Szeptemberben még ott cikáznak a fecskék a víz fölött, végigsöpörnek a rétek és legelők felett, néha pedig hosszú sorokban ülnek a vezetékeken. Készülődnek. A rovarokban gazdag órákat táplálkozással töltik, aztán egyszer csak megfogyatkoznak a csapatok, és elindulnak dél felé. Ha ilyenkor egy fecske hátán rozsdás-vörhenyes folt villan, érdemes még néhány másodpercig rajta tartanunk a távcsövet. Könnyen lehet ugyanis, hogy nem a jól ismert füsti fecskét látjuk, hanem egyik legritkább hazai fecskefélénket, a vörhenyes fecskét.
A találkozás ma még különleges esemény Magyarországon, ám talán már nem annyira rendkívüli, mint néhány évtizeddel ezelőtt. A vörhenyes fecske története ugyanis egy mozgásban lévő faj története. Európai elterjedési területe az elmúlt évtizedekben észak felé terjeszkedett, Magyarországon pedig 2017-ben történt meg az, amit korábban legfeljebb lehetőségként tartottunk számon: Balatonfüreden bizonyítottan sikeresen költött egy pár. Kilenc évvel később, 2026 nyarán újabb szenzáció következett, amikor Sopron térségében dokumentálták a faj második bizonyított magyarországi fészkelését. Így lett egy mediterrán hangulatú, nálunk sokáig ritka vendégnek számító fecskéből olyan madár, amelynek minden újabb magyarországi megjelenése mögött egy jóval nagyobb történet körvonalai rajzolódnak ki.
A vörhenyes fecske (Cecropis daurica, egyes hazai forrásokban Hirundo daurica) nagyjából akkora, mint a füsti fecske: testhossza 16–17 centiméter, szárnyfesztávolsága 32–34 centiméter, tömege pedig mindössze 19–28 gramm. Karcsú teste, hegyes szárnya és mélyen villás farka miatt repülés közben első pillantásra valóban összetéveszthető jóval gyakoribb rokonával. Közelebbről azonban egészen más arcát mutatja. Háta fénylő, sötét, kékesfekete, tarkója és feje oldala vörhenyes árnyalatú, farkcsíkján pedig világosabb rozsdás-narancsos színezet jelenik meg. Alsóteste világos, finoman sávozott. A füsti fecske vöröses homlokával és torkával, illetve sötét mellpántjával szemben a vörhenyes fecske világosabb alsóteste és vörhenyes tarkója, farcsíkja egészen más összhatást ad. A röptük sem teljesen egyforma: a vörhenyes fecske gyakran nyugodtabbnak, siklóbbnak hat, és merevebben kinyújtott szárnyakkal vitorlázik a levegőben.
Sokáig déli madárnak ismertük
A vörhenyes fecske elterjedési területe hatalmas: Északnyugat-Afrikától Dél-Európán és Ázsián keresztül egészen a Távol-Keletig húzódik. Európában hagyományosan elsősorban a mediterrán térséghez kötődött, jelentős állományai élnek az Ibériai-félszigeten, és megtalálható a Balkánon, Görögországban és más dél-európai területeken is. Itt azonban egy aprónak tűnő, valójában fontos rendszertani változásra is érdemes kitérnünk. A magyar szakirodalomban továbbra is gyakran Cecropis daurica néven szereplő vörhenyes fecskét a korszerűbb nemzetközi rendszertanok egy része már több fajra bontja. A British Trust for Ornithology például az európai alakot Cecropis rufula, European Red-rumped Swallow néven kezeli és az eBird is különválasztja az európai és a keleti vörhenyesfecske-formákat. Ez elsőre taxonómiai apróságnak tűnhet, de jól mutatja, mennyit változott a madarak rokonsági kapcsolatainak ismerete a genetikai vizsgálatok korában.
De nézzük az egyik leginkább fecskés tulajdonságát: a sárból épített családi otthon egyedi vonásait! A fecskék sárépítészetét Magyarországon jól ismerjük. A füsti fecske felül nyitott csészéje és a molnárfecske zárt, kis bejárónyílással ellátott fészke falvaink és városaink megszokott látványához tartozik. A vörhenyes fecske azonban továbbfejlesztette ezt a konstrukciót: sárgolyócskákból épített, zárt fészkének bejáratához jellegzetes, hosszúkás csőszerű előteret készít, így az eredmény inkább emlékeztet egy apró agyagedényre, mint madárfészekre.
Eredetileg sziklafalak védett részeire, barlangokba és sziklás területeken épített, de remekül kihasználja az ember alkotta építményeket is. Hidak, átereszek, épületek, fedett szerkezetek ugyanazt kínálják számára, amit korábban egy sziklapárkány: stabil alapot és az esőtől védett mennyezetet. Éppen ilyen ember alkotta helyszínt választott az első bizonyítottan Magyarországon költő pár is. A 2017-es balatonfüredi madarak egy hotel mélygarázsának mennyezetére tapasztották fészküket. Három fiókájuk július első hetében sikeresen kirepült. A történetnek azonban volt még egy meglepő fordulata: az új fészek mellett egy régebbi vörhenyesfecske-fészek is előkerült, amely valószínűleg már 2016-ban elkészült. Hogy abban történt-e sikeres költés, nem lehetett bizonyítani, ezért 2017 maradt az első dokumentált hazai fészkelés éve.
