Stílus

Időtlen formák, 21. századi nőknek: interjú Tórizs Hajnalka fejdíszkészítővel

Tórizs Hajnalka fejdíszkészítővel egy divattervezőket, stylistokat és modelleket tömörítő csoportban ismerkedtem meg a közösségi médián keresztül akkor, amikor egy bécsi divatfotózáshoz kerestem együttműködő partnereket. Azonnal magával ragadott a lelkesedése, még azt is felajánlotta, ha esetleg nem találom meg a szettekhez illő fejdíszeket a több száz, már rendelkezésre álló darab között, akkor szívesen készít újakat a projekthez. Azt mondja, a fejdísz korona a királynői megjelenéshez, és minden nő lehet királynő a hétköznapokban is. Bár a fotózást egy időre keresztbe húzta a koronavírus, Hajnalkával azóta is tartjuk a kapcsolatot, és minél jobban megismerem, annál érdekesebbnek találom a kérdést: miért kezd valaki kalap- és fejdíszkészítésbe a 21. században. Interjú.

Mikor szerettél bele a fejdíszekbe?

Nem annyira költői az oka, mint inkább gyakorlati: mindig szerettem díszített hajpántot viselni, mert zavart, ha a szemembe lógott a hosszú hajam, és nekem szinte mindig hosszú hajam volt! Talán emiatt mindig úgy tekintettem erre a kiegészítőre, mint az öltözékünk befejezésére: alul a lábbeli, felül pedig a kalap vagy a fejdísz tölti be ezt a szerepet, természetesen az alkalomnak megfelelően. Közel húsz éve készítek fejdíszeket, a tervezést nem tanultam, magam kezdtem el kísérletezni, és a mai napig így készülnek a kollekcióim. A Hajnalka Tórizs Head Couture márkát 2018. április 21.-én indítottam el – ez egyébként Erzsébet királynő születésnapja is, hozzá pedig az angolszász kultúrából fakadóan szorosan köthetők a fejdíszek, kalapok. Véletlenül így emlékezetes dátummal debütált a márkám.


Miből nyersz inspirációt? Van esetleg példaképed vagy kedvenc korszakod?

Számomra minden anyag, forma inspirációt tud adni, igyekszem meglátni a dolgokban rejlő lehetőségeket. Folyamatosan keresem az új anyagokat, hiszen én mindenből csupán egy darabot készítek, ezért fontos, hogy új hatások érjenek. Szeretek újrahasznosítani, jó példák erre a régi csipketerítőkből készült alkotásaim, melyek így már magasabb szintre emelve kerültek vissza a 21. századi divat területére. Minden alkotásom az adott érzelmi állapotomat, hangulatomat tükrözi. Stílusommal a klasszikus nőiességet képviselem, de törekszem valami nem szokványos dolgot belevinni az alkotásaimba, ami a saját fantáziámból fakad. Fontos számomra a tökéletes színharmónia és az egyensúly. Ha korszakról kérdezel, akkor kedvelem a XVII. századi női kalapdivatot, a látványos, széles karimákkal, és ugyancsak pazar fejdíszek jellemezték az időszakot virágokkal, gyöngyökkel, tollakkal.

 
Fotó: Nicolas Delafraye
 

Kiknek készíted a fejdíszeket és milyen alkalmakra?

A fejdíszek és félkalapok elsősorban alkalmi darabok, menyasszonyoknak, koszorúslányoknak, örömanyáknak készülnek a nagy napra, ugyanakkor azt gondolom, a hétköznapokban is gyakrabban viselhetnénk ilyen kiegészítőket a megjelenésünk megkoronázására. Hiszen gondoljunk csak bele: a legegyszerűbb öltözéket is magasabb szintre tudja emelni egy-egy karakteres kiegészítő! Egyedi megrendeléseket is teljesítek, és mindig örömmel segítek a vásárlóimnak a személyiségükhöz és az alkalomhoz leginkább illő – ahogy Karafiáth Orsolya elnevezte – „fejékszer” kiválasztásában. Garantáltan vonzzák a tekintetet, ha szeretjük a különleges darabokat, és nem félünk megmutatni a stílusunkat, érdemes kipróbálni.

Milyen anyagokkal, formákkal, színekkel dolgozol szívesen?

A szín és forma választásnál számomra fontos a végső optikai hatás. Minden alkotásomat térbeli látványnak megfelelően készítem, tehát figyelek arra, hogy minden szögből – oldalról, elölről és hátulról nézve – jól mutasson az adott darab. Színek tekintetében inkább alapszínekkel dolgozom, így könnyebb az öltözékekhez igazítani a megfelelő darabot (hiszen egy színes, mintás ruhához is jobb és szebb párosítás egy alapszínű fejdísz, mindig az egyensúlyra kell törekedni). Szeretem a klasszikus színpárokat is, mint a fekete-fehér, gyakran dolgozom vele.

