Mit tegyél és mit ne, ha egy látássérültnek szüksége van rád? – 10 aranyszabály
Sokszor jöttem már zavarba, mikor vak emberrel találkoztam. Nem tudtam, hogy előbb megszólítsam-e vagy inkább megérintsem a kezét, hogy tudja, épp hozzá szeretnék szólni. Hogy átadjam-e a helyem a buszon. Ha akadályt látok előtte, szóljak neki vagy hagyjam, hiszen ő a botot pont erre használja? És egyáltalán, mikor van szüksége az én segítségemre? 
„Isten senkit nem hív arra, hogy egyedül éljen” – interjú Heim Kata szerzetesnővérrel

A Szent Szív Társasága, másnéven a Sacré Coeur nővérek közössége római katolikus női szerzetesrend, Magyarországon elsősorban a fiatalok útkeresése és a lelki élet elmélyítése mellett köteleződtek el. Az általuk működtetett Forrás Lelkiségi Központban Budapesten folyamatosak a spirituális programok: táncmeditáció, szemlélődő imacsoport, lelkigyakorlatok, egyéni lelki kísérés. Minden programjukban az igényes lelki élet után vágyókkal foglalkoznak. 

 

 

3+1 Balaton környéki zarándokút, amiken még idén elkezdheted a caminózást
Zarándokútra általában nem egyszer megy el életében az ember. Az első alkalommal megtapasztalt lelki élmény hatására ugyan elkezdhetjük átrendezni az életünket, közelebb kerülni ahhoz a belső lényegünkhöz, akik valójában vagyunk, de amíg nem sikerül magát az életünket zarándokúttá változtatnunk, addig vissza-visszajárunk megmerítkezni a lelki szabadság élményében. Például a Balatonhoz.
„Az segített, hogy tudtam, a nagymamám otthon nézi a misét” – Papok és hívek virágvasárnapi tapasztalatai
Virágvasárnap Jézus utolsó jeruzsálemi, dicsőséges bevonulását ünnepeljük, és talán még soha nem ünnepeltünk ennyien. Két hete voltak az utolsó nyilvános szentmisék, azóta üresek a templomok, mégis, mintha a hívek száma megtöbbszöröződött volna. Legalábbis ezt mutatják az interneten közvetített szentmisék nézettségi adatai. Tömegek figyelnek újra Jézusra, és ebben nagy érdeme van a járványhelyzet okozta lelki szükségletre nagyon gyorsan reagáló papjainknak. Egy hívő és egy pap tapasztalatai két hét online misézés után, egy különleges nagyhét és még különlegesebb Húsvét előtt.