Volt idő, amikor a füge még egy különleges déli növénynek számított. A kertészetekben többnyire dézsás növényként árulták, a tél beálltával pedig sokan gondosan védett helyre húzták, nehogy a fagyok kárt tegyenek benne. Ma már egyre több magyar kertben találkozni több méter magas, szabadföldben nevelt fügefákkal, amelyek évről évre megbízhatóan teremnek. Ami néhány évtizede még kivételnek számított, lassan a mindennapjaink megszokott elemévé válik.
Ez a csendes változás azonban nem csupán a füge története. A Kárpát-medence éghajlata az elmúlt évtizedekben érzékelhetően átalakult, és bár a klímaváltozás számos kihívást jelent a mezőgazdaság és a gyümölcstermesztés számára, egyúttal új lehetőségeket is teremt. Olyan fajok kerülnek a kertészek figyelmének középpontjába, amelyek korábban túl érzékenynek vagy túlságosan egzotikusnak számítottak. A kérdés tehát már nem az, hogy megjelennek-e ezek a gyümölcsök Magyarországon, hanem az, hogy melyek lesznek azok, amelyek valóban otthonra találnak nálunk.
A klímaváltozásról szóló jelentésekben gyakran szerepelnek átlaghőmérsékletek, csapadékgrafikonok és statisztikák, a kertben azonban mindez egészen más formában válik kézzelfoghatóvá. Egyre hosszabbak a forró, száraz nyarak, nő a hőhullámos napok száma, miközben a telek általában enyhébbé válnak, még ha a hirtelen lehűlések továbbra is komoly veszélyt jelentenek.
A gyümölcsfák számára ráadásul nem csupán az átlaghőmérséklet számít. Legalább ennyire fontos a téli minimumok alakulása, a tavaszi fagyok gyakorisága, a nyári vízellátás, valamint az, hogy egy adott faj mennyire képes alkalmazkodni a szélsőséges időjárási helyzetekhez. Éppen ezért a jövő gyümölcsei nem feltétlenül azok lesznek, amelyek a legmelegebb éghajlatról származnak, hanem azok, amelyek egyszerre bírják a nyári forróságot és a közép-európai tél szeszélyeit.
Kevés növény példázza jobban a változást, mint a bevezetőben is említett füge (Ficus carica). A Földközi-tenger vidékének ikonikus gyümölcsfája ma már nemcsak a Balaton környékén vagy a déli országrészekben érzi jól magát, hanem egyre több városi kertben és védett fekvésű vidéki portán is. A modern fajták közül több is képes elviselni a mínusz 15 Celsius-fok körüli hideget, és megfelelő fekvésben különösebb védelem nélkül is rendszeresen terem. Ráadásul a hosszabb és melegebb nyarak kedveznek a termések beérésének, így a füge lassan kilép a különlegességek világából, és a hagyományos gyümölcsfák közé emelkedik. Sőt: nem kizárt az sem, hogy néhány évtized múlva a füge ugyanolyan megszokott látvány lesz a magyar kertekben, mint ma a kajszi vagy a cseresznye.
De itt van a gránátalma (Punica granatum) is, ami évszázadokon keresztül a mediterrán világ egyik jelképe volt. Vastag héjú termései, ragyogó piros virágai és kiváló szárazságtűrése miatt a Közel-kelettől Spanyolországig sokfelé termesztik. Az utóbbi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy egyes fagytűrő fajták Magyarországon is sikerrel nevelhetők, különösen déli fekvésben vagy városi mikroklímában. Bár a keményebb telek továbbra is kockázatot jelentenek, a gránátalma egyre kevésbé számít egzotikus ritkaságnak. Sőt: a kertészeti kutatások és a fajtaszelekció előrehaladtával valószínű, hogy a következő évtizedekben egyre több olyan változat jelenik meg, amely a közép-európai körülmények között is megbízhatóan termeszthető.
A datolyaszilva (Diospyros kaki) különleges helyet foglal el a jövő gyümölcsei között. Bár Kelet-Ázsiából származik, több fajtája meglepően jó fagytűréssel rendelkezik, és már ma is számos magyar kertben sikerrel termeszthető. A késő ősszel érő, narancssárga termések nemcsak látványosak, hanem táplálóak is, ráadásul a növény viszonylag ellenálló a betegségekkel és kártevőkkel szemben. Ez utóbbi tulajdonság különösen felértékelődhet egy olyan időszakban, amikor a gyümölcstermesztés egyre több növényvédelmi kihívással néz szembe.
A kivi sokáig kizárólag mediterrán vagy szubtrópusi gyümölcsnek számított, ám az úgynevezett mini vagy kopasz kivi (Actinidia arguta) új lehetőségeket nyitott meg előtte. Ez a faj jóval fagytűrőbb, mint a hagyományos kivi, és megfelelő támaszrendszer mellett Magyarországon is eredményesen nevelhető. Apró, sima héjú termései különleges ízűek, és egészben fogyaszthatók, a hosszabb tenyészidőszak és az enyhébb telek ráadásul kedveznek a fejlődésének, ezért sok kertész szerint a mini kivi a következő évtizedek egyik legígéretesebb gyümölcsnövénye lehet.
A kínai datolya (Ziziphus jujuba) talán még kevéssé ismert Magyarországon, pedig rendkívüli szárazságtűrése miatt különösen figyelemre méltó. A növény jól viseli a forró nyarakat, szerény talajigényű, és viszonylag kevés növényvédelmi problémával kell számolni nála. Termései frissen és aszalva is fogyaszthatók, ízük pedig a datolyára és az almára emlékeztet. A mediterrán országokban régóta termesztik, és a jelenlegi klimatikus tendenciák alapján könnyen lehet, hogy a Kárpát-medence délebbi területein is egyre gyakrabban találkozunk majd vele.
