
Áhítattal bontotta ki az üveget, kínálta felém, kóstoljam meg. Míg ízlelgettem nyelvemen a somot, a kökényt, hallgattam őt: ilyen szenvedéllyel még sosem találkoztam, hogy valaki ilyen szívvel, ilyen átszellemültem meséljen a lekvárról. Mali-Gáspár Edit kertészmérnökkel, a somok szerelmesével beszélgettünk egy öreg somfa árnyában a Balaton-felvidék dombjai között egy nyári napon, és közben örömmel vigyáztuk a közeledő esőfelhőket.

Szerteágazó tevékenységeid közül most két dologról faggatnálak: a függőleges kertekről, amelyeket főként óvodákban valósítsz meg, és a som-szerelemről. Melyik volt előbb?
Az elején kezdem: beleszülettem a kert-dologba. Észre se vettem, és benne voltam, nem gondoltam, hogy ez olyan különleges volna. A szüleimmel a szőlőben együtt dolgoztunk, a szőlő egy színtér volt, ahol beszélgettünk, ahol neveltek a példájukkal, formálták a személyiségemet. Szentaltalfán volt a kis birtok, ahol évről-évre visszatérő családi program volt, hogy együtt szedtük a somot, és azután a nagymamám készített belőle somlekvárt, ahogyan a környéken sokan mások is. Ez volt az eredő, a gyerekkori emlék, tapasztalás, ami meghatározta a továbbiakat. Megszülettek a gyerekeim, és rájöttem, hogy a kertben és a konyhában ott van minden, ami a gyerekeket fejleszti.
Amikor eljött a Covid, sok időt töltöttünk itthon, és akkor éreztem meg igazán milyen élmény volt a kisgyermekünk számára a kert, hogy benne cseperedett, öröm volt nézni az élményt, amikor levette a kis paradicsomot a bokorról. Sokat törtem a fejem, és elérkezettnek láttam az időt, hogy felálljak a tervezőasztal mellől, és valami kézzelfoghatót, valami jövőbe mutatót csináljak. Olyan sokaknak szükségük kertre, lenne szükségük a növények közelségére, de nincs hozzá helyük, Számukra jó volna, ha minél többen tudjanak kapcsolódni valamilyen formában a kerthez!

Végignéztem a függőleges falszerkezetekből elérhető kínálatot, és az irodaházakba javasolt vertikális növénybeültetéseket próbáltam meg adaptálni mini konyhakertként. Elsősorban fűszernövényekkel beültetve, mert azokat jól lehet a különböző helyszínekhez, mikroklímához alakítani és vegyszermentesen nevelni. Azon vagyok, hogy szélesebb körben is elterjedjen, főleg ott, ahol ma is inkább készételeket vesznek, rendelnek. Szeretnék elérni egy szemléletváltást, hogy észrevegyék az emberek, hogy mennyivel másabb a maguk termesztette élelmiszer, legyen az akár csak egy friss fűszer, vagy egy pár szem paradicsom.
Itt jöttek a képbe az óvodák, elsősorban Székesfehérváron.
Igen, ezeket a függőleges kerteket jól bele lehet illeszteni az óvodai egészséges életmód programba. Nem foglalnak el nagy helyet, könnyen gondozhatók, az óvónőktől gyakorlati megerősítést kaptam. Nagy reményeket fűztem a dologhoz, mert 20-30 évvel ezelőtt a szelektív hulladékgyűjtésben az óvodáknak is kulcsszerepe volt. A gyerekek edukálták a szülőket. Majd szépen, organikusan nőtte ki magát a mindennapjainkká.

