Ebben a kötetben mindenki megtalálja azt, amit vasárnaponként, név- és születésnaponként, karácsonykor és húsvétkor szeretne a család az asztalon látni. Amit retrónak nevezünk, de ami nélkül nem ünnep az ünnep. Mert mindenkinek van olyan süteménye, amiért a tűzbe menne, ami szorosan hozzátartozik a családi együttléthez.
Lejtényi-Waldhauser páros süteményes könyve
Ezekből gyűjtött össze egy egész könyvre valót Lejtényi Anna és Waldhauser György. A „Rongyosrétes” metaforikus címmel azt szerették volna sugallni, hogy a receptek bárki számára egyszerűen, takarékosan elkészíthetők, nem elérhetetlen csodakreációkról van szó. Pontosan azokat a sütiket gyűjtötték egybe, amik az „összekeverem-beleöntöm-bedobálom-megsütöm” kategóriába tartoznak, amelyek éppen ezért lettek olyan népszerűek.
Lejtényi Éva színházi súgó volt, a szakma egyik legtekintélyesebb képviselője. Színésznek tanult, rossz káderlapja miatt a súgólyukba száműzték. A színház volt az élete, színészek közt élte az életét, az összegyűjtött receptjeiben benne van a magyar színházi élet is. Szerzőtársával, harmadik férjével, Waldhauser Györggyel gyűjtötték össze és szedték csokorba a féltve őrzött kincseket, az ősöktől örökölt, kézzel írt recepteket, és a színházban kóstolt finomságok leírásait. Éppen ezért érezzük ismerősnek és otthonosnak, szerethetően nosztalgikusnak a Rongyosrétes minden fejezetét.
A könyvet a Soproni Zrínyi Ilona Honvédtiszti Leánynevelő Intézet tanárainak és növendékeinek ajánlották a szerzők. Hogy miért éppen ennek, azt homály fedi, bizonyára személyes kötődés okán. De ez a mondat jó ok arra, hogy utánanézzünk, mi is lehetett pontosan ez az Intézet, amelynek egy egész süteményes könyvet dedikáltak.
Sopronban a 1848-49-es szabadságharc után közadakozásból hoztak létre egy bentlakásos intézetet az tisztek árván maradt leányainak. Az épületet az évek során tovább bővítették, majd az egyre növekvő igényeknek eleget téve, a hadügyminisztérium szárnyai alatt kápolnával egészítették ki, és komoly oktatási-nevelési programmal működtették. Az intézmény 1914-től katonai kórházként működött, és ennek az épületnek a falai közt mondták ki 1921. december 21-én az összeszámlált eredmények alapján, hogy Sopron Magyarországhoz tartozik. 1922-től mint Magyar Királyi Zrinyi Ilona Honvédtiszti Leánynevelő Intézet működött, azzal a célkitűzéssel, hogy az itt tanuló leányok hasznos és piacképes képesítéseket szerezhessenek. Az 1939/40-es tanévben már több mint 150 növendéket oktattak, de a háború nem kímélte az intézetet. 1944-ben hadikórházat rendeztek be az épületben és ezzel az intézet további sorsa végleg megpecsételődött, az oktatás megszűnt.
Minden, ami tészta
A Rongyosrétesben fellelhető minden, ami liszttel készül, és ami az életünk során szembe jött velünk. Gyúrt, főtt tészták, kenyerek, kalácsok, bejglik, kuglófok. Ma már a bejglit a karácsony kisajátította, de egykor más ünnepeken is asztalra került, vagy szépen becsomagolva az úti elemózsiás kosárba.
Fánkok, zsírban sült tészták és gombócok, mert ezek nélkül nem létezett magyar háztartás. A hétköznapi menüben egy laktató leves után érkeztek, évszakonként zseniális változatosságban. Ma, amikor a gombóc legtöbbször a mélyhűtőpultból kerül az asztalra, nem is gondolunk arra, hogy az egyszerű háztartásnak takarékos étele volt a gombóc. Hiszen a tészta olcsó, valamennyi főzni való burgonya és liszt mindig akadt hozzá. Júniusban apró barack, nyár végén szilva került bele. Tél végén reszelt, kinyomkodott alma, vagy egy-egy darab a sűrűre száradt lekvárból. A pirított zsemlemorzsa szintén a gazdaságos konyha maradékmentes iskolapéldájának tekinthető, amellett, hogy porcukorral vagy fahéjas cukorral imádnivaló.
Palacsinták, morzsák, tejben főtt tészták
Konyhai édességek, amelyek nem kifejezetten cukrászati tudományt és eszközöket kívánnak, és mindenki szereti őket. Itt sorakozik a rántott akác- és bodzavirág, a rakott palacsinta, a forró zsírban sült párnacsücsök és a mákos szuszoga, ami főzve-sülve kerül az asztalra. Jól megférnek a rizsfelfújttal, a szegény lovaggal és a salzburgi galuskával. A szegény lovag tulajdonképpen a bundás kenyér puccosabb elnevezése, a salzburgi galuska viszont ennél bonyolultabb. Saját tapasztalatom, hogy a tojáshabból formált hegyek, a felfújtak királynőjének elkészítése némi gyakorlatot igényel.
Rétesek, bélesek mézesek
A rongyos mellett van itt rizskásás, gyors és élesztős rétes, citronád, mák, dió, káposzta és még számos töltelékkel, tésztával. Ebből a felhozatalból választani igen nehéz, ha csak nem a recept olvasatán megjelenik lelki szemeink előtt egy tál, egy lisztes kéz, felsejlik egy illat, és akkor már tudjuk, hogy jó úton járunk, ráleltünk valami olyanra, ami egyszer, a távoli múltban olyan kedves volt számunkra.
Nevek, arcok, emberek
Kinek nincs a házi receptgyűjteményében olyan, hogy Erzsi néni sajtosa, vagy Laci bácsi diólikőrje? Vagy valami hasonló, amiben a személy megjelölése egyfajta minőséget, téveszthetetlenséget jelöl? Nos, a Rongyosrétesbe belekerült ily módon egy csomó ember. Bogdáné rétes, Bözsi szelet, Eliz-keksz, Dodi sütemény, Marika tálastészta, Toncsi néni pitéje. Nem tudjuk, kik voltak ők, de nevüket megőrizték receptjeik az utókornak. Ahogyan az is talány, hogy az apácasóhaj, az apácaszeletek és az apácafingocska nevezetű finom sütemények vajon kolostorban születtek-e, van-e vajmi közük az apácákhoz?
Pászkapornyó, nadrágkötő, négerfog, kokrádé, legényfogó, hódocska, hadiporhanyó, csacsifül, alvé, babsterc, bobájka. Tessék csak kipróbálni őket mindenképp!
Ízek és történetek sorozatunk további cikkeit itt olvashatják.
Fotó: Halmos Monika @rozsakunyho
