Tech

Legyen helye a videójátékoknak a könyvtárakban!

Azt valószínűleg mindenki tudja, hogy (főképp a nagyobb) könyvtárakban könyvek mellett mindenféle audiovizuális anyagokat, CD-ken zeneműveket, DVD-ken filmeket is lehet kölcsönözni. Ez egyébként nagyon helyes, támogatandó gyakorlat, egy baj van csak vele: kicsit talán eljárt felette az idő. 

Elég valószínűtlen, hogy ma, a Spotify és a Netflix (esetleg a torrentoldalak, hogy ne legyünk naivak sem) korában valaki a vasárnap esti családi filmnézéshez egy DVD miatt fog elmenni a könyvtárba, ott tagdíjat fizetni, keresgélni, kölcsönözni, hazamenni, majd a lemezt vissza is vinni, amikor nagy eséllyel 3 kattintás után megnézheti ugyanazt a filmet a nappalija kényelmében. És ha akarja, utána akár Verdi bármelyik operáját is végighallgathatja elalvás előtt, anélkül, hogy egy CD-n kellene hazavinnie.

Persze, értem: mindig van olyan tartalom, ami az interneten nem, csak a könyvtárak gyűjteményeiben található meg. Ezen a ponton mégis meg kell jegyezni, hogy van néhány olyan audiovizuális alkotás, ami a zenével és a filmekkel ellentétben nem szerezhetők meg ingyen vagy fillérekért az internetről (legálisan legalábbis elég nehezen), az elterjedtségük és a tömegkultúrára gyakorolt hatásuk miatt viszont igenis lenne helyük a közkönyvtárak polcain. A videójátékokról van szó.

A könyvekhez, filmekhez, vagy a zenéhez képest a játék drága. Egy komolyabb darab ára ma bőven meghaladja a húszezer forintot, ezért például egy kispénzű diák, esetleg egy nem túl megbecsült szakmában dolgozó, de a játékokat kedvelő felnőtt jó, ha néhány havonta be tud ruházni egy-egy új darabra, egy 60-80 órás végigjátszási idő mellett pedig ez nem éppen ideális állapot. 

Sokan ilyenkor megjegyzik, hogy a videójáték csupán szórakozás, hülyeség, időpocsékolás, és ezért nem is méltó arra, hogy könyvekkel, filmekkel, zeneművekkel említsük egy lapon, értelemszerűen tehát a könyvtárakban sincs helye. Szerintem ez hatalmas tévedés. Mindezt pedig irodalom szakon végzett tanárként és az olvasás nagy támogatójaként mondom.

A videójáték igenis művészet – még ha ma még sokan nem is tekintik annak, ahogy száz éve a mozit sem tartották a színházzal egyenlőnek. De ha megvizsgálunk néhány játékot, például a nagysikerű Red Dead Redemption 2-t, ahol a főhősünkkel a haldokló amerikai Vadnyugaton kalandozhatunk keresztbe-kasul, miközben nemcsak láthatjuk, de átélhetjük a polgárháború utáni faji feszültségeket, tanúi lehetünk a mozgókép megjelenésének, vagy éppen átérezhetjük, hogy milyen hatással volt az akkori emberek életére az iparbárók egyre növekvő hatalma. Mindeközben leckét kaphatunk barátságról, hűségről, árulásról, és gyönyörködhetünk a naplementében vagy a békésen hulló hóban, miközben ábrándozva lovaglunk a történetünk következő fejezete felé. 

Elsőre talán szentségtörésnek hangozhat, de ha a Winnetou vagy éppen a Jó, a rossz és a csúf tekinthető annyira művészetnek, hogy helyük legyen egy közkönyvtár gyűjteményében, akkor egy ilyen alkotásnak is járna ez a lehetőség. Vagy akár a Keanu Reeves-t is felvonultató, nemrég megjelent Cyberpunk 2077-nek, ha már a szintén az ő főszereplésével készült és nem kevésbé akciódús Matrix gond nélkül kikölcsönözhető.

Amerikában egyébként találkozhatunk könyvtári videójátékokkal: az Amerikai Könyvtári Egyesület határozottan támogatja, és a társasjátékokhoz hasonló kategóriába sorolja őket. Lehet velük játszani a könyvtárakban is – amire egyébként néhány helyen itthon is van példa –, de már kölcsönzésre is van lehetőség, ha valaki a saját PC-jén/konzolján szeretné őket kipróbálni. 

Biztosan sokat lendítene a könyvtárak látogatottságán, ha ez itthon is így lenne. Sőt, az is lehet, hogy a játékok miatt odalátogatók, ha már ott vannak, néha egy-egy könyvet is hazavinnének. 

Ajánljuk még: 

KIKEZDETT VELEM A TELEFONOM: A MESTERSÉGES INTELLIGENCIÁVAL BESZÉLGETNI MÁR NEM A JÖVŐ

MAGASSARKÚ ÉS KONTROLLER – AVAGY A VIDEÓJÁTÉKOK NEM CSAK FIÚKNAK VALÓK!

A LEGKISEBBEK LEGNAGYOBB DROGJA: MIKOR TÚL SOK A VIDEÓZÁS, ÉS MIT TEHETÜNK ELLENE?

A Facebookon kívül nincs élet. Vagy csak ott kezdődik igazán?
Elég volt. Mindannyiunk életében eljöhet az áttörés pillanata, amikor úgy érezzük: túl sok. Amikor valami taszít, valami távol tart, amikor valamiből nem kérünk többet. Nálam október környékén kezdett telni a pohár, és novemberben már biztos voltam benne: az év vége az elköszönések időszaka lesz. Az átalakulásé, a tisztázásé, az újragondolásé és a befejezéseké. Mert ahol valami véget ér, ott kezdődik valami új is. És nekem erre az újra most nagyon nagy szükségem van.