A kertészkedés világában vannak növények, amelyekről szinte mindenki hallott már, és vannak olyanok is, amelyek csendben, a háttérben alakítják a talaj, a komposzt vagy éppen a növényállomány állapotát. A preparátum növények az utóbbi csoportba tartoznak. Nevük elsőre talán misztikusan hangzik, pedig nagyon is valós, gyakorlati szerepük van azokban a termesztési rendszerekben, amelyek a talajéletre, a természetes folyamatokra és az ökológiai egyensúlyra épülnek.
A „preparátum növény” kifejezés elsősorban a biodinamikus gazdálkodásból ismert, amelyet a 20. század elején Rudolf Steiner alapozott meg. A biodinamikus szemlélet szerint bizonyos gyógynövények különösen alkalmasak arra, hogy komposztpreparátumok vagy permetező kivonatok részeként támogassák a talajéletet, a humuszképződést és a növények vitalitását. Bár a biodinamikus gazdálkodás egyes elemei ma is vitatottak a tudományos közösségben, az utóbbi évek kutatásai egyre inkább megerősítik, hogy több preparátum növény valóban jelentős hatással lehet a mikrobiológiai aktivitásra, a tápanyagkörforgásra és a komposzt minőségére.
A legismertebb preparátum növények közé tartozik a közönséges cickafark (Achillea millefolium), az orvosi székfű (Matricaria chamomilla), a nagy csalán (Urtica dioica), a tölgy (Quercus robur) kérge, a pitypang (Taraxacum officinale) és a macskagyökér (Valeriana officinalis). Ezeket hagyományosan különböző fermentált preparátumok, komposztkiegészítők vagy növényi kivonatok formájában alkalmazzák. A biodinamikus rendszer szerint mindegyik növény más-más folyamatot támogat: egyesek a kálium- vagy kénkörforgást segíthetik, mások a komposzt mikrobiológiai stabilitását vagy a humuszképződést.
A csalán különösen érdekes ebből a szempontból. Sok kertész egyszerű gyomként tekint rá, miközben valójában az egyik legismertebb természetes növényi kivonat alapanyaga. A csalánlé vagy csalánfermentum magas nitrogén-, mikroelem- és szervesanyag-tartalma miatt régóta használt növénykondicionáló. A kutatások szerint a csalánkivonatok bizonyos esetekben fokozhatják a növények stressztűrését és támogathatják a talaj mikrobiális aktivitását. Emellett a csalán kiváló indikátornövény is: gyakran magas szervesanyag-tartalmú, nitrogénben gazdag talajokon jelenik meg tömegesen.
A közönséges cickafark a biodinamikus preparátumok között elsősorban a tápanyagkörforgás szabályozásával kapcsolatban kapott kiemelt szerepet. A növény magas kálium- és kéntartalma miatt régóta úgy tartják, hogy segítheti a komposzt érési folyamatait és a nyomelemek stabilabb megkötését. A cickafark különösen gazdag illóolajokban és flavonoidokban, amelyek nemcsak gyógynövényként teszik értékessé, hanem a mikrobiológiai aktivitásra is hatással lehetnek. Egyes kutatások szerint a cickafarkot tartalmazó komposztkivonatok fokozhatják bizonyos lebontó mikroorganizmusok aktivitását, ami gyorsabb és stabilabb humuszképződéshez vezethet. Nem véletlen, hogy a régi paraszti kertekben a cickafarkot sokszor nem gyomként irtották, hanem tudatosan meghagyták a komposzt közelében vagy a veteményes szélén.
Az orvosi székfű szerepe szintén különösen érdekes. A kamilla virágai nagy mennyiségben tartalmaznak azulént, bisabololt és más bioaktív vegyületeket, amelyek antibakteriális és gyulladáscsökkentő tulajdonságaikról ismertek. A biodinamikus gyakorlat szerint a kamillapreparátum hozzájárulhat a komposzt „stabilizálásához”, vagyis ahhoz, hogy a lebomlási folyamatok kevésbé váljanak rothadó, anaerob irányúvá. Modern mikrobiológiai szempontból ez azért érdekes, mert bizonyos növényi kivonatok valóban képesek befolyásolni a baktérium- és gombaközösségek összetételét. A kamilla emellett a társültetésekben is fontos szerepet kapott: több kertészeti megfigyelés szerint egyes növények mellett javíthatja a növényállomány általános kondícióját, bár ezek mechanizmusai ma is aktív kutatási területnek számítanak.