Óvodás korban alapozhatjuk meg a környezetünkhöz való viszonyunkat. Egy szép óvodai kertprogram körvonalazódott így, az érzékszervekre ható, játékos tanulással egybekötött oviprogrammá, és fontosnak tartottam, hogy amit elültetünk, ami növekedik, az visszaköszönjön a játékban vagy a tányéron is. A mentás limonádéban örömmel ismerkednek meg a mentalevéllel, aminek illata a fogkrémből lehet jó barát, ha pedig felfedezzük a kaprot, azután a tökfőzelék is más megvilágításba fog kerülni. Ezek észrevétlenül alakítják a fogyasztási szokásokat.
A függőleges kert fő előnyei: A függőleges növényfal egy olyan házi növénytermesztési modell, melynek segítségével magas minőségű és biztonságos növényi élelmiszereket állíthatsz elő. A függőleges kertbe különböző levélzöldségek és fűszernövények egyaránt beültethetőek. Szinte bármekkora (de legalább 60 cm széles) falfelületen megvalósítható. Automata öntöző és tápanyagutánpótló rendszerrel ellátott. A növényfal kaspósorai tetszőlegesen bővíthetőek. Hálózati vízvételi lehetőséget és csepegtető rendszert nem igényel. Karbantartása egyszerű. A speciálisan kialakított szerkezetben a víztárolás akár egy hétig is biztosított és nincs túlöntözési kockázat.
A kertészkedésnek számos jó hatása van a testre, a lélekre. Egyes kutatások szerint a felnőttek esetében a longevity, vagyis az egészségben eltöltött minél hosszabb élet fenntartásában is szerepet játszik. Mit tapasztalsz, a gyerekeknek milyen pluszt ad az ismereteken túl?
Lassulni kell! Ebben a felgyorsult világban, ahol a net másodpercenként új információkkal bombázza a gyerekeket, meg kell tanulni lelassulni. Egyfajta szemléletmódon szeretnék adni, ami, mint a mozdonyfüst, megérinti őket. A növényekkel való foglalkozás lelassít, elmélyült koncentrációt kíván. Jellemzően nagycsoportosokkal foglalkozom, minden hónapban találkozunk. Mesét kerítek a növények köré, elmondom, honnan jött, játszunk vele, a végén pedig a zsebükbe vagy a hasukba kerül. Mindig belecsempészem a hulladékhasznosítást, a körforgásos gazdálkodást, hogy ez a rutin finoman épüljön be a tudatukba. Játszunk, például gazdátlan zokniba levendulát töltünk. Ügyesen kell bánni a tölcsérrel, közben illatolni, azután bekötözni, és otthon be lehet tenni a fiókba, a szekrénybe. Legutóbb régi lepedőre növényi festékekkel festettünk, nyomdáztunk, ezzel is a természetes módokat tanuljuk.

Megtanultuk, hogy a legszelídebb hagyma a snidling, készítünk belőle fűszervajat, abonettre kenve falják a gyerekek, mint a kis sáskák. Ha otthon elmesélik, akkor a szülők is kedvet kapnak, és ezt anya is könnyen meg tudja csinálni. Így lehet a gyerekeken keresztül a szülőket is finoman edukálni.
Kanyarodjunk vissza Szentantalfára, a somokhoz.
Évről-évre visszatérő családi program volt gyermekkoromban és programunk ma is, augusztusban a som szedése. Itt még őrizték és őrzik a hagyományos receptet, hogyan kell a somot értékőrzőn feldolgozni. Nagyanyámék, édesapámék is szedés után megmosták a gyümölcsöt, azután szétterítették a nagyszobában 2-3 napra is akár, és szobahőmérsékleten érlelve hagyták hogy magvaváló legyen. A nagyanyám és az egyszerű parasztasszonyok tudták ezt, hogy gyötörni, kényszeríteni nem lehet, a somnak meg kell adni az időt. A som is tanít lelassulni! Így marad meg a beltartalmi értéke, hidegen készíthető belőle lekvár, ami valójában több mint lekvár. Egész évben elérhető gyümölcsünk.
Ismerem a somlekvárt, régi szakácskönyvek említik is a hidegen kevert somlekvárt. Nekem már rég feltűnt, hogy más gyümölcsnél ezt nem alkalmazták, egyedül a somnál.
A nagymamám és a többi asszony ugyan nem tudta, hogy a som egyedisége: a kémhatása, a magas fenol- és színanyag-tartalom, a csersav mind-mind tartósítják a gyümölcsöt a szükséges szárazanyagtartalom miatt hozzáadott cukorral, semmi egyébbel kikevert állapotban. Így benne marad a C-vitamin, az antociánok, és nem csak finom, hanem egészséges, egy igazi funkcionális élelmiszer válik belőle! Nem tudták, de valami ősi ösztöntől vezérelve, sok tapasztalás alapján rájöttek. Ezt az örökséget szeretném tovább vinni, tovább adni. Nekem a somlekvár az örökség, de sikerrel próbálkoztunk kökénnyel is. A kezdők bátorságával ugrottunk neki, és sikerült hasonlóképpen elkészíteni. A csipkebogyó, az már igazi kihívás volt, sokat dolgoztunk rajta nagyon.

