GolfÁramlat

Mező, Monet, pipacsok – tűnődés a jövőnkről a Környezetvédelem Világnapján

Tiszta levegő, iható víz, elegendő étel – létezésünk három nélkülözhetetlen feltétele. Mit teszünk a bolygóért, mely ezeket biztosítja számunkra? Ma, a Környezetvédelem Világnapján globálisan rendezvények, konferenciák figyelmeztetnek a bolygó fenntarthatóságáért és a környezetszennyezés ellen folytatott küzdelemre. Nincs jobb alkalom, hogy mi is elgondolkodjunk pár percre a saját felelősségünkön.

Valahol a Balaton-felvidéken sétálok éppen. Évszakhoz képest nincs kifejezetten meleg, felhők kergetőznek az égen, de ha kibukkan a nap, megszabadulok a kabáttól és a napszemüveg is előkerül.

Békés a délután, sehol egy ember, csak a fák, virágok és néhány elhagyatott ház messzebb a dombon. Ott fent valószínűleg száguld a szél a szőlőtőkék között, de én nem arra folytatom az utam, inkább balra térek az ösvényről. A szőlőföldek helyett jobban vonz a végeláthatatlan pipacsmező, amelyre érkezem. Mindenütt pipacs, ameddig a szem ellát: pöttyösen piroslik a rét, mintha felülről leöntötték volna festékkel. Nem emlékszem, láttam-e valaha ennyit egy rakáson. Időm maradt bőven, leheveredem a virágok közé: távolabbról bátortalan tücskök ciripelését hallom, újra kisüt a nap, fény szövi át a tájat. Azt hiszem, ebben a pillanatban nem lennék sehol máshol a világon.

A Környezetvédelmi Világnap idei témája a biodiverzitás, azaz a biológiai sokféleség.

A fajok bonyolult, sokszínű láncolata és egymásra hatása, amely a bolygó egyensúlya szempontjából kiemelt szerepet játszik, és az idők során komoly veszélybe került.

Tudjuk, érezzük, hogy ezer sebből vérzik a világ. Bajban vagyunk, néha mégsem egyértelmű, mit tehetnénk pontosan: hogyan védjük a környezetszennyezés, a pusztítás ellen. A hozzáértők szerint minden apró lépés számít, de vajon az egyén szerepe ténylegesen mennyit jelent a teljes egész szempontjából?

Mellettem pipacsok, felettem a felhők – ezen a mezőn most semmit nem érzékelek a világ számtalan bajából. Nem látom az erdőtüzeket, a pusztuló korallzátonyokat, a kiirtott esőerdőket, az illegális orrszarvúvadászatot, a szeméthegyeket, a füstölgő gyárkéményeket.  

Ez a mező tiszta, érintetlen és időtlen – szinte meg sem lepődnék, ha Claude Monet lépdelne felém, kezében festőállvánnyal.

Mulattat a gondolat, tovább szövi a fantáziám: 1873-at írunk, amikor a harmincas éveiben járó művész Pipacsmezője készült, egy vidám nyári kirándulás emlékét megörökítve. Elképzelem, ahogy Monet lehajol a virágokhoz, hogy közelebbről megnézze őket. Talán meg is pihen a nyári réten, mielőtt munkához látna. Felesége, Camille és fia, Jean nevetve bolondoznak a fűben, csak napnyugtakor indulnak haza együtt.

Ritka, idilli pillanat a festő életében, még sejtelme sincsen arról, hogy hamarosan özvegyen marad: Camille nemsokára megbetegszik és 35 éves kora előtt 1879-ben meghal. De ezen a délutánon nem zavarják sötét gondolatok, nem látja a tragikus jövőt.

De mi mennyire vagyunk tisztában a saját jövőnkkel?

A réten egyre hűvösebb a levegő, ideje indulnom. Felkelek a fűből, lassan magam mögött hagyom Monet-t és családját, a pipacsokat és a domb szőlőtőkéit. Csokrot nem viszek magammal: a pipacs egy úton-útfélen megjelenő gyomnövény – ha leszakítom, azonnal elhervad. Természetes lakóhelyén hagyva, messzebbről csodálva viszont a rét királynője és dísze marad, a többi virággal együtt.

Ajánljuk még:

SZERETED AZ ESŐS IDŐT? NEM? AKKOR ELMONDOM, MIÉRT KELLENE!

4 OK, AMIÉRT JÓL TESZED, HA HELYI TERMÉKET VÁSÁROLSZ

PIACTÓL A PLÁZÁIG – BEZZEG RÉGEN SEM VOLT MINDEN JOBB

Mire van szükséged igazából a csomagolásmentes bevásárláshoz?
Az első piaci túráimom árgus szemekkel lestem, ki vásárol még rajtam kívül textilszatyrokba a műanyag zacskó helyett, és csalódottan állapítottam meg, hogy senki, a többség még egy fej lilakáposztának is külön nejlont szakított. Mostanában azért látok némi változást, mintha megsokasodtak volna a hozzám hasonló hétköznapi ökoharcosok.

 

 

 A nyitókép a szerző tulajdona.