A mandula (Prunus dulcis) nem új jövevény. Magyarország déli vidékein évszázadok óta jelen van, ám termesztését sokáig korlátozta a tavaszi fagyok kockázata, az enyhébb telek és a változó éghajlati viszonyok hatására azonban ismét nő az érdeklődés iránta. Bár a korai virágzás továbbra is veszélyforrás, a megfelelő fajtakiválasztással és kedvező fekvésű területeken a mandula akár a jövő egyik fontos gyümölcsfája is lehet.
És mi a helyzet a citrusfélékkel?
Talán ez a kérdés foglalkoztatja leginkább a kertbarátokat. A narancs, a citrom vagy a mandarin valóban megjelenhet egyszer a magyar kertekben? A válasszal egyelőre óvatos vagyok. Bár egyes fagytűrő citrusfélék, például a vadcitrom (Poncirus trifoliata) vagy annak hibridjei meglepően jól viselik a hideget, a klasszikus citrusültetvények kialakulása Magyarországon a jelenlegi ismeretek alapján még nem feltétlenül reális. Az azonban elképzelhető, hogy a jövőben egyre több kertész kísérletezik majd olyan hibridekkel, amelyek részben ötvözik a citrusok ízvilágát a nagyobb fagytűréssel.
A világ számos nemesítőműhelyében már évtizedek óta zajlanak azok a kísérletek, amelyek célja éppen ez: olyan új citrusfajták létrehozása, amelyek képesek elviselni a mérsékelt égövi teleket is. A vadcitrommal végzett keresztezések eredményeként több ígéretes hibrid is megszületett, köztük a citrumelo, a citrange vagy a yuzu rokonságába tartozó fajták, amelyek a klasszikus citromoknál és narancsoknál lényegesen ellenállóbbak. Bár ízük és termésminőségük még nem minden esetben éri el a mediterrán ültetvényekből ismert citrusok színvonalát, a nemesítők folyamatosan dolgoznak azon, hogy a fagytűrés és az élvezeti érték közötti egyensúlyt tovább javítsák. Nem véletlen, hogy az Egyesült Államok déli államaiban, Japánban vagy éppen Közép-Európa egyes régióiban egyre nagyobb figyelem övezi ezeket a különleges növényeket.
Az is elképzelhető, hogy a jövő magyar kertjeiben nem a hagyományos értelemben vett citrusligetek jelennek meg, hanem a mediterrán és mérsékelt égövi növényekhez hasonlóan fokozatosan alakul ki egy új, átmeneti gyümölcskultúra. Ahogyan ma már egyre kevésbé számít különlegességnek a füge vagy a datolyaszilva, úgy néhány évtized múlva talán természetes látvány lesz egy védett fekvésű udvarban a termő yuzu, a citrumelo vagy éppen egy fagytűrő mandarinhibrid. Lehet, hogy a klasszikus szicíliai narancsligetek hangulatát sohasem idézik meg a magyar tájak, de könnyen előfordulhat, hogy unokáink számára már nem lesz meglepő, ha a késő őszi kertben a gránátalma és a datolyaszilva mellett egy-egy különleges citrusféle aranyló termései is megjelennek. És ebben az értelemben a klímaváltozás nemcsak a veszteségekről, hanem a kertkultúra lassú, sokszor meglepő átalakulásáról is szól.
De mi vár a klasszikus gyümölcsfajtáinkra?
Első pillantásra könnyű lenne azt gondolnunk, hogy a melegedő éghajlat egyszerűen kedvez majd minden gyümölcsfának, a valóság azonban ennél jóval összetettebb. A legtöbb hagyományos gyümölcsfajunk – az alma (Malus domestica), a körte (Pyrus communis), a cseresznye (Prunus avium), a kajszi (Prunus armeniaca) vagy a szilva (Prunus domestica) – évszázadok alatt alkalmazkodott a Kárpát-medence viszonyaihoz, ugyanakkor fejlődésük finoman összehangolódott a korábbi éghajlati ritmussal. A melegebb telek, a korábbi fakadás, az egyre gyakoribb tavaszi fagyok és a nyári aszályok azonban kezdik felborítani ezt az egyensúlyt. Nem véletlen, hogy az európai gyümölcstermesztésben egyre nagyobb figyelmet fordítanak a szárazságtűrőbb alanyokra, a későbbi virágzású fajtákra és azokra a nemesítési programokra, amelyek a hőstresszel és az új kórokozókkal szembeni ellenállóságot próbálják javítani.
Mindez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy a hagyományos gyümölcsök eltűnnek a magyar kertekből. Sokkal valószínűbb, hogy maguk is átalakulnak. A jövő almáskertjeiben talán más fajták dominálnak majd, mint amelyeket ma ismerünk, és elképzelhető, hogy a kajszi vagy a cseresznye termesztése egyre inkább a kedvezőbb fekvésű területekre szorul vissza. Egyes fajok, például az őszibarack vagy a mandula, a hosszabb és melegebb nyarakból akár előnyt is kovácsolhatnak, míg mások számára a megfelelő vízellátás és a szélsőséges időjárási események elleni védelem válik meghatározóvá. A magyar gyümölcsösök története így alighanem nem a régi fajok eltűnéséről, hanem egy új egyensúly kialakulásáról fog szólni, amelyben a hagyományos és az újonnan érkező gyümölcsök hosszú időn át egymás mellett alakítják majd a táj és a kertek arculatát.
Fotók:123rf
Babonák és legendák övezik a bábakalácsot
A hegyi rétek földhöz simuló különlegessége