A balatonfüredi költés egy másik részlete miatt is emlékezetes. A fiókanevelés időszakában az egyik szülő valószínűleg elpusztult. Három fiatal maradt a fészekben, az etetés feladata pedig egyetlen felnőtt madárra hárult. A költés ennek ellenére sikeres lett: 2017. július 5-én három fiatal és egy felnőtt madarat figyeltek meg. Ez különösen sokat mond egy fecske mindennapjairól. A vörhenyes fecske a levegőben vadászik, tehát minden egyes fiókaetetést rovarok elfogásának és a fészekhez vezető újabb repülésnek kell megelőznie. A három fiatal felnevelése így egyetlen madár számára hatalmas teljesítmény lehetett.
A történet 2017 után sokáig nem kapott folytatást. Magyarországon továbbra is felbukkantak vörhenyes fecskék, de az újabb bizonyított fészkelésre kilenc évet kellett várni. 2026 nyarán aztán Sopron környékén ismét költő párra bukkantak. A Fertő–Hanság Nemzeti Park Igazgatóság szakemberei a madarakat a lehető legkisebb zavarás mellett befogták és meggyűrűzték. A megfigyelés jelentőségét nehéz túlbecsülni: ez mindössze a faj második dokumentált magyarországi fészkelése. Egyetlen új költésből természetesen még nem következik, hogy a vörhenyes fecske meghódította Magyarországot. A két adat között ráadásul kilenc év telt el. Ugyanakkor a faj európai történetébe tökéletesen beleillik a magyarországi megjelenés, hiszen a vörhenyes fecske az elmúlt időszakban több helyen észak felé terjeszkedett. És hogy a soproni pár egy új folyamat előhírnöke vagy újabb ritka epizód, azt csak a következő évek dönthetik el.
Miért terjeszkedik észak felé?
Erre a kérdésre csábító volna egyetlen szóval felelni: klímaváltozás. A valóság azonban ennél sokkal bonyolultabb. A vörhenyes fecske olyan faj, amely képes természetes sziklafészkelőhelyeit ember alkotta struktúrákkal helyettesíteni. A hidak, alagutak, átereszek és épületek ezért új fészkelési lehetőségeket teremthetnek számára. Ehhez társulhatnak az éghajlat változásai, a telek enyhülése, a tavaszi és nyári hőmérsékletek átalakulása, valamint a rovarvilág és az élőhelyek változásai. A faj észak felé történő európai térnyerésében így valószínűleg nem egyetlen tényező dolgozik, hanem több környezeti változás együttes hatása.
A folyamat ráadásul nem tegnap kezdődött. A szakirodalom a vörhenyes fecske mediterrán és nyugat-európai terjeszkedését régóta dokumentálja, Olaszországban például a faj dél felől fokozatosan jelent meg északabbra fekvő területeken is. A 2021-ben az MME által kiadott Ornis Hungarica folyóiratban megjelent tanulmány szintén az elterjedési terület változásának összefüggésében tárgyalja a faj észak-afrikai fészkelési kísérleteit, és hivatkozik az első magyarországi bizonyított költésre is. A vörhenyes fecske tehát érdekes jelzőfaj lehet, de fontos a megfogalmazás: egy-egy magyarországi költés önmagában nem bizonyítja a klímaváltozás hatását. Az igazán beszédes az, ha hosszabb idő alatt, nagy földrajzi térségben rajzolódik ki az elterjedési határ eltolódása.
A vörhenyes fecske vonuló madár. Az európai állományok a költési időszak után Afrika felé indulnak, az ázsiai populációk telelőterületei pedig többek között Indiában találhatók. A kontinens léptékű eBird-adatok a vörhenyesfecske-csoport költés utáni vonulási időszakát augusztus elejétől egészen december elejéig rajzolják ki, vagyis szeptember már egyértelműen az őszi vonulás időszakába esik.
Az Ibériai-félszigeten költő vörhenyes fecskék geolokátoros vizsgálata nemrég egészen új részleteket tárt fel erről az útról. A kutatóknak öt madár adataiból sikerült rekonstruálniuk az őszi és tavaszi mozgásokat, a pihenőhelyeket és a költési időn kívül használt területeket. A vizsgálat azért volt különösen fontos, mert korábban meglepően kevés közvetlen információ állt rendelkezésre arról, pontosan merre járnak az európai vörhenyes fecskék, amikor eltűnnek fészkelőhelyeikről. A gyűrűzési adatok között például szerepelt egy Andalúziában jelölt madár, amelyet később több mint ezer kilométerrel délebbre, Marokkó déli részén találtak meg. A modern nyomkövetés tehát lassan láthatóvá teszi azt az utat, amelyet korábban csak két pontból ismertünk: abból, ahol tavasszal megjelent a fecske, és abból, ahonnan ősszel eltűnt.
Magyarországon a vörhenyes fecske védett madarunk, természetvédelmi értéke 25 000 forint.
Magyarország madarait bemutató, folyamatosan bővülő gyűjtőoldalunkat itt találják.
Fotók:123rf
