Zöldre van a torta festve – de nem mindegy, hogy mivel!
A zsenge csalánlevél gazdag vitaminforrás, kitűnő főzeléket, levest főzhetünk belőle. Mint ínségétel, a paraszti konyhák régebben ismerték, de újabban a trendi éttermek is felismerték a csalánt, mint a reformkonyha egyik pompás alapanyagát. Aki megszereti, rá fog jönni, hogy a csalánban még ennél is több van! Mint természetes zöldítőt, mint ásványianyag-raktárt, belekomponálhatjuk akár sós- vagy édes süteménybe is.
Hoztam valamit a régi kertből – virágnyelven bontakozó életet
A virágkóstolókon az asztalon láthatatlanul ott van a biodiverzitás, a tradíció és az innováció, az ökológiai szemlélet, a nem-növekedés, a rendszerben gondolkodás, a fenntarthatóság. Azon vagyok, hogy ezt virágnyelvre fordítsuk, és megérezzük, megérthessük a virág valódi lényegét. Személyes vallomás következik: a kertet választottam és a könyvtárszobát – így teremtettem kerek világot szavakból és virágokból.
Gyermekkori nosztalgia bodzavirágos tejlevessel
Téged is visszarepít a gyerekkordba a tejleves említése? Kóstoltad sósan, vagy édesen? Vannak, akiket gyöngéd érzelmek fűznek hozzá, mások rá se hederítenek. Nálunk évtizedekre visszamenően a bodzás tejleves a menő. Most éppen időszerű!
Gasztrofeszt-etikett – értetek. Értitek?
Megfordult-e már a fejünkben, vajon miért szervez egy település gasztronómiai fesztivált? A legfőbb indok nem az, hogy jól szórakozzon és degeszre tömje bendőjét a nagyérdemű. Persze, ez is fontos szempont, de sok év fesztiválszervezőjeként tudom, hogy a lecsó-, kolbász-, spárgafesztivál ötlete azért pattan ki lelkes lokálpatrióták fejéből, hogy vigye a település hírét. Ha ott aztán megtalálja a szórakozását és az ínyére valót a közeli és távoli közönség apraja-nagyja, az mindenkinek csak javára válik. Ehhez viszont nem árt ismerni némi gasztrofeszt-illemtant.
A „megtört szívek” gyógyitala, az erkölcs jelképe – Mindent az árvácskáról
Városi virág, idén egész télen állta a sarat a belvárosi virágágyásokban is, aki pedig résen volt, tél derekán is szüretelhette a színes virágokat a balkonládájából egyenesen a salátába. Tavasszal a szupermarket pultjaiban a salátamixből hirdette sárgán vigyorogva, hogy helló, itt a kikelet. Az árvácska strapabíró, dekoratív, festőket megihlető virág, ami igen finom is!
Az ország északkeleti szegletében kincsre bukkantunk: bejártuk az edelényi kastélyszigetet
Ma 40 éve nyilvánították műemlékvédelmi világnappá április 18-át azzal a céllal, hogy többszáz éves épített örökségeinkről rendszeresen megemlékezzünk. Ez alkalomból egy valódi építészet- és kultúrtörténeti csemegére hívjuk fel a figyelmet, amely tavaly nyár óta ismét látogatható: Magyarország hetedik legnagyobb kastélyát és környezetét, az edelényi kastélyszigetet mutatjuk be. Budapesttől bő kétórányi autóútra, Miskolctól 25 km-re található Edelény, a Bódva-völgy kapuja, egy 11 ezer lelket számláló kisváros. Nevezetessége a Bódva-szigeten álló kora barokk edelényi L'Huillier-Coburg kastély, amit egy iglói vándorfestő tett híressé.
A Bodeni-tó zöld szíve, amelyen Esterházy Miklós is kertészkedett – a Mainau virágsziget csodája
Aki a virágot szereti, annak egy látogatás egy virágszigeten mindennél többet ér. Felér egy ajándékkal. Egy elképesztően hatalmas ajándékkal. Talán nem is lehet szavakba önteni azt, amit az ember érez egy ilyen látogatás alkalmával. Azok az illatok, a fények, a hangok és a csöndek, az a páratlan hangulat, ami hatalmába keríti az embert, az nem elmondható. De azért megpróbálom, hátha kedvet kap más is megrészegülni a virágpompától.
Négy évszakos kincsünk: a finom és szép akác
Bizonyára sokak emlékképei közt feldereng, amikor gyermekkorában csak úgy, a fáról letépve csipegette el az akác fehér virágocskáit, májusi délutánokon, hazafelé az iskolából, vagy amikor a nagyi palacsintatésztába bugyolálva sütötte ki forró olajban az édes fürtöket. Nekem legalábbis meghatározó bundás-akácvirágos élményeim vannak gyermekkoromból, melyek minden májusban megdobogtatják a szívemet.
Komáromi Jókai palacsinta, avagy az írófejedelem bablevese szilárd változatban
A Jókai bablevesről talán már mindannyian hallottunk. És a Jókai palacsintáról? Jómagam nemrég ismerkedtem meg vele komáromi látogatásom során. Olyannyira meglepődtem azon, hogy késsel-villával faltam a jó bablevesből ismert ízeket, olvadtak a textúrák a nyelvemen, hallgattam a palacsinta születéstörténetét, és közben egyre az járt a fejemben, hogy száz év múlva féltve őrzött legenda lehet az alig egy éves ételköltemény. Hazaérve persze elkészült nálunk is, hogy leteszteljem, mit szól hozzá a bableveskedvelő siserehad. Megnyalták utána mind a tíz ujjukat!