
Az orthorexia a táplálkozási zavarok egy kevésbé ismert „alfaja”. A trend növekedő, és becslések szerint a lakosság 10%-ában fejlődhet ki erre hajlamos viselkedés.
A tényleges orthorexiában szenvedők az egészséges étkezés megszállottjai. Magyarországon beteges egészségmániaként is emlegetik. Ahogy minden táplálkozási zavar kialakulásában, ebben is nagy szerepe van a médiának, és a „tökéletesség-kultusznak”. Nem véletlenül sokkal több nő érintett benne, bár itt nem feltétlenül a fogyás a cél. Nem az ételek mennyisége, vagy kalóriatartalma, hanem azok minősége áll a fókuszban, és az élet az egészséges étkezések köré szerveződik. Úgyis mondhatjuk, hogy „a táplálkozás mindent visz”: a társas kapcsolatokat is, hiszen gyakran azok is alá vannak rendelve ennek a kényszernek.
Személyes tapasztalatom, hogy egy barátnőmmel már nem tudtunk semmilyen étterembe beülni, mert szerinte sehol nem adtak elég jó minőségű ételeket. Ha mégis elmentünk valahova, egy dobozban vitte magával a vacsoráját. Ez persze nem mindig csalt elő mosolygós arcokat.
Ha viszont figyelembe vesszük, hogy manapság mennyi egészségre káros élelmiszert lehet kapni a boltokban, valamint azt, ahogy ezzel párhuzamosan látványosan emelkedik a metabolikus eredetű, gyulladásos, autoimmun betegségek előfordulása, már nem ilyen egyértelmű a kép. Azt is gondolhatnánk, hogy akinek orthorexiája van, az egyfajta „gasztro üldözési mániában” szenved. Egy ismerősöm – volt rendőr - egyszer azt magyarázta nekem, hogy attól még, hogy valakinek üldözési mániája van, nem biztos, hogy nem üldözik.

Bevallom, én is némileg érintett vagyok a témában. Ha valaki egy kicsit is foglalkozik a táplálékok eredetével, összetételével és minőségével, akkor hamar elkezd „gyanakodni”. Nem gondolom magam orthorexiásnak, csak nem szívesen fogyasztok glifozátot, műtrágya- gombaölő- és permetszermaradékot, mikroműanyagot, és olyan vegyi anyagokat, melyekről senki sem tudja megmondani, hogy pontosan mit csinálnak, amikor a szervezetembe jutnak, és a gyomromban találkoznak az általam elfogyasztott többi táplálékkal. (Erre ugyanis nincsenek vizsgálatok.)
Biztonsági játékos vagyok, így próbálok amennyire lehet bio, friss, és házilag elkészített ételeket enni. Tisztában vagyok vele, hogy semmi sem tökéletes, de ennél többet nem tehetek. Lehet, hogy egy külső szemlélő azt gondolja, táplálkozási zavarom van. Én meg róla azt, hogy az élelmiszeripari termékek fogyasztásával orosz rulettet játszik. Ha családja van, akkor ők is.
Az orthorexiára sokan még ma is mint „önbüntetésre” tekintenek. Azok is, akik esetleg egy-, vagy többféle krónikus betegséggel küzdenek. Mégis ítélkeznek azok felett, akik ezeket próbálják, ha lehet, elkerülni. És mi van, ha mindössze arról van szó, hogy az illető „kiáll az egészségéért”, és nem akar ipari szemetet fogyasztani, amiről mára szinte mindenki tudja, hogy ártalmas? Az önbecsülést korábban szembeállították az orthorexiával, de ma lehet, hogy utóbbi pont annak a jele.
Azt gondolom, hogy mint mindenben, itt is a mértékletesség a lényeg. Nem szabad átesni a ló túloldalára, és hagyni, hogy az étkezésünk uralkodjon felettünk és az életünk felett. Az EGÉSZség a társas kapcsolatoktól is függ. Sőt, egy tanulmány szerint, ha cigarettázol, de vannak barátaid, nagyobb valószínűséggel élsz tovább, mint magányosan, de sok salátát fogyasztva.
Azok, akik nem találták meg az egyensúlyt az egészséges táplálkozás és a jó életminőség között (aminek a táplálkozás csak az egyik szegmense), gyakrabban fordulnak a szélsőséges „tiszta étkezés” felé. Ennek az a (nem feltétlenül kimondott) célja, hogy visszanyerjék az életük feletti kontroll érzését. A tényleges orthorexiában szenvedőknél az önértékelés teljes mértékben az önmaguk által szabott étrendi szabályok betartásától függ: ha sikerül, az növeli az önértékelésüket. Megszegésük viszont intenzív bűntudatot és önutálatot válthat ki. Manapság az egészséges táplálkozás egy igen ingoványos talaj: sok a kísértés, és az egészséges élelmiszernek álcázott élelmiszeripari „gyártmány”. Az is lehet, hogy jó szándék vezérel valakit, de mégis rosszul választ.
Hol húzódik az egészséges határ?
A valóban egészségtudatos életmód és az orthorexia közötti határvonalat nem az határozza meg, hogy mit eszünk, hanem hogy milyen az étellel ápolt kapcsolatunk.
Érdemes megfigyelni, mindez hogyan befolyásolja a mindennapi életünket. Bevallom, néha én is azt érzem, hogy túl sok fontosságot tulajdonítok a táplálkozásnak. Ugyanakkor szeretek főzni, és tudni, hogy mi van – nagyjából – a tányéromban. Hiszen az, amit megeszünk az építőkövünkké válik.

Ettől függetlenül megeszem a szelet tortámat, vagy egy pizzát, mert nem az fogja a hosszútávú egészségemet befolyásolni. Vendégségben azt fogyasztom, ami van, csak a húst kerülöm el. Utána gond nélkül – és örömmel - visszatérek a megszokott étkezési szokásaimhoz. Azt gondolom, hogy az egészséges határ akkor ér véget, amikor nem mi irányítjuk a táplálkozási döntéseinket, hanem fordítva. Nem szabad elfeledni, hogy az étel egy örömforrás, testi, lelki táplálék.
Csakúgy, mint amikor egy házat építünk, fontos, hogy jó minőségű építőanyagokat használjunk, ha egy stabil szerkezetre vágyunk. A saját testünk egy ugyanilyen építmény: jó minőségű táplálékokkal nagy valószínűséggel – de legalábbis jobb eséllyel – marad hosszabb ideig jól karbantartott állapotban.
Ha érdekel az étellel való kapcsolódás témája, ajánlom figyelmedbe „Lélek-konyha” című könyvemet, melyben különböző megközelítésben – többek között – a „longevity” szempontjából írók róla.

Miért vagyunk mindig éhesek?
Ezernyi ok húzódhat annak hátterében, miért vagyunk folyamatosan éhesek. Ugyanakkor a legtöbbeket az alábbi hat pontban felsorolt indokok valamelyike érinti.














