Szabó Krisztiánt akkor ismertem meg, amikor megvásárolta a Virágkonyha című könyvemet. Kíváncsivá tett, elkezdtem követni tevékenységét. Ötletessége, kitartása, a gyerekek és a természet iránti szeretete tűnt fel minden munkájában. Jó ideje a gasztropedagógia eszköztárával oktatja, neveli a gyerekeket. Mi is ez pontosan, mit csinálnak, hogyan működnek együtt a gyerekek ebben, erről faggattam őt a nyári szünidőben.
Ritkaság számba megy a tanító bácsi, hát még ha fakanálforgató. Mi indított el a pedagógusi pályán, hogyan került a fakanál a tanítás eszköztárába?
Mindig is tanító szerettem volna lenni. Hárman vagyunk testvérek, én vagyok a rangidős, és nyári szünetben mindig én gyakoroltam az öcséimmel. Talán ekkor szerettem bele a tanításba. Először a tanári pálya vonzott, de végül tanító lettem, elcsábított a kisebbekkel való foglalkozás. Mielőtt felvettek az egyetemre, egy helyi táborban már készítettem egyszerű ételeket a gyerekekkel, és nagyon élveztük mindnyájan. 2016-ban, amikor elkezdtem dolgozni, készített velem egy interjút Harcsás Judit. Ő használta először ezt a kifejezést: tanító bácsi fakanállal. Olyan találónak és kedvesnek találtam, hogy azóta ezt használom, most már így ismernek a közösségi médiában is.
A Győri Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskolában tanítok alsó tagozatosokat, öko-szakköröket vezetek, felsősöknek pedig természettudományt oktatok. Fontosnak tartom környezettudatos, a természetet tisztelő és védő magatartásra, a hagyományok tiszteletére, elsajátítására tanítani a jövő generációit. Életteret, életrendet teremtetünk a gyerekekkel, együtt nevelünk növényeket, főzünk, kertet gondozunk, rovarhotelt építünk, madarakat etetünk, kolbászt töltünk és sütünk, a Tanítóbácsi fakanállal Facebook-oldalon pedig széles közönség is megismerheti a közös tevékenységünket. Hogy még hitelesebb legyen, amit csinálok, időközben szakács szaktechnikus végzettséget is szereztem. Emellett a Pannon Egyetem neveléstudomány mesterszakát is elvégeztem, amiatt, hogy kidolgozzam és lerakjam a gasztropedagógia tudományos alapjait.
Miért fontos a gasztropedagógia? Ha a hasunkon vezet az út a szerelemhez, úgy a gyerekekhez is?
Legkönnyebben az ízeken és a táplálkozáson keresztül érhetjük el az embereket, miközben megtanítjuk nekik a fenntartható gyűjtögetést és a természet tiszteletét. Az élményalapú tanulás hatékony, a konyhai tevékenységek, mint a mérés, arányok számítása játékos formában fejlesztik a matematikai, a biológiai és a fizikai ismereteket is.
Azt látom, hogy a gyerekek érzelmi intelligenciájára és a szociális kompetenciákra is nagyon jó hatással vannak ezek a foglalkozások, a gasztronómia az életre nevelésnek az egyik alapja. Csak akkor lehetünk egészek, ha a szívet, a lelket is tápláljuk. Egy családban pedig a terített asztal, az elkészített élelem, a meghitt, derűs pillanatok születésének a helyszíne is.
A gasztropedagógia egy olyan innovatív nevelési-oktatási módszer, amely a sütés-főzést, a kertészkedést és az étkezési kultúrát tudatosan építi be a pedagógiai folyamatokba. Célja, hogy az élménypedagógián keresztül fejlessze a gyermekek kognitív, motorikus és szociális készségeit, miközben megalapozza az egészséges életmódot és a környezettudatosságot.
Hogyan fogadták az iskolában a kollegák, a gyerekek, a szülők a módszereidet?
Az idősebb kollégák is támogattak, bár eleinte csodálkoztak, hogy éppen egy férfi vesz fakanalat a kezébe. A gyerekek nagy része az első pillanattól fogva örömmel fogadta, de voltak, akik eleinte húzódoztak, nem akartak kóstolni, mert idegen volt számukra az, amit elkészítettünk. Egymást inspirálták, ami nagyban segített a közös élményben! Volt olyan osztály, amellyel több éven át dolgoztam, és végül egy osztály-receptkönyv született, amely a szülőket is motiválta. Így készült például több családban is ibolyaszörp!