Mit gondolsz, milyen a 21. századi kalap, fejdísz?

Mivel a fejdíszek az öltözékünk kiegészítői, így fontos, hogy a mai divatnak megfelelők legyenek, ugyanakkor képviseljenek bizonyos időtlenséget. Mindig készítek például kapszulakollekciót az aktuális divatszínekhez. A fejdíszek készítésekor fontos szempont, hogy minél praktikusabb, egyszerűbb legyen a viselésük, ezért minden darabom hajpántra van rádolgozva. A 21. századi nőnek nagyon kevés ideje van, folyton rohan, így fontos, hogy a fejdíszeket akár kiengedett hajhoz, copfhoz, balerina kontyhoz is fel tudják tenni, így a legegyszerűbb frizurával is különleges megjelenést tudnak elérni.

Látsz rá esélyt, hogy ismét divatba jönnek ezek a kiegészítők?

Az angolszász kultúrában mindig is a divat része volt és most is az. Tapasztalataim szerint itthon azok a hölgyek vásárolnak és viselnek fejdíszt vagy kalapot, akik magabiztosak, és szeretik, ha különleges és tökéletes a megjelenésük. Ajánlom mindenkinek, mint önkifejezési eszközt! Hiszen minden nő vágyik arra, hogy egyedi legyen! 

 
Fotó: Dévai Zoltán

Számos rendezvényen részt vettél már alkotásaiddal. Mesélj ezekről egy kicsit!

A legnagyobb büszkeségem, hogy 2012-ben a világhírű Stephen Webster gyémánt ékszermárka – ma már közel 500 millió forint értékű – gyűrűkollekciójához készítettem kreációkat a márka ausztriai bevezetésére és a bécsi luxuskiállításra. Itthon több ízben szerepeltek fejdíszeim a Gozsdu Fashion Night-on, a tavalyi évben pedig egy álmom teljesült, amikor a Kincsem Parkban megrendezett Derby és Divat Fesztivál fő programjaként a Hajnalka Tórizs Head Couture show szerepelt. Szép emlék még, hogy ugyancsak tavaly az Ice Watch óramárka legújabb kollekciójához készíthettem fejdíszeket.


Hol tekinthetők meg a darabok, amiket készítesz?

Alkotásaim nagy része a márka Facebook-oldalán megtekinthető, vagy akár személyesen Budapesten időpont-egyeztetést követően. Több száz, már elkészült darabból választhatnak az érdeklődők – ez azért is hasznos, mert amikor vásárlási szándékkal érkezik hozzám valaki, több alternatívát is tudok mutatni számára, felpróbálhatja a darabokat, és kiválaszthatja, melyik számára a tökéletes. Ha a több száz darab között sem találja az igazit, igényeire szabva elkészítem a megálmodott fejdíszt.


Mit mondasz, miért viseljünk fejdíszt?

A mottóm, hogy a fejdísz korona a királynői megjelenéshez, mert minden nő lehet királynő, akár a hétköznapokban is. Fejdíszben megjelenve azt kommunikálod magadról, hogy van egyedi stílusod, és nem félsz kinyilatkoztatni; magabiztos vagy, mered önmagadat, a stílusodat vállalni, és önmagadat adni; mersz a figyelem középpontjába kerülni, és élvezed is azt!

A márka Facebook-oldalán láttam, hogy több hazai tervezőhöz hasonlóan magad is elkezdtél maszk-készítéssel foglalkozni. Mitől egyediek ezek?

Úgy gondolom, a járvány tetőzése után még jó darabig része lesz életünknek a maszk. A szükségből és az emberi kreativitásból fakadóan pedig teret nyertek a designer maszkok is. Amiket én készítek, azok igazán színesek, vidámak, nőiesek – olyanok, ahogyan én magam szeretem a világot.

Ajánljuk még:

A PINK KISLÁNYOS? NEM, HA ÍGY HORDOD

EZ NEM EGY STÍLUS, EZ EGY ÉLETÉRZÉS – INTERJÚ EGY '20-AS ÉVEKBŐL ÖLTÖZŐ HUSZONÉVESSEL

A JÖVŐ A LEGIZGALMASABB HELY A FÖLDÖN, ÉS A RUHÁINK EZT MÁR TUDJÁK

Ismered a francia nők legnagyobb szépségtitkait?
Messze földön híresek a francia nők a stílusukról, az alkatukról, a megjelenésükről. Bárhol tűnnek is fel, óhatatlanul magukra vonják a figyelmet. Magabiztosak és csábítók, amiben nemcsak a génjeik játszanak fontos szerepet, de az életmódjuk és életszemléletük is. Utánozni lehet őket, de franciának születni kell.

Borítókép: Mátraházi Márk