Hajnali derengés, épphogy ébredezem, automatikusan nyúlok érte és már pörgetem is a híreket, nézem az időjárás előrejelzést. Napközben a munka miatt nézem a közösségi média felületeket. A kereső állandóan izzik. Hazafelé menet, várakozás közben, főzéskor, ha nincs a fejemben a pontos recept. Azon kapom magam, hogy szinte állandóan a kezemben van a mobil. De nemcsak az enyémben. Ha körülnézek, a szemem nem találkozik tekintetekkel, sokan a telefonjukba merülnek. De vajon ez már túl sok, vagy egyszerűen ilyen lett az életünk?
Kíváncsi voltam, vajon hol van a határ a digitális világ huszonegyedik századi természetes használata, és az attól való valódi függés között. A kérdés már nem az, hogy használjuk-e az internetet, hanem az, hogy mikor kezdjük elveszíteni felette a kontrollt. És vajon mi történik mindeközben az agyunkkal. A témát dr. Fehér Gergely neurológussal, a Pécsi Tudományegyetem Foglalkozás-egészségügyi Intézet egyetemi docensével jártuk körül.
Mi számít függőségnek?
Hol húzódik a határ az intenzív és a problémás internethasználat között? A szakember szerint már magával a kérdéssel is aknamezőre tévedünk. „Az internetfüggőség fogalma évtizedek óta nincs egyértelműen definiálva. A 90-es évek elején, amikor az online világ egyre inkább megfizethetővé vált, megfigyelték, hogy az emberek egy részen nagyon könnyen “rákattan”. Ez lett az egyetlen örömforrásuk, nem tudták abbahagyni és ha nem folytathatták, feszültek, ingerlékenyek lettek. Mindeközben pedig háttérbe szorult az életük többi területe. Ez kísértetiesen hasonlít a klasszikus függőségekhez. Nem az a lényeg, hogy valaki sok időt tölt az online térben. Hanem az, hogy egyetlen tevékenység válik az öröm és kielégülés szinte kizárólagos forrásává. Aztán egyre több és több kell belőle, hogy ugyanazt az örömérzetet elérjük, ami előbb-utóbb minden más rovására megy. Éppen ezért nem mondanám azt, hogy az internet káros. Még a túl sok használat sem feltétlenül önmagában probléma. Inkább azt kell nézni, hogy mire használjuk, és mennyire válik kényszeressé. Én magam is töltök néha extrém hosszú időt képernyő előtt oktatás, kutatás vagy cikkírás miatt. Ha csak a képernyőidőt néznénk, akkor nálam is felmerülne a függőség lehetősége. De egy idő után minden porcikám tiltakozik ellene. És ez fontos különbség. Nem az a kérdés, hogy hány órát töltünk képernyő előtt, hanem hogy mennyire megy ez minden más tevékenység rovására.”
Tényleg megváltoztatja az agyunkat?
Kutatásokból kiderül, hogy a túlzott mértékű internethasználat bizonyos esetekben az agy működésében és szerkezetében is megmutatkozhat. „Azoknál, akik túlzott mértékben használják az internetet, bizonyos agyi területeken eltérések figyelhetők meg. Érintett lehet például az érzelmi feldolgozás és az impulzuskontroll területe. Az viszont kérdés, hogy mi volt előbb. Vajon azért viszi túlzásba valaki a nethasználatot, mert eleve ilyenek az agyi sajátosságai, vagy éppen az hozza létre a változásokat. Erre nehéz egyértelmű választ adni, hiszen etikailag nem végezhetünk olyan vizsgálatokat, amelyekben szándékosan függővé teszünk embereket, majd évtizedeken keresztül követjük, hogyan változik az agyuk.”
Az elmúlt évtizedek egyik legfontosabb felismerése az, hogy az idegrendszer nem változatlan. „Sokáig úgy gondoltuk, hogy bizonyos számú idegsejttel születünk, ezt követően minden marad, ahogy van. Ma már tudjuk, hogy az idegrendszer plasztikusan változik. Külső ingerek hatására az idegsejtek új kapcsolatokat hoznak létre, az agy működése meg tud változni, át tud hangolódni. Ez egy folyamatos alkalmazkodás a körülményekhez és az adott ember életéhez. Ez az áthangolódás jó és rossz irányba is történhet.”
Az agynak is kell az üresjárat
Az agy alkalmazkodóképességének azonban van egy másik oldala is. „Amit viszont biztosan tudunk, hogy az agyunk nem arra van kitalálva, hogy folyamatosan maximális stimuláció alatt működjön. Szüksége van nyugalomra és regenerációra.” Ha valaki folyamatosan pörgeti az agyát, egész nap a telefonján lóg, és nem hagy időt a regenerációra, az idegrendszer ehhez is alkalmazkodik. Ennek egyik következménye lehet, hogy kevésbé leszünk kipihentek, romlik az alvásunk minősége, áthangolódnak bizonyos idegrendszeri hálózataink, és megjelenhet ingerlékenység vagy hangulatzavar is.
Soha nem volt ennyi tudás a kezünkben
Ma a szakirodalom sokkal könnyebben hozzáférhető, hatalmas adatbázisok állnak rendelkezésünkre, és olyan eszközök jelentek meg, amelyek az egészségügyben, a kutatásban és az oktatásban is komoly segítséget jelenthetnek. Különösen igaz ez a mesterséges intelligenciára. A nyelvi modelleknek egyre nagyobb szerepük lehet például a mentális betegségek kezelésében, a tanulásban, az előadások elkészítésében vagy a kutatási munkában. Egy kutató ma sokkal gyorsabban tud információt keresni, kérdőíveket összevetni, kutatási tervet készíteni vagy statisztikai elemzéseket előkészíteni. „Magam is sokat használom a saját munkámban például szakirodalom keresésére, cikkek ellenőrzésére vagy statisztikai kérdésekben. Egy kutatásban összehasonlítottunk két különböző nyelvi modellt egy statisztikus munkájával. Ugyanazt a feladatot kapták, és kisebb különbségekkel ugyanarra az eredményre jutottak. Ami a statisztikusnak hosszú munkát (és a mögötte álló képzést és több évnyi tapasztalatot) jelentett, azt a modellek nagyon rövid idő alatt elvégezték. Ez óriási lehetőség.”
Honnan tudhatom, hogy nekem már túl sok?
Nincs olyan varázsszám, amely megmondaná, mikortól válik problémássá az internethasználat. Nem lehet egyszerűen kijelenteni, hogy napi három óra még jó, négy óra pedig már túl sok. Sokkal fontosabb, hogy mi történik akkor, amikor nem vagyunk az online világban. „Ha valaki nem tud elszakadni az internettől, folyamatosan azon gondolkodik, mikor tud újra online lenni, és a használat már a munkája, tanulása vagy a kapcsolatai rovására megy, az figyelmeztető jel lehet. A problémás internethasználat mérésére ma már különböző kérdőívek is léteznek. Ezek többek között azt vizsgálják, mennyire foglalja le az embert az online világ, mennyire érzi, hogy muszáj belépnie az online térbe, és mennyire szorítja háttérbe az élet más területeit. A klasszikus függőségek vizsgálatára használt úgynevezett CAGE-kérdőív logikája az internethasználatra