelelő állag elérése után leszűrjük.
-
Közben a kacsamellet az óvatosan beirdalt bőrös felével lefelé, hideg serpenyőben a fokhagymagerezdekkel és a kakukkfűággal pirítani kezdjük, a húsos oldalát sózzuk borsozzuk, szépen körbepirítjuk, majd 180 fokra előmelegített sütőbe tesszük 8 percre. Miután kivettük pihentetjük, és néha fordítunk egyet rajta, melegen tartjuk.
-
A kacsamelles serpenyőből leszedünk annyi zsírt, hogy csak 1-2 evőkanálnyi maradjon, az apró kockákra vágott kolozsvári szalonnát ropogósra sütjük benne, a pörcöt kivesszük és félretesszük. A kelkáposzta korábban felszeletelt külső leveleit a forró zsírban néhány perc alatt megpirítjuk, figyeljünk rá, hogy valóban piruljon és ne párolódjon, nyugodtan kaphat egy kis színt is. Kevés sóval és borssal ízesítjük.
-
A kelkáposztakrémben megforgatjuk a tésztát, tányérra helyezzük, a tetejére egy adag pirított káposztát teszünk és egy hosszában félbe vágott kacsamellet. A tetejét megszórjuk a ropogós szalonnapörccel, apróra vágott pirított dióval és gránátalmamaggal.