Tippek egy profitól az adventi koszorú elkészítéséhez: idén csillogás helyett a natúr a divat

Ünnep

Tippek egy profitól az adventi koszorú elkészítéséhez: idén csillogás helyett a natúr a divat

Négy nap múlva advent első vasárnapja, elérkezett az adventi koszorúk szezonja! A profi virágkötők, akik jól ismerik a divat változásait, azt mondják, idén a csillogásból a naturális színvilág felé fordult a trend, de emellett most is keresettek a figurális díszítések. Az adventi koszorúkat akár készen is megvásárolhatjuk, azonban sokan készítik otthon, házilag, akár a gyerekekkel együtt, hiszen ez kedves, közös program.

Az adventi koszorú a keresztény kultúrkörben az adventi várakozás szimbóluma. Először a 19. században, 1839-ben készítette Hinrich Wichern evangélikus lelkész, egy általa alapított gyermekotthonban. A két méter átmérőjű örökzöldekkel díszített fakerékre gyertyákat helyezett, erre a díszre akkor még húsz piros és négy fehér gyertya került,

hogy az advent minden napját beragyogja a fény.

A következő évszázadban még csak az evangélikusoknál ismerték az adventi koszorút, az első világháború után aztán a katolikusoknál is megjelent. Széles körben a 30-as években terjedt el, és nyerte el mai formáját: ma már csak a vasárnapokat jelölik gyertyák, ezért négy gyertya díszíti az adventi koszorút.

A keresztény szimbolika szerint az adventi koszorú formája Isten örökkévaló szeretetét jelképezi, az örökzöld ágak a reményt és az életet, a gyertyák pedig a növekvő fényt, Jézus eljövetelének közeledtét. A koszorút almák és vörös szalagok is díszíthetik; az előbbiek a bűnbeesést és a megváltás ígéretét, az utóbbiak a keresztény imádatot jelentik. A négy gyertya a hitet, reményt, örömöt és szeretetet is jelképezi, három lila és egy rózsaszín gyertya díszíti a hagyományos katolikus koszorút. A protestánsok piros gyertyákat gyújtanak.

Manapság már hittől, vallásosságtól függetlenül a karácsonyi várakozás egyik emblematikus jelképévé vált. Nemcsak a színe, de a formája is rengeteget változott az évek során. Készen is meg lehet vásárolni, de magunk is készíthetjük: arról, hogy mi a divat és hogyan álljunk neki, Mészáros Henriett virágkötővel, a pécsi Blumart virágüzlet tulajdonosával beszélgettünk.

Szerinte a munkálatokba érdemes a gyerekeket is bevonni, illetve a hozzávalókat előre beszerezni:

  • ragasztópisztoly,
  • csípőfogó,
  • négy gyertya,
  • 4 gyertyalap,
  • drót,
  • egy kerek szalmaalap,
  • tujaágak, nobilis vagy Nordmann-fenyő, akár ezüstfenyő (nagyon szép, csak szúrós),
  • mahónia, vagy bármilyen zöld, amit a kertben találunk,
  • szalagok,
  • díszek.

„A fenyőágakat kis csokrokba rendezzük, méretre vágjuk, majd rádrótozzuk őket a szalmaalapra, és kiegészítjük a mahóniával, hogy teljesen befedjük zölddel a koszorút. Ha ez kész, jöhetnek a gyertyalapok és azokra a gyertyák: a hosszabbik tüskés végüket szúrjuk a koszorúba, a rövidebbiket felmelegítjük, úgy könnyebb a gyertyába helyezni. Dróttal is rögzíthetjük a gyertyát, akkor viszont egy gyertyába legalább négy drótot szúrjunk, hogy stabilan tudjuk rögzíteni. Aztán elkészítjük szalagból a masnikat, és ragasztópisztollyal felragasztjuk. Ekkor jönnek a kiválasztott díszek, amelyek lehetnek termések, tobozok, akár szárított narancs, virágok. Itt arra figyeljünk, hogy a négy gyertya miatt minden díszítést négyszer ismételjünk. A koszorú úgy néz ki jól, ha arányos és nem egy kavalkádot látunk.” – magyarázza Henriett.

