
Amikor sok család összefog, van közös cél, együttes erő, akkor nincs legyőzhetetlen akadály. Mányon, ezen a festői környezetben fekvő kis településen példaértékű munkát végez a Szent Ferenc Kertműhely évek óta. Sokszor vettem részt programjaikon, amelyeken a kulcsszó az ökológiai szemléletformálás, a környezetvédelmi gondolkodás, megélni az egységet a természettel. Létrehozták együttes erővel gyermekeik számára a tanyaovit, amelyről olvashattak itt már olvashattak.
Éves programjuk része a biokertészeti műhelymunka-sorozat, amely a vegyszermentes, környezettudatos kertművelés gyakorlati módszereinek átadására fókuszál. A foglalkozások éves tematikája a talajélet megismerésétől és javításától a palántanevelésen, komposztáláson és vízgazdálkodáson át a beporzók védelméig, valamint a természetes növényi kivonatok alkalmazásáig terjed. Végigvezetik a program során a résztvevőket a biokertészkedés aktuális tevékenységein, segítséget adva ahhoz, hogy minél sikeresebb legyen a vegyszerek nélküli kertészkedés, és a végeredmény gazdag és ízletes legyen. A szemléletformálás, a régi, berögzült, vagy éppen idejét múlt megoldások helyett a megváltozott körülményekhez való megoldásokat mutatnak meg.

Egykor a paraszti családokban a közösen végzett munka során adták át a tudást egymásnak a generációk. Kékesi Ágota és társai a Szent Ferenc Kertműhelyben nem kevesebbre vállalkoztak, minthogy gyakorlati módszerekkel segítik mindazokat, akik most vágnak bele a kertészkedésbe, a gazdálkodásba, vagy akik felismerték, hogy a biokertészkedés a jövő záloga. Programsorozatuk példaértékű, és lehet is csatlakozni hozzájuk! Iskolás csoportokat is szeretettel fogadnak, tavasszal is sokan érkeztek, palántáztak, melegágyat építettek, állatokat gondoztak közösen.
Téli vetés, palántázás, palántavásár
A sorozat első szakaszában a korai tavaszi kerti munkákra fókuszáltak, olyan növények vetésével ismerkedhettek a résztvevők, amelyeknek a csírázása biztosabban megy végbe akkor, ha előtte fagy érte őket. Megmutatták azt az egyszerű módszert is, amely üvegház és mesterséges világítás helyett bárkinek az otthonában alkalmazható. A magokkal bevetett edényeket azonnal haza is lehetett vinni.

Később a palántanevelés fortélyait vették végig, mit, mikor érdemes vetni, milyen földkeverék a jó? Mire érdemes és szükséges figyelni vetés előtt és után? Aki akarta, azt is megtanulhatta, hogyan lehet kerti fólia nélkül, egyszerűen, passzív fűtéssel palántát nevelni. Az egyszerűen, otthon elkészíthető melegágyat a résztvevőkkel közösen készítették el, hogy máris benne legyenek a gyakorlatban. Volt természetesen palántavásár és közösségi nap állatsimogatással, kosárfonással, madárodú-készítéssel. Ezekre a programokra is szívesen várták a gyerekeket, mert minél előbb bevonjuk őket a kertészkedésbe, a kert körüli tevékenységekbe, annál inkább a vérükben lesz. Ráadásul még élvezik is, a hangulat pedig olyan, mintha itt mindig egy nagy család lenne.

Komposzt és talaj, a legfontosabb alapok
Egészséges növények egészséges talajban tudnak fejlődni. A tudományos szempontok alapján összeállított komposzt tápanyagban dús, serkenti a talajéletet, nem fejlődnek benne gyom vagy zöldségmagvak. Kis odafigyeléssel bárki elkészítheti otthon. A komposztrakás, a mélymulcs készítés rejtelmeiben való megmerítkezéshez Simó Áron agrármérnököt kérték fel a szervezők, aki néhány alternatív, komposztkészítés alapjain nyugvó ágyástípust is felvázolt, melyek nagyobb mennyiségű kerti hulladék átalakítására alkalmasak. Fény derült arra is, hogy mi kell a jó komposzthoz, milyen hibákat lehet elkövetni készítésekor, milyen a jó szén-nitrogén arány. Sőt, előkerültek egy ízben a kémcsövek is, hogy kiderüljön, milyen összetevői vannak a talajnak, ebből melyeket tudunk könnyen mérni, és a hiányokat mivel tudjuk pótolni.