Úgy látom, hogy szükség van arra, hogy olyan ismereteket elevenítsünk fel, amelyek egykor teljesen természetesek voltak, de mára eltűntek. A hagyományos ételek készítését már sokan nem ismerik, de szép emlékeket ébresztenek fel, és szívesen fogyasztják őket. A gasztropedagógiának az egyik pillére a hagyományok megőrzése, ezeknek az ételeknek a megismerése. A másik az alapanyag. Ha a gyerekek tudják, hogyan lesz egy magból termő növény, egy hajtásból egy hatalmas tő édesburgonya, ha a szemük láttára, a közreműködésükkel visszük végig a folyamatot, akkor megértik, mennyi munkába kerül ennivalót előállítani. Jobban megbecsülik, és így az élelmiszerpazarlásnak is elejét vehetjük. A gasztropedagógia sajátos megközelítését az adja, hogy egyesíti a gasztronéprajzot, amely a kulturális identitást formálja, a gasztroművészetet, amely az élménypedagógia eszköze, valamint a gasztrotermészetismeretet, amely a környezeti nevelés lehetőségét kínálja.
Ehhez szükséges, hogy legyen az iskolának kertje. Ti ezt hogyan oldjátok meg? A fotókon láttam, hogy kis helyen, nagyon kreatív megoldásokban gondolkodtál.
Nem könnyű a városban kertészkedni, de nem lehetetlen! Az iskolakerttel szeretnék példát is mutatni, hogy a szülők is kedvet kapjanak hozzá. A kis területen való kertészkedéshez a magaságyások nagy segítséget nyújtanak. Az újrahasznosítás jegyében ültettünk hagymát ócska táskába, ehető virágokat lyukas bakancsba, neveltünk burgonyát az iskolában kiszanált felmosó vödörben. Nagy élmény volt, amikor a tanteremben csíráztatott édesburgonya-hajtásokat a kidobott tejesládákba ültettük, és onnan szüreteltük a kis gumókat. Igaz, nem nőttek hatalmasra, de meg tudtam mutatni, egyetlen hajtásból hogyan lesz étel. Óriási sikerélmény a gyerekeknek, és az egészségükre is hatással van, a zöldségfogyasztást így tudjuk megszerettetni azokkal is, akik idegenkednek a természettől.
A gasztrotermészetismeret során elsajátítják a gyerekek szinte észrevétlenül az alapanyagismeretet és ételismeretet, valamint a hozzájuk szorosan kötődő természettudományos, gasztroföldrajzi, gasztromatematikai tudnivalókat. Tudatosan fognak a fenntartható konyha, a szezonális étkezés felé fordulni, ismerni fogják a környezetük ehető vadnövényeit, szívesen alkalmaznak majd ehető virágokat, és nem fognak visszariadni attól sem, ha arra kerül a sor, hogy a megtermelt, leszüretelt nagyobb mennyiségű alapanyag sorsáról kell dönteni, feldogozni, tartósítani.
Az iskolakerteknek a sarokpontja nyári szünet szokott lenni. Ezt gondosan meg kell tervezni, szervezni, sokszor itt vérzik el a jó ötlet. Nálatok mi lesz nyáron a kerttel?
Tudatosan mulcsozunk az ágyásokban, hogy minél jobban megtartsuk az éltető vizet. Jó ideje gyűjtjük a faleveleket, a kissé komposztálódott leveleket tesszük a növények közé. Az ügyeleti napokon mindig van, aki bemegy, és megöntözi őket, így nem csak átvészelik a nyarat, hanem mire visszamegyünk szeptemberben, szépen terem a paprika, a paradicsom, a padlizsán.
A tanító bácsinak van-e saját kertje odahaza, Győrságban?
Természetesen, a családi kert, ahol hagyományos, szabadföldi növények vannak. Hagyma, paprika, paradicsom, gyümölcsfák. Ahogyan otthon tanultam a szüleimtől, úgy gazdálkodunk, termelünk és dolgozzuk fel, készülnek lekvárok, savanyúságok, zöldségkészítmények télire. Tartunk háziállatokat, lovakat, nyulakat, disznókat is, és szívesen mutatom be a gyerekeknek a húsfeldogozás folyamatát. Ugyan hagyományos disznóvágást nem csinálunk az iskolában, de már megismertük a sonkakészítés mikéntjét, és készítettünk közösen kolbászt. Sokaknak fogalmuk sincs, hogyan lesz a disznóból kolbász, és nagy sikere volt, amikor közösen gyúrtuk be, töltöttük és azután megsütöttük és közösen elfogyasztottuk.
Említetted a gasztronéprajzot és a gasztroművészetet. Ezek hogyan jelennek meg az iskolai keretek között? Szoktam látni a fotóidat, és mindig ámulok, hogy mennyi ötlet, mennyi kreativitás van bennük, amelyeket a mesterszakácsok is megirigyelhetnek! Különösen tetszik, hogy nem csupán a hagyományokra támaszkodsz, hanem bátran tekintesz ki a szokatlan vagy éppen elfeledett dolgok irányában, mint a vadnövények ismerete, az ehető virágok használata.
