Örök, egyetlen, hűséges, nyugodt, békés, szerethető, türelmes, igazi. Létezik? Mi van, ha nem? Mi van, ha igen, csak soha sem találok majd rá? Mi van, ha igen és meg is találom? Mi van, ha megtalálom és én választom ki őt, nem pedig ő engem? Egyáltalán én megválaszthatom őt? Egyáltalán, a szerelmet választani lehet?
Már gyerekként megtanuljuk, hogy érkezéskor köszönni, távozáskor elköszönni illik. Akkor is, ha az együtt töltött idő minimális volt, vagy csak egy futó találkozás történt.
Szociális távolságtartás, maszk, házi karantén, online tér, videóchat reggel, videóchat este, Tinder, Badoo, Elittárs, Padaam, Randivonal: így ismerkedne a magyar a koronavírus-járvány kellős közepén?! Úgy tűnik, igen. Legalábbis a közvetlen környezetemben jelenleg mindenképp ez látszik. És mi tagadás, szingliként mindezt magam is napról napra egyre inkább megtapasztalom.
Néhány napja egy nagyon kedves ismerős elmesélte, hogy szerelmes lett. Ő maga közelít a hatvanhoz, a kedvese is hasonló korú, vagyis nem annyira fiatalok már. Bár éppen olyan érzések dúlnak bennük, mint kamaszkorukban, félnek attól, hogy mint annyi előző kapcsolatot, ezt is elrontják.
Hajlamosak vagyunk idealizálni a régmúlt időket, és Casanovát alapul véve nagy elvárásokkal nekiindulni a párválasztásnak. Pedig a szerelemnek és kiteljesedésnek nem kell mindig égbekiáltónak lennie; sokszor egy-egy apró mosoly, egy jelentőségteljes gondolat, egy sokatmondó kedvesség elég ahhoz, hogy tudjuk, mit jelentünk választottunk számára. Régen sem volt ez másként. A hős lovagok és vad szerelmesek valóságában is nagyon változó és ellentmondásos udvarlási szokásokkal találkozhatunk. Történelmi betekintőnk következik.
24 éves vagyok, szingli, és fogalmam sincs arról, hogy mi lehet a jó házasság titka. Egyelőre még azt sem tudom, hogy mi az igazi, stabil és biztos kapcsolat alapja, nemhogy a jó házasságé. Minden bizonnyal, ha tudnám, már nem lennék egyedülálló. Vagy lehet, hogy mégis? Gondolatok és feltörő érzelmek sora egy fiataltól a házasság hete alkalmából.
Négyévesen állt elő az ötlettel, játék közben: „Anya, mesterlövész leszek!” Csak úgy dagadt a keblem a büszkeségtől, hogy micsoda harcos vér folyik az én trónörökösöm ereiben! Aztán telt, múlt az idő és tízévesen még mindig erre a dallamra keringett. Gondoltam, borogatjuk: elmúlik. Borogattuk: nem múlt el. Most tizennyolc, és mesterlövésznek készül. Én pedig elvesztettem a csatát az ő pályaképe ellen.
Sokan vágynak az előléptetésre, a kívánt jutalom azonban sokszor mégis várat magára. Valahogy mindig más kapja a jobb ajánlatot, pedig úgy érezzük, mi is mindent megtettünk azért, hogy végre feljebb lépjünk a munkahelyi ranglétrán. A „görcsös” akarás gátolhat benneteket az ambíciótok elérésében, de ennek elengedése sem mindig elég: ezzel a 7 tippel közelebb kerülhettek a magasabb pozícióhoz.
Csókolózni jó. Talán az egyik legizgalmasabb dolog, amit tinédzserként vártunk: végre mi is szerettük volna átélni azt a romantikával, szeretettel és szenvedéllyel teli pillanatot, amikor az ajkunk a másikéval összeforr. Aztán kinek milyenre sikerül az első, a második, a századik – de a csók mindig is az egyik legintimebb tevékenység marad.
Az egy.hu és a Zabosfa nagy sikerű közös pályázatában azt szeretnénk lehetővé tenni, hogy minél több gyerek kipróbálhassa magát kiskertészként biztonságos környezetben, saját iskolakertjében.