Ebből fogant meg a gondolat, hogy a somokat kezd el kutatni. Mit kell tudni a somról, érdemes-e ültetni a kertbe is?
A som ma újrafelfedezésre érdemes, egészségvédő hatása miatt, ahogyan a többi bogyós gyümölcs, emellett szárazságtűrése, betegségekkel szembeni ellenálló-képessége miatt is. Hazánkban a húsos somnak cseres- és molyhos tölgyesekben, karsztbokorerdőkben sokféle változata, genotípusa megtalálható. A konyhában és a ház körül is helye volt régen. A fája kemény, szerszámnyelet készítettek belőle. Napjainkban a húsos som leveleinek és virágainak egészségvédő hatásait, valamint lehetséges gyógyászati felhasználását már számos kutatás vizsgálja.
A szélsőséges időjárást jól bírja, rendkívül jó a szárazságtűrő-képessége. Mészkedvelő, melegigényes növény, de fás része -35 fokig fagyálló.

Korán virágzik, bimbó állapotban bírja a kisebb fagyokat, -2- -5-ot is akár. Ugyan a terméskötésnél gond lehet a hideg, mert akkor kevés beporzó rovar repül, de ezen például poszméhek telepítésével lehet segíteni. Bár a késő tavaszi fagyokkal szemben is ellenálló a termőhely kiválasztása nagyon fontos, a fagyzugos területen a termésmennyiségben bizony éreztetheti hatását. Kártevője és kórokozója minimális a magas biológiailag aktív vegyület-tartalma, kemény fája, vastagabb levélszövete miatt, így ökológiai termesztéssel könnyen termeszthetünk somot. Aki ma telepít, azért át kell gondolnia, hogy a fiatal csemeték, a megfelelő gyökeresedés és az ültetvény megmaradhatnak-e öntözés nélkül? Véleményem szerint ez kulcsfontosságú.
A som története egészen az ókorig nyúlik vissza, már ott volt a rómaiak asztalán, félig érett bogyóit sóval és olívabogyóhoz hasonlóan, savanyítva tették el. Számomra azonban a som sokkal több, mint egy különleges gyümölcs. Összeköt az őseimmel. Nemcsak a föld, a sombokrok és a közös munka révén, hanem az emlékeken, az ízeken és a családi hagyományokon keresztül is.
Gyermekkoromban a nagymamám mindig elrejtett egy üveg somlekvárt a kamra mélyén. Tudtuk, hogy ahhoz csak karácsonykor szabad nyúlni. Akkor került elő az ünnepi süteményhez: a mandulás linzert töltötte meg vele. Ez nem csupán egy recept volt, hanem egy családi történet, amely generációról generációra öröklődött.

Hiszem, ezt a tudást és szemléletet érdemes továbbadni, a mai kor kihívásaihoz igazítva. Elődeink évszázadokon át gyűjtötték össze ezt a tapasztalatot. Ez a tudás ma is aktuális, talán fontosabb, mint valaha.
Ezért a gyerekekkel kezdem, mert a kertben és a konyhában oly sok minden ott van ami fejleszti őket, játszva, beszélgetve, közösen munkálkodva. Észrevétlenül és természetesen tanulják meg tisztelni a természetet, az élelmiszert és egymást. Hiszem, hogy ha ezt az élményt gyerekként megkapják, felnőttként is természetes lesz számukra a tudatos, fenntartható és egészséges életmód.
Fotó: Mali-Gáspár Edit















