
Citromkrémes mákos szelet
Ünnepi családi recept
Elkészítés
-
A tésztát készítjük el először. A tojásokat egészben a cukorral és a vaníliás cukorral nagyon habosra keverjük. Ezután hozzáadjuk az olajat, tejfölt, sót, citromhéjat, ezekkel is elkeverjük. A végén az átszitált lisztet, a mákot és a sütőport, egyneművé keverjük a tésztát. Nagyméretű tepsit (37*27 cm) kibélelünk sütőpapírral, elegyengetjük benne a tésztát. 180 fokon kb. 30 perc alatt sül meg, de sütője válogatja. Lehúzzuk róla a sütőpapírt és hagyjuk teljesen kihűlni a tésztát, majd visszatesszük a tepsibe, erre kerül a krém.
-
A krémet az alábbi módon készítjük: A három csomag pundingport az 1 liter tejjel a szokásos módon megfőzzük, majd teljesen lehűtjük. Frissentartó fóliával lefedjük a tetejét, így a hűlés során nem lesz bőrös a teteje. A porcukrot a vajjal és a mascarponéval kihabosítjuk, hozzáöntjük a kifacsart citromlevet, a vaníliarúd kikapart belsejét. Ezután jöhet hozzá a kihűlt puding és az egészet habos krémmé keverjük.
-
A krémet a kihűlt tésztára öntjük, egyenletesen elsimítjuk rajta. Villával becsíkoztam a tejejét és legalább 3 órára hűtőbe tesszük. Dermedés után nagyon szépen szeletelhető. A teteje ízlés szerint dekorálható még esetleg tejszínhabrózsával is, de enélkül is nagyon finom.