A klasszikus kör alakú koszorún is variálhatjuk a gyertyákat, lehetnek szimmetrikusan, de egymás mellett is. De ha valaki nem akar ekkora macerát a drótozással, akkor választhat egyenes téglalap alakú formát, ennek oázis lesz az alapja. A díszítés színének, formájának valóban csak a képzeletünk szabhat határt.

Ahogy az öltözködésben, úgy az adventi koszorúknál is vannak trendek. Sokan a hagyományos irányzatot részesítik előnyben, ehhez a piros, a zöld és az arany szín kapcsolódik. De egy elegáns környezetben inkább az arany, ezüst, csillogó díszítést szeretik, az elmúlt három-négy évben pedig a figurális karácsonyi díszek terjedtek el. Az idei trend a naturális díszítés, a természetes anyagok és színek használatáról szól.

„A virágboltokban sokan a lakásuk stílusához keresnek koszorút, de van, aki ragaszkodik a klasszikushoz, piros-zöld arannyal kiegészítve. Megint mások szeretik a menta- vagy zsályazöldet, a barnát, a rózsaszínt. Nálunk éppúgy megtalálható a most trendi naturális koszorú, de sokan keresik az egészen visszafogott fehér vagy bézs színeket, ezeket szeretem kicsit megfűszerezni bársonyos sötétkék, sötétzöld, sötétbordó színekkel. A lakberendezési trendek is befolyásolják a színeket, formákat. A nagy étkezőasztalokra hosszúkás díszt keresnek, de volt már kosár, doboz formájú adventi koszorúnk is. Kértek már csónak formájút is, egyszer egy orfűi tóparti kisházba pedig olyat, ami a tó közelségét is jelképezi. Önmaguk esszenciáját szerették volna viszontlátni a koszorú díszítésében, így horgászásra utaló motívumokat kértek. Volt rajta egy kis falutábla a település nevével, egy horgászó manó, egy halacska, és a vízre utalva kékes színben pompázott. A lényeg, hogy a négy gyertya adja meg az adventi koszorú jellegét” – meséli Mészáros Henriett.

Fotó: Blumart Virágüzlet

Sok háztartásban előfordul, hogy elteszik a korábbi évek koszorúit: Henriett szerint ezeket minden további nélkül meg lehet újítani. Lényegében véve ugyanazzal a technikával, mintha újat készítenénk. Ha élő alap volt, azt le kell bontani, újraépíteni, ha nincs élő „alkatrész”, hanem például műfenyő az alap, akkor azt évekig újra tudjuk használni és a dekorációt kedvünkre cserélhetjük. Sokan szettekben gondolkodnak, hogy minden passzoljon mindenhez. Az adventi koszorúk mellett az ajtódíszek, és a virágdekoráció is hozzátartozik az ünnepi díszítéshez. Nagyon keresettek a mikulásvirágok, ma már nem csak pirosban, hanem pink és fehér színben is. A fehér orchidea és az amarillisz is fontos része a karácsonyi dekornak. És persze az ilex bogyó, piros, sárga és narancssárga színben.

Henriett hozzáteszi: az otthonuk feldíszítése hozzátartozik a várakozás öröméhez, a karácsonyi készülődés varázsához. Mindegy, hogy saját kezűleg vagy a virágostól szerezzük be, mindegy, hogy hagyományos, modern, fenntartható, vagy trendi: önmagunkat mutatjuk meg a koszorúval.

Ajánljuk még:

Adventi elcsendesedés, de hogyan? – Idén új módszerrel próbálkoztam

Az advent hagyományosan a várakozás, az ünnepre való felkészülés időszaka. Ez pedig a hagyományok szerint nem csupán a kézzelfogható tennivalók elvégzését jelenti. De hogyan valósulhat ez meg akkor, amikor a legtöbben nem tudjuk megtenni, hogy ez az egy hónap valóban az elcsendesedésről és befelé fordulásról szóljon, mert ezernyi elvárás és teendő nyomja a vállunkat?