Aki a Békés megyei Szabadkígyós határában egyszer csak megpillantja a Wenckheim-kastély tornyait, könnyen érezheti úgy, mintha az épület rossz helyre került volna. Az Alföld horizontális világa, a végtelenbe futó síkság fölött egy karcsú torony emelkedik, mögötte szabálytalanul tagolt tetők, loggiák, oromzatok és teraszok rajzolódnak ki. Valami olyasmi bukkan elő a fák közül, amit inkább Bajorországban vagy egy romantikus történelmi film díszletében várnánk. Pedig nagyon is ide tervezték…
A kastély 1875 és 1879 között épült Ybl Miklós tervei alapján gróf Wenckheim Frigyes és felesége, gróf Wenckheim Krisztina számára, s mire elkészült, Magyarország egyik legfényűzőbb és technikailag legkorszerűbb főúri rezidenciája lett. Gázvilágítás, hideg és meleg víz, korszerű fűtés, pompás fogadótermek, télikert és egy hatalmas park szolgálta lakóinak kényelmét. A kastélyhoz azonban ennél különösebb történet is kapcsolódik. A hagyomány szerint úgy tervezték meg, hogy építészetébe maga az esztendő is beköltözzön: 365 ablakot kapott, ahány nap van egy évben, 52 szobát, ahány hétből áll az esztendő, a történeti leírások pedig 12 bejáratot és négy épületrészt is számon tartanak. A szabadkígyósi kastély így nemcsak egy gazdag arisztokrata család otthona lett, hanem egy valóságos 19. századi világmodell az Alföld közepén…
Az örökösnő…
Wenckheim Krisztina története önmagában is megérne egy regényt. Édesapja, gróf Wenckheim József Antal háromszor nősült, és harmadik házasságából, idős korában született meg egyetlen gyermeke, Krisztina 1849-ben, akit a hatalmas Wenckheim-vagyon örökösnőjeként már gyermekkorától különleges figyelem övezett.
A család Békés vármegye legnagyobb birtokosai közé tartozott. A Wenckheimek története összefonódott a Körösök vidékének 18–19. századi átalakulásával: majorságok, gazdaságok, utak, kastélyok, templomok és települések fejlődése őrizte jelenlétüket. Krisztina végül 1872-ben unokatestvéréhez, Wenckheim Frigyeshez ment feleségül, a házasságból hét gyermek született, és a család életének egyik legfontosabb színtere az új ókígyósi kastély lett – a településnek azt a részét, ahol az épület áll, csak később nevezték Szabadkígyósnak.
Az arisztokrata családok házasságai mögött gyakran birtokpolitikai és dinasztikus megfontolások álltak, a Wenckheim házaspár életét azonban a korabeli visszaemlékezések kifejezetten harmonikus családi kapcsolatként ábrázolják. A kastélyt sem puszta reprezentációs palotának szánták: évtizedeken át valódi családi otthonként működött. Egy 19. század végi emlékalbum szerint a család rendszerint májusban érkezett Ókígyósra, és egészen januárig ott maradt; a telet és a tavasz egy részét budapesti palotájukban töltötték. A két rezidencia között ingázva tehát egyszerre éltek vidéki nagybirtokosként és a fővárosi arisztokrata társaság tagjaként.
Ybl Miklós különös feladata
Ha valaki a 19. század második felében Magyarországon reprezentatív épületet akart emelni, kevés nagyobb nevet választhatott Ybl Miklósnál. Az építész pályájához olyan alkotások kötődnek, mint a Magyar Állami Operaház, a Várkert Bazár vagy a fóti templom, de számos főúri rezidenciát is tervezett. Szabadkígyóson azonban különösen játékos építészeti feladattal találkozott. A Wenckheim-kastélyt ugyanis nehéz egyetlen történeti stílusba beszorítani. Alapvetően historizáló, neoreneszánsz épület, de különféle építészeti korszakok elemei is keverednek rajta. Más-más formájú ablakok, kiugró épületrészek, tornyok, árkádok és teraszok bontják meg a homlokzatot. A 19. századi historizmus nem feltétlenül törekedett arra, hogy egyetlen múltbeli korszakot régészeti pontossággal másoljon le. Sokkal inkább építészeti nyelvként használta a történelmet: egy reneszánsz ablakkeret, egy középkort idéző torony vagy egy klasszikus loggia hangulatot, társadalmi rangot és kulturális emlékezetet közvetített. A kastély ezért nem úgy hat, mint egyetlen szabályos tömb. Inkább olyan, mintha hosszú évszázadok alatt bővült volna folyamatosan – holott alapvetően egyetlen nagy építkezés eredménye. Az épületet 1875 és 1879 között emelték, felszentelésére pedig 1882. július 19-én került sor.
