Fekete Istvánt olvasni lefekvés előtt mindig felér egy kisebb utazással. Nem messzire, csak országhatáron belül, a Börzsönybe, Ajka közelébe, a Gölle környéki somogyi erdőkbe, esetleg Erdélybe vagy a Kis-Balatonhoz. Pallérozza a szókincset, és élvezetesen merülhetünk bele a közeli vadonba. Nyáridőn pedig felébreszti az ellenállhatatlan vágyat a szabadban való sütögetéshez, főzéshez is.
Ő maga szívesen vadászott, kedvelte a Börzsönyt, ahol ma is áll a Rózsakunyhó, ahol oly sok időt töltött, ahol több novellája is született. Írásaihoz a természet adta az ihletet, első kis-balatoni kutatómunkájára 1952 nyarának elején került sor. Két hónapot töltött el egy nádkunyhóban, majd a következő években is gyakran megfordult e különös helyen. Tartózkodásai csak napokban mérhetők, mégis, e rövidnek tetsző idő alatt számtalan felejthetetlen élménnyel gazdagodott, amelyeket azután a novelláiban, könyveiben olvashatunk.
„… tavaly egy ornitológus barátommal 8 napig a Kis-Balatonban vendégeskedtem azaz – és ezt vegyétek szó szerint – 8 napig horgásztunk. Reggel 3-kor keltünk, sötéttel feküdtünk, ebéd után 1 órát aludtunk, ami idő ezen felül volt, azt horgászással töltöttük. És nem untuk meg! Amit fogtunk, megettük.1 nagyobb ponty, egy kisebb, 3 kiló körüli harcsa, és rengeteg keszeg, fél kilósig. Nádkunyhóban laktunk, nádágyon aludtunk, s a kunyhót megosztottuk egy búbos banka párral, akik szintén ott fészkeltek a tetőben. Embert csak egyet láttunk, aki szódavizet hozott nekünk, mert a víz ihatatlan volt.” (Fekete István levele barátjának, részlet, 1951.)
A Tüskevárban nyomon követhetjük az étkezéseket is
Ugyan nem ez volt a célja az írónak, hogy megmutassa, a természet ölén mit esznek az egyszerű emberek, ám ha figyelmesen olvasunk, akkor ínycsiklandó ételek kerültek a tányérba. Nem mondhatjuk, hogy az asztalra, mert legtöbbször a tűz mellett ülve, legfeljebb egy fa táblát elővéve étkezett Matula bácsi és Tutajos. Az ételek leírásánál Fekete István azokra az emlékekre támaszkodott, azokat a fenségesen egyszerű ízeket idézte fel, amelyeknek maga is személyes részese volt.
Hiteles leírások ízesen
Így tudta olyan szép szóképekkel lefesteni a friss, finom falatok egyszerűségét. „Pár perc múlva fellobbant a tűz, és ellökve a születés füstjét, sárga lángok nyaltak a bogrács alá. Később olyan illat lengett a kis edény körül, ami nem csak Csikasz, de Gyula érdeklődését is erősen felkeltette. Ezt halászlé, Matula bácsi? Az lesz, de csak majd egy óra múlva. Csak erős paprikát tettem bele keveset… hagyja kicsit hűlni, ha nem elég erős, adhatok még paprikát…”
Halászlé minden mennyiségben
A berekben sokszor került halászlé a bográcsból. Frissen fogott halakból, semmi extra konyhatechnológiával, és olyan csípősen, hogy még Matula bácsi feje búbját is csípje. A sűrű, zamatos halászlé maradéka reggelre megdermedt, és az ízletes halkocsonya elsőrangú villásreggelivé lépett elő. Ezt magam is nagyon szeretem, a sűrű, vágható halászlevet eszegetni némi kenyér társaságában.
„Mit eszünk, Matula bácsi? Kocsonyát. Amit a bográcsban hagytunk, megkocsonyásodik reggelre, és pirított kenyérrel… Matula csak széles mozdulattal jelezte, hogy körülbelül a teteje a szakácskönyvekben található ínyencségeknek. A pirított kenyérnek enyhe füstszaga volt, de a hús! A zsíros kocsonya! A meleg kenyérre olvadó lé!...”
