Szép

A koffein ereje: természetes szépségszérum a konyhából

A kávéfogyasztás előnyeit és a koffein élénkítő hatását nem szükséges bemutatni, a legtöbbünk talán nem is indulna el nélküle egy reggel sem, azonban érdemes azzal tisztában lenni, hogy a szépségünkkel kapcsolatosan is számos érv szól mellette. Áldásos hatásai hajra, arcra, testre alkalmazva egyaránt megjelennek!

Kevesebb korrektor

Vizsgaidőszak, álmatlan éjszakák, genetika, vékonyabb bőr – több tényező is hozzájárulhat a szem alatti karikák megjelenéséhez. Az én esetemben már egészen tizenéves korom óta az átlagostól valamivel látványosabbá váltak a szem alatti sötét foltok, így az egyetlen biztos reggeli sminkeszközöm a korrektor volt. Mivel a kávé antioxidánsokat, koffeint – tehát gyulladáscsökkentő anyagokat is tartalmaz, a szem alatti sötétebb karikákat is képes elhalványítani. További előny, hogy nem lesz szükségünk annyi kendőzésre a szem környékén, tehát akár a korrektorral is spórolhatunk. Keverjünk össze egy fél kávéscsésze lefőtt, ízesítetlen kávét kókusz- vagy mandulaolajjal, vigyük fel óvatosan a szemeink alá, hagyjuk hatni 25 percig, majd langyos vízzel gondosan öblítsük le.

Narancsbőr ellen: koffeines testradír

Egy csésze feketekávét keverjünk össze 3 evőkanál barnacukorral és 4 evőkanál olívaolajjal. Masszírozzuk át vele alaposan a kényesebb területeket (popsi, combok hátsó része, has, felső kar). A végén váltott, hideg-meleg vizes zuhannyal mossuk át az egész testünket, így extrán felpörgetjük a vérkeringést, ezáltal enyhülhetnek a narancsbőrrel kapcsolatos kellemetlen tünetek. A végén masszírozó mozdulatokkal vigyük fel a szokásos narancsbőr elleni krémünket is.

Dúsabb hajzuhatag

Évszakváltásoknál vagy stresszesebb időszakom alatt a szokásosnál rendszerint több bosszantó hajszál található a lakásban, és a hajam sűrűsége is megsínyli a dolgot... Viszont szerencsére a kúraszerűen alkalmazott koffeintartalmú samponok vagy egy kávés hajöblítés élénkíti a hajhagymákat és a fejbőrt, megvéd a gyulladásoktól, mérsékli a hajhullást, és serkenti a haj növekedését. A végeredmény: sokkal dúsabb és vastagabb hajkorona. Megéri tehát a fejünkre borítani a reggeli kávét – persze nem dühből!

Napégés ellen is koffein!

A napégés ellen nekem három, azonnal elérhető otthoni gyógymódom van: tejföl, aloe vera és a házi koffeines krém. Ha szerencsétlenségünkre vörösre égnénk a napon, akkor a koffeintartalmú krém sokat segíthet: ezt természetes módon is megoldhatjuk kávé és kókuszolaj keverékével. A jó hír, hogy a hatás nem csak ideiglenes, a kávéban található hasznos anyagok képesek megvédeni a bőrt a további sejtroncsolódástól is.

Ajánljuk még:

SZÉPSÉGKISOKOS: CSONTHÉJAS TERMÉSBŐL BŐRÁPOLÓ CSODA

SZÉPSÉGKISOKOS: A LEGMENŐBB TERMÉSZETES CSODAKENCÉRŐL

FELÉBRESZT ÉS MEGSZÉPÍT: EGY KOMPLETT SZÉPSÉGREGGELI RECEPTJE