A kastélyt bemutató történeti és turisztikai források valóban 365 ablakot, 52 szobát, 12 bejáratot és négy épületrészt említenek, bár egyes mai ismertetők a bejáratok számát eltérően adják meg. Éppen ezért a legismertebb „naptárkastély” történetet érdemes úgy kezelnünk, ahogyan sok hasonló építészeti hagyományt: valós épületszerkezeti sajátosságok és az ezek köré szövődött családi legenda találkozásaként. Az viszont biztos, hogy az épület mérete és tagoltsága önmagában is lenyűgöző. És talán nem is az a legfontosabb, hogy egy mai újraszámolás során pontosan hány ablakkeretet sorolnánk az egyik vagy másik kategóriába. Sokkal beszédesebb, hogy egy 19. századi kastély történetében ennyire fontos szerepet kapott az idő szimbolikája.
A történeti kastélyokat hajlamosak vagyunk gyertyafényes, hideg, huzatos épületekként elképzelni. Szabadkígyós azonban egészen más világot képviselt. A Wenckheim-kastély saját korának kifejezetten modern rezidenciája volt. A felújítás dokumentációja szerint már a 19. század végén gázvilágítás, korszerű fűtési rendszer, valamint hideg- és melegvíz-szolgáltatás is működött benne. Gondoljunk bele, mit jelentett ez az 1870-es években, egy alföldi birtokon… Budapesten ekkor még javában épült az Andrássy út környéke, a telefon csak kísérleti újdonságnak számított, elektromos közvilágítás pedig sehol sem tartozott a hétköznapi élethez. Ebben a világban a Wenckheimek vidéki kastélyában már olyan komfort jelent meg, amelyet a lakosság túlnyomó része még évtizedekig nem ismerhetett meg. Ráadásul a vízellátás sem pusztán kútból hordott vizet jelentett: a kastély technikai rendszerének részeként gépi vízemelést alkalmaztak, a víz pedig vezetékhálózaton keresztül jutott el az épület különböző pontjaira.
A kastélyt nem csupán arra tervezték, hogy a család kényelmesen éljen benne: a reprezentáció legalább ilyen fontos szerepet játszott. A Wenckheimek ugyanis élénk társasági életet éltek. Az emeleti traktusban számos vendégszobát alakítottak ki, miközben a család életének fő terei elsősorban a földszinten helyezkedtek el. A kastély fogadótermei, szalonjai, könyvtára és ebédlője egyszerre szolgálták a mindennapi életet és a társasági eseményeket. A ma is fennmaradt, ezüstcsattal díszített vendégkönyv különleges dokumentuma ennek az elveszett világnak. Bejegyzései nem pusztán neveket őriznek: egy olyan társadalmi hálózat lenyomatai, amelyben főnemesek, politikusok, tisztviselők, értelmiségiek és más meghívottak fordultak meg a Wenckheim családnál. Nem véletlen, hogy a kastély mai állandó kiállítása találóan a „Vendégségben Wenckheiméknél” címet viseli.
Az inasok, szakácsok és nevelőnők világa
A legtöbb főúri rezidenciában két párhuzamos világ létezett. Az egyik a vendégek számára készült: szalonokkal, porcelánnal, festményekkel, csillárokkal és gondosan megterített asztalokkal. A másik jóval kevésbé volt látható. Szakácsok, komornák, inasok, kertészek, lovászok, nevelők és más alkalmazottak gondoskodtak arról, hogy a reprezentáció gépezete fennakadás nélkül működhessen. Egy nagyobb kastély mindennapjai rendkívül összetett szervezést követeltek: fűteni kellett a helyiségeket, gondozni a parkot, ellátni a lovakat, beszerezni és elkészíteni az ételeket, kimosni és vasalni a textíliákat, kiszolgálni a vendégeket.
A szabadkígyósi kastély építészetében is felfedezhetjük ezt a kettősséget. A reprezentatív főépülethez külön kiszolgáló részek kapcsolódtak, a funkciók pedig tudatosan elkülönültek egymástól, hiszen a személyzet jelenléte akkor volt tökéletes, ha szinte észrevehetetlen maradt. Éppen ezért volt különösen jó döntés, hogy a mai kiállítás nem csupán a Wenckheim család történetét idézi fel, hanem a kastély működtetésében résztvevő emberek életére is figyelmet fordít- egy arisztokrata rezidencia története ugyanis nélkülük csak félig elmesélt történet maradhat…
A birtok gazdasági életéhez tartozó számos melléképület közül talán a Svájceráj a legérdekesebb, amely eredetileg a majorsági gazdálkodás egyik épülete volt. A „svájceráj” elnevezés a 18–19. századi nagybirtokokon olyan mintagazdaságokat, illetve tehenészeteket jelölt, amelyekben a korszerűnek tekintett svájci állattartási és tejgazdasági módszereket alkalmazták. A szabadkígyósi Svájcerájt a közelmúltban felújították, és 2023-ban új turisztikai funkcióval nyitották meg. Posta- és kocsimúzeum, valamint helytörténeti kiállítótér kapott benne helyet.