Kutatást végzünk a településen, a gasztrohagyományokat keresve, megismerjük a népi tárgykultúrát, a régi használati tárgyakat, a díszítőművészetet alapszinten. Felelevenítjük a kalákamunkákat szerepjátékok segítségével. Ünnepi asztalokat terítünk, az ünnepek kellékeit, hagyományait gyűjtjük össze, az ünnepekre gasztroajándékokkal készülünk. Használunk fűszerfestékeket, amelyekkel képeket festünk, vagy fűszerekkel színesített vajkrémekkel „festünk” szendvicsekre, és apró fűszer-levelekkel, ehető virágokkal ehető tájképekké alakítjuk őket. Gyümölcsökből, zöldségekből ehető ételmandalákat alkotunk, ami elmélyült, és szépséges kreatív munka.
Követi-e valaki a példádat, lehet-e „utánozni” a tevékenységedet?
Hogyne! Létrehoztam egy egyesületet, így intézmények is átvehetik bölcsődétől felnőttkorig az Álomerdő-Álommenza Projektet. Nekem ez a projekt a mindenem! Ez éltet, a gondolataim e körül forognak, ez tölti ki a napjaimat. Általa nagyon sok elismerésben volt már részem. Az intézményeknek egyet kell kiválasztaniuk az általam javasolt alprojektekből és egy projektnap keretében megvalósítaniuk. Lehet piaccá alakítani a tantermet, ahol megoszthatók a személyes tapasztalatok, élmények, miért jó piacra járni, mit jó ott vásárolni, miben különbözik a szupermarkettől. Lehet a tantermet, étteremmé, cukrászdává vagy Álmommenzává alakítani. Ennek során például először a gyerekek rajzos formában tervezik meg a saját elképzeléseik alapján a képzeletbeli Álommenzájuk kinézetét. Ezután az évszakokhoz igazodva a tanteremben készítünk a gyerekek javaslatai alapján menzai finomságokat, amelyeket közösen el is fogyasztunk el. A terem átalakítása és dekorálása, a menza kinézetének megtervezése fejleszti a kreativitást és a fantáziát, a tálalás és a rendfenntartás révén a gyakorlati és szociális készségek is észrevétlenül fejlődnek.
A projekthez már több mint 50 iskola csatlakozott hazánkban, sőt, egy bécsi magyar iskola is (Bunte Schule Währing Volksschule). Idén az Álomfagyizó projektet hirdettük meg, amelyben először a fagyizó tervét kellett elkészíteni, majd lépésről-lépésre a kreatív fagyit, hozzávaló táblával, és esztétikus kirakattal.
Brandet építesz, tanítasz, könyvet írsz, pörögsz ezerrel, de biztosan van még számos új ötlet a tarsolyodban.
Annyi ötletem van, csak az idő véges! Megjelent két könyvem, amelyeket a kollegáknak írtam, az Álomerdő projekt és a Gasztrokalandok a suliban. Ezek mellé készülnek most a foglalkoztató füzetek, még több, akár otthon is megvalósítható ötlettel. Szeretnék folyamatosan kihívásokat közzétenni a fiatalok számára. A közösségi médiában rendre felröppennek a kihívások, amelyek sokszor akár életveszélyesek is lehetnek, mint nemrég a fahéj evésére való buzdítás. Én olyan kihívásokat keresek, amelyek inspirálják őket, de mindenképpen van mögöttük értékes tartalom, edukáció. Például egy nyári kihívás lehet: hogyan készíts kreatív limonádét, vagy galaxisos szendvicset.
Távolabbi terv, hogy akkreditált továbbképzést indítok kollégák számára. Azt gondolom, hogy egy tanító nem csak tanít, nevel, formál, de vigasztal és bátorít, programokat szervez és menedzsel, dolgozik a jövőn, igyekszik jó példát mutatni! Ezen az úton az egyik nagyon fontos feladatnak azt tartom, hogy a felnövekvő generációkban kifejlődjön a környezet iránti gondoskodó, érdeklődő, értékmegóvó magatartás, fokozódjon a felelősségérzetük a szűk és tágabb környezetük iránt. Én megtaláltam hivatásomat, az utamat, a gasztropedagógiát, élvezem minden pillanatát, és örömmel tölt el, amikor látom a munkám gyümölcsét.
Fotók: Szabó Krisztián
„A magyar gasztronómia mezítlábas gyalogosa”
A lecsószezon kezdetére egy kis irodalom és történelem