Frissen fogott halak parázson vagy serpenyőben sütve
A legegyszerűbb és legfinomabb fogás, amihez a jó friss halat sűrűn be kell vagdosni. Ennek tudománya van, mert ha nem jó irányban, vagy nem eléggé sűrűn történik a bevagdalás, akkor bizony minden falatnál szálkákkal kell hadakozni, ami a hal élvezeti értékét nagyban rontja.
„Hozza ki a serpenyőt, máma sütjük a halat, ezért irdalom be. Látja, hogyan?... Matula sűrűn bevagdosta kétoldalt a halak húsát. Most aztán nem marad más tüske benne, csak a gerince… Én kézzel szoktam enni… és ettek és ettek és ettek. A beirdalt hús úgy vált le a gerincről, mint az érett barack a magtól, és a kézben csak a fej maradt, meg a gerince…”
Szalonna és hagyma
A bicska elengedhetetlen kelléke a szabadban való étkezésnek, legyen az hazulról hozott szalonna és kenyér magában, vagy zöldpaprikával, vagy nyárson megsütve. Amikor olvassa az ember Fekete István sorait, akkor hirtelen ellenállhatatlan vágyat érez, hogy máris maga is tüzet rakjon, szalonnát süssön, csepegtesse a zsírt a kenyérre, hagymát süssön, míg feketére festi a füst.
„Szalonnát sütök nyárson, gondolta, s összefutott a nyál a szájában… a tűzön éppen megfelelő parázs volt, Gyula nyársat faragott, kenyeret vágott, s a szalonna kicsorduló levét a kenyérre csepegtette. Csak akkor adott a türelmetlen ebnek, amikor a tetemes szalonnát három zöldpaprikával bekebelezte.”
Gazdaságos, zero waste, fenntartható és egészséges
Ma ezt mondhatnánk a Tüskevárban leírtakra, hiszen maradék nélkül használtak fel minden falatok, egyetlen morzsa sem ment veszendőbe. Volt bogrács és serpenyő, e kettővel el lehetett intézni az egyszerű, és egészséges étkezést. Igaz, olykor került némi édesség is asztalra, ha hoztak magukkal Nancsi néni finomságaiból. Hogy többször kívánkoztak-e rá, nem tudjuk, ahogy azt sem, hogy mit ittak, a pálinkán kívül erről nem sok szó esik.
Fekete István tájleírásaiba úgy illenek bele ezek az egyszerű étkezések, mintha csak természet körforgása folytatódna. Nekem volt szerencsém ahhoz, hogy nyaranta részese lehessek hasonló élményeknek, nem víz mellett, hanem az erdő mélyén. Tűzön főztünk, sütöttünk, bogyókat és gombát gyűjtöttünk, ha a vadásztól kaptunk egy nyulat vagy fácánt, óriási erdei lakomát csaptunk. Még ma is beleborzongok, milyen csodálatos időszak volt, mezítláb jártunk, a bográcsot homokkal súroltuk, a tölgyfáról mókus kukucsolt minket, és a gyerekek is minden egyes percét élvezték.
Az erdész-vadász irodalom egyik legismertebb hazai szerzőjét a Tüskevárért József Attila díjjal tüntették ki. Biztosan nem játszott ebben szerepet az, hogy ízesen mesélt az étkezésekről, és nem használhatjuk szakácskönyvként sem a regényt. De amikor olvassuk, akkor romantikus, jó érzés járja át a lelket, megkordul a gyomor, és feléled a vágy a természet, a szabad tűz, a legegyszerűbb ételek, a nádkunyhó, a szabad ég, vagyis a szabadság iránt.
„ A kések szisszenve vágták a paprikát, hagymát, szalonnát, s a mikor az öreg a parázs fölé tette a serpenyőt, olyan illat terjengett, hogy Gyula nyelt egyet, Csikasz pedig áhítattal nézte a serpenyőt, mintha valami kinyilatkoztatást várna…”
Fotó: Halmos Monika @rozsakunyho
Matula bácsi, Tutajos, Bütyök és a Kis-Balaton
Egy hely, ahol sokszor jártunk, de mindig visszavágyunk. A lelkünkben Fekete Istvánnal.