A park
A kastély körül nem egyszerűen kertet, hanem egy szinte új, saját tájat hoztak létre. A főépület közvetlen környezetében franciakert fogadta a látogatót: nyírt növények, szabályos formák és szökőkutas medence hangsúlyozta, hogy itt az ember rendezi a természetet. Távolabb azonban megváltozott a természet. Az angol vagy tájképi kertben a merev geometria eltűnik, az utak kanyarognak, a fák csoportokba rendeződnek, majd kitárul a gyep és újabb látvány jelenik meg. A ma mintegy 22 hektáron látogatható kastélypark 1954 óta természetvédelmi oltalom alatt áll. Idős fái és történeti kertstruktúrája miatt nem pusztán műemléki környezet, hanem természeti érték is.
A történeti kastélyparkok egyik legnagyobb értékét ma sokszor azok a fák jelentik, amelyeket eredetileg pusztán esztétikai vagy gyűjteményi céllal telepítettek. Egy több mint százéves fa azonban idővel egészen mássá válik. Törzsén repedések, üregek és odvak alakulnak ki, kérgét zuzmók és mohák telepítik be, lombkoronája madarak fészkelő- és táplálkozóhelye lehet, korhadó részeiben pedig rovarok egész közössége talál otthonra. Egy idős parkfa ezért sokkal több egy nagyméretű dísznövénynél: önmagában is élőhely. A szabadkígyósi park különösen nevezetes hatalmas platánjáról, amelyet a helyi ismertetők Békés vármegye legtestesebb példányai között tartanak számon.
A kastélypark egyik kevésbé ismert különlegessége a Zsigmond-forrás. A 19. század második felében és a századfordulón Magyarországon valóságos artézikút-építési hullám bontakozott ki. Az Alföld mélyén található vízadó rétegek megcsapolása nemcsak települések ivóvízellátását változtatta meg, hanem a fürdők, parkok és nagybirtokok életében is új lehetőségeket teremtett.
A kastély közelében 1894-ben fúrt Zsigmond-forrás mélysége a történeti ismertetők szerint mintegy 335 méter volt. Egy ilyen mélység érzékeltetéséhez elég arra gondolni, hogy ha a furatot függőlegesen felfelé fordítanánk, magassága megközelítené az Eiffel-toronyét. A forrás a kastély és a kápolna környezetének egyik sajátos látványeleme lett. Ma már nem eredeti artézi működésében látható, de története szépen illeszkedik ahhoz a technikai modernizációhoz, amely az egész birtokot jellemezte.
1944-ben véget ért egy világ
A Wenckheim család 1879-től 1944-ig élt a kastélyban, a második világháború azonban lezárta a magyar főúri rezidenciák történetének egyik hosszú korszakát. A Wenckheimek elhagyták a birtokot, a kastély pedig a háború és az azt követő politikai változások után állami tulajdonba került. Szabadkígyóson 1945-től egészen 2011-ig iskola működött a kastélyban, hosszú időn keresztül mezőgazdasági és élelmiszeripari képzéssel.
A 21. században nagyszabású rekonstrukció indult a megmentésére. A Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében zajló munkák során helyreállították a homlokzatot és a tetőszerkezetet, restaurálták a történeti falfestéseket, padló- és falburkolatokat, megújult a főlépcsőház és a kilátótorony, valamint a kastély környezetének jelentős része is. A felújított épület 2022. március 20-án nyitotta meg újra kapuit a látogatók előtt.
A felújítás során a kastély egyik legkülönlegesebb része, a kilátótorony is megújult. Innen olyan perspektívából láthatjuk a Békési-síkot, amely a földszintről szinte elképzelhetetlen. Az Alföldet gyakran monoton tájnak gondoljuk, de magasabbról egészen más szerkezete rajzolódik ki: fasorok, parkok, mezőgazdasági táblák, települések és utak szabdalják ezt a gyönyörű világot…
Ma kerékpárral is végig járhatjuk
2023-ban elkészült a Wenckheim-kerékpárút, amely Békéscsaba belvárosát is érintve több, a családhoz kapcsolódó kastélyt és történeti helyszínt köt össze. Az útvonal révén a szabadkígyósi kastély mellett Gerla, Póstelek és Gyula felé is tovább lehet haladni.
Ennek van egy különös történeti szépsége. A 19. században a Wenckheim család tagjai hintóval, lóháton vagy később vasúton közlekedtek birtokaik között. Ma ugyanennek az egykori főúri tájnak egy részét kerékpárral járhatjuk be, a kastély története így már nem egyetlen épület falai között ismerhető meg igazán, hanem a Békés megye térképén kirajzolódó Wenckheim-hálózat felfedezésével.
Történelmi kertek sorozatunk folyamatosan bővülő gyűjtőoldalát itt találják.
Borítókép: Laszlo Kulisics/commons.wikimedia.org
Brunszvik-kastély
Utazás Beethoven emlékeinek világába
