TudatosVegasz

Nagyi-bank, avagy hogyan adj vagy ne adj az unokának zsebpénzt?

Nem kérdés, a nagyik kérés nélkül is szívesen oda-odacsúsztatnak egy-egy ezrest az unokáknak. A kérdés az, hol a határ és mi lehet ennek az egészséges formája és menete. Nemcsak a zsebpénznek, hanem bármilyen nagyitól érkező pénzadománynak.

Azt, hogy a szülők adjanak-e zsebpénzt a gyereknek, már körbejártuk egyszer-kétszer. Nekem az a véleményem, hogy egyértelműen az a helyes, ha már egészen kicsi kortól rendelkezik egy kevés, jelképes zsebpénzzel a gyermek. Attól a kortól, amikor a gyerek már számolni tud és kezdi felfogni, felmérni a pénz vásárlóértékét, már érdemes egy akkora összeget a rendelkezésére bocsátani, amivel már gazdálkodni tud. Amiből igény szerint tud vásárolni és félre is rakni.

Nemcsak a szülők látják el azonban pénzzel a gyerekeket, és nem is csak zsebpénzzel, mert igen sokszor besegítenek a nagyszülők is. Sokan már a gyerek születése előtt vagy azzal egyidőben elkezdik áramoltatni a pénzt a gyerek számára. A pénz eleinte természetesen a szülőknél landol és ők döntik el, hogy azt egy az egyben félrerakják a kicsinek, vagy abból (is) finanszírozzák a kicsi szükségleteit. Vesznek belőle ruhát, pelenkát, tápszert. Sok esetben azonban nagyon is célzottan érkezik pénz a nagyszülőktől – szabad felhasználás nélkül. Illik belőle gyerekbútort, babakocsit vagy később egy rég áhított, méregdrága elektromos kisautót venni. És olyankor nincs apelláta, ha a nagyi arra szánja a pénzt, azt kell megvenni belőle.

Vagy mégsem ilyen egyértelmű a helyzet?

Mert mi van akkor, ha a szülő elveivel ellenkezik bármilyen méregdrága játék megvásárlása, és ő amellett tette le a voksát és a gyereket is abba az iránya tereli, hogy a kevesebb a több, és a szép élmények többet érnek a drága ajándékoknál. Vajon okoz konfliktust szülő és nagyszülő között, ha a drága kisautóra szánt pénzből inkább egy többnapos kirándulásra viszi el a gyereket,

vagy uram bocsá’, abból fizeti be az ebédpénzt fél éven keresztül a napköziben?

Tapasztalatok szerint bizony okozhat botrányt, mert a nagyszülő esetleg arra helyez nagy hangsúlyt, hogy olyan tárgyak kerüljenek a kisunoka birtokába, amik kapcsán később majd elmondható, hogy azt bizony tőle kapta ajándékba. Így egy-egy tárgy nyomán (is) megemlékezik az unoka a nagyiról.

Minden szempont érthető és elfogadható egy ilyen történetben, hiszen mindenki a gyerek jóllétét keresi, és teljesen jogos a nagyszülő elvárása is,

hogy valamilyen módon nyomot hagyjon unokái életében.

Megfelelő kommunikációval, a másik érdekeinek és hosszú távú céljainak figyelembe vételével azonban közelebb lehet hozni az álláspontokat. Meg lehet nyugtatni a nagyszülőket azzal, hogy tengernyi, az unokákkal eltölthető időt biztosítunk számukra. Ahol soha el nem feledhető, az unokát a nagyikhoz fűző élményeket élhetnek át közösen. Olyanokon, amik soha nem feledhetően szépséges nyomot hagynak a szíveken. Amelyekhez talán tárgyak sem kellenek, csak egymás felé fordulás, közös fagyizások, vagy egy olyan nap, amikor kettesben huncutkodhatnak otthon. Főzhetnek közösen, mivel mi meghívjuk a nagyszülőket is egy-egy túrázós, kirándulós hétvégére. Miért ne lehetne egy nagyszülő természetes szereplője egy család szép pillanatainak akkor is, ha az házon kívül zajlik?

Azt, hogy mire ad szívesen a nagyszülő pénzt a gyereknek (ha abban a helyzetben van, hogy adhat), és hogy arra a célra van-e fogadókészség a szülőkben – minden esetben megbeszélés tárgyát kell, hogy képezze.

Természetesen előfordul olyan, hogy a nagyszülő stikában tol oda egy kis pénzt az unokának. Kamaszkorban akár olyan célra is, amit a szülők nem szívesen támogatnak, és ez okozhat problémákat, ha kiderül. Hasonló ez a helyzet ahhoz, mint amikor kicsi korban akkor is édességgel tömi a nagyi az unokát, ha a szülők azt nyomatékkal ellenzik.

A zsebpénz kérdése is lehet nagycsaládos kérdés, és nagyon is üdvös, ha a nagyszülők rendszeresen beszállnak ebbe a dologba, de semmiképp sem várható el, hogy havi, heti szinten erre áldozzanak, bár tudjuk, a nagyszülők sokszor erőn felül is adnak. Ennek mértékéről azonban érdemes tájékoztatni a szülőket, mert akkor tudják nyomon követni a csemete pénzügyi szokásait. Akkor tudnak érdemben segíteni, irányt, jó megoldásokat mutatni. És akkor tudják szeretettel teli kommunikációval visszafogni a nagyszülők saját határaikon is átlépő adakozását is.

És így lehet elkerülni azt, hogy a gyerek a nagyszülőktől kapott dugipénzt nem megfelelő, akár káros dolgokra költse.

Érdemes nem kikerülni egymás véleményét és inkább ütköztetni, mint később magyarázkodni, vagy egymásnak feszülni. Hiszen mindenki jót akar, ezen a területen egészen bizonyosan.

A havi kiadásokat csökkentésével talán zsebpénzre is jobban tudunk majd áldozni. 

Ajánljuk még:

Titkos csoportokban sírnak az anyák: csak védelmező közegben lehet elmondani az igazságot

Egy barátnőm zárt Facebook-csoportba küldött meghívót, előre felkészítve arra, hogy jelentkezéskor az átlagosnál szigorúbban ellenőrzik, oda való vagyok-e. Hozzátette: higgyem el, ha igazán nyitott szemmel szeretnék járni, nem hagyhatom ki ezt a csoportot. Átestem a procedúrán, a felvételt követően pedig nemhogy nyitott szemmel, de tágra nyílt, könnyező szemmel csodálkoztam rá a valóságra. Az anyák olyan titkokról vallottak, amit nem lehet könnyek nélkül kibírni. Azokkal sem.