Piukovics Gábor talajerő gazdálkodási szakmérnök segítségével a talaj legfontosabb paramétereit sikerült megmérni, megismerhették a résztvevők, hogy mi kell az egészséges talajhoz, valamint meghatároztuk, hogy milyen módszerekkel tudjuk az adott talajt javítani.
A metszés fontossága
Simó Áron biogazda, agrármérnök, az alkalmazkodó gyümölcsészet tudója. Egészen fiatal fáktól kezdve, a néhány éveseken keresztül a középkorú és a nagyon idős almafákon végzendő munkákat is megmutatta, tavasszal a szőlő, később az almatermésűek, majd a zöldmetszés kulisszatitkaiban lehetett elmélyülni. Sokan nem is gondolták, hogy egy jó metszéssel nem csak alakítani lehet, hanem megsokszorozni a termést és a fa élettartamát.
Növényi permetlevek a biogazdától
Kékesi Ágota maga is gyakorló biogazda, aki szívesen osztja meg sok éves tapasztalatait a saját készítésű növényi ázalékokról és főzetekről. Ezeket a növényi permetleveleket és tápoldatokat tápanyagpótlásra vagy kártevők távoltartására használhatjuk eredményesen és kíméletesen.
A kaszálás fortélyai a tüzikováccsal
Most, amikor körmünkre ég a talaj kiszáradása, nagyon fontos, hogy ne vágjuk tarra a kertet, a füvet, a rétet. A „vágatlan május” akció is erre hívta fel a figyelmet. Nem a legjobb megoldás, ha rendszeresen jár a kertben a fűnyíró magától vagy tologatva, a jól időzített kaszálás olykor célravezetőbb. De hogy ezt hogy kell csinálni, azt megtudhattuk Kovács Péter nagyszékelyi tüzikovácstól, aki nem csak a kasza helyes használatát és a fenés fortélyait mutatta be, hanem azt is, hogyan ápoljuk a szerszámot.

A Biokertészeti Műhelymunka egész évben, folyamatosan új és új ismeretek kínál, például gyógynövényismerettel, lepárlással, ehető vadnövények felismerésével és feldolgozásával, és az év közben felmerülő kerti kérdésekre, problémákra adott válaszokkal.
A mányi családok által létrehozott önkéntes szerveződés a környezetükről felelősséggel gondolkodó és azért aktívan tenni akaró közösség. Azért álmodták meg egy korábbi kertgazdaság helyére a Kertműhelyt, mert csodálatos értéknek tekintik a körülölelő természetet. Szeretnének mindent megtenni azért, hogy családjainkban és szűkebb, tágabb környezetünkben minél többen ismerhessék meg a működését, és azt, hogy hogyan tudunk rá úgy vigyázni, hogy még a gyermekeink is gyönyörködhessenek benne. Céljuk az ökológiai szemléletformálás, egy gyakorlati, teremtés- és környezetvédelmi szemlélet meghonosítása. „Családjainkért, a falunkért való tenni akarásból és a Földért vagyunk együtt.” – hirdetik, és programjaikhoz bárki csatlakozhat, aki szeret közösségben kétkezi munkát végezni, természetben lenni, természetközeli gazdálkodási módokkal, technikákkal ismerkedni, ezekben gyakorlatot szerezni és megerősödni abban a szemléletben, hogy a kevesebb több.
Fotó: Kékesi Ágota @szentferenckertműhely

Egyetlen befogott szúnyog is segíthet!
Önkénteseket keres a Szúnyogmonitor országos kutatási programja