A pitypang és a macskagyökér már egy még összetettebb szemlélethez kapcsolódnak. A pitypang mélyre hatoló karógyökere révén olyan ásványi anyagokat – például kalciumot és káliumot – képes felvenni mélyebb talajrétegekből, amelyek később a lebomló növényi részeken keresztül újra bekerülhetnek a felső talajzónába. Ez a természetes „tápanyag-felhozó” szerep ma a regeneratív kertészetben is egyre nagyobb figyelmet kap. A macskagyökérből készült preparátumokat pedig hagyományosan a komposztfolyamatok „élénkítésére” alkalmazták, elsősorban foszforfolyamatokkal összefüggésben. Bár a biodinamikus preparátumok teljes hatásmechanizmusa továbbra sem minden elemében tudományosan tisztázott, egyre több kutatás utal arra, hogy bizonyos gyógynövénykivonatok valóban képesek befolyásolni a mikrobiológiai aktivitást, az enzimfolyamatokat és a talaj szervesanyag-dinamikáját. Éppen ezért a preparátum növények ma már nemcsak spirituális vagy alternatív kertészeti körökben érdekesek, hanem a modern talajökológia és fenntartható termesztés szempontjából is egyre figyelemreméltóbb szereplőkké válnak.
A biodinamikus rendszer szerint a preparátum növényeket nem egyszerűen „gyógynövényként” használják, hanem olyan különleges közvetítő anyagokként, amelyek képesek támogatni a talajélet, a komposzt és a növények közötti folyamatokat. A módszer alapját az úgynevezett biodinamikus preparátumok adják, amelyeket meghatározott növényekből, meghatározott módon készítenek el, majd nagyon kis mennyiségben alkalmaznak a komposztban vagy permetezve. A rendszer lényege nem a nagy dózisú tápanyag-utánpótlás, hanem inkább a biológiai folyamatok „hangolása”.
A biodinamikus preparátumok készítése a biodinamikus gazdálkodás egyik legkülönlegesebb és egyben legvitatottabb része. A rendszer szerint nem elegendő pusztán a megfelelő növényt kiválasztani: legalább ennyire fontos az elkészítés módja, az érlelési környezet, az időzítés és az alkalmazás formája is. A preparátumok többségét meghatározott gyógynövényekből készítik, amelyeket állati eredetű „burkokba” helyeznek – például szarvasmarha-bélbe, húgyhólyagba vagy koponyába –, majd hónapokra a talajba ásnak vagy különleges körülmények között érlelnek. A biodinamikus szemlélet szerint ez az érlelési folyamat alakítja át a növényi anyagokat olyan preparátummá, amely később képes „közvetíteni” a talaj és a növények biológiai folyamatai felé.
Az egyik legismertebb példa a 502-es cickafark-preparátum. Ennél a közönséges cickafark virágait hagyományosan szarvasbika húgyhólyagjába töltik, majd a nyári időszakban napos helyen felakasztva szárítják, később pedig a talajba ásva érlelik. A biodinamikus rendszer szerint ez a preparátum a kén- és káliumfolyamatok „rendezésében” játszik szerepet a komposztban. A 503-as preparátum esetében az orvosi székfű virágait szarvasmarha-vékonybélbe töltik, majd földben érlelik a téli hónapok alatt. A biodinamikus értelmezés szerint ez a preparátum a nitrogén stabilizálását és a komposzt „nyugodtabb” érését segíti elő.
A nagy csalán preparátuma – az úgynevezett 504-es preparátum – valamivel egyszerűbb módon készül: a virágzó csalánt földbe ásva, gyakran egy teljes évig érlelik. A biodinamikus gyakorlat szerint ez a preparátum különösen fontos a talaj „érzékenységének” és mikrobiológiai aktivitásának támogatásában. A 505-ös tölgykéreg-preparátumnál finomra őrölt tölgykérget helyeznek háziállatok koponyájába, majd nedves környezetben érlelik. Ennek elsősorban a kalciumfolyamatokkal és a növényi betegségekkel szembeni ellenálló képességgel kapcsolatban tulajdonítanak szerepet.
A preparátumokat rendkívül kis mennyiségben használják. A komposztpreparátumokból gyakran mindössze néhány gramm kerül több köbméter komposztanyagba. A biodinamikus rendszer szerint a cél nem tápanyag-utánpótlás, hanem a komposzt biológiai folyamatainak „szervezése”. A preparátumokat általában kis lyukakba helyezik a komposzt különböző pontjain, majd lefedik. A permetező preparátumok esetében ennél is különlegesebb az eljárás: az anyagokat vízben hosszú ideig, ritmikusan keverik – ezt nevezik dinamizálásnak –, majd nagyon finom permetként juttatják ki a talajra vagy a növényekre.
Fontos azonban világosan elkülöníteni a biodinamikus rendszer filozófiai és a tudományosan igazolt elemeit. A komposztálás, a szervesanyag-visszapótlás és a talajélet támogatása mögött erős ökológiai és talajtani alapok állnak. Maguknak a preparátumoknak a speciális elkészítési módjára és „energetikai” hatásaira azonban jelenleg nincs egységes tudományos bizonyíték. A biodinamikus gazdálkodás hívei szerint a rendszer komplex egészként működik, míg a kritikusok úgy vélik, hogy a pozitív eredmények jelentős része inkább az általánosan jó talajgazdálkodási gyakorlatokból fakad. Ettől függetlenül a preparátum növények és a hozzájuk kapcsolódó szemlélet ma is fontos részei a regeneratív és ökológiai kertészeti gondolkodás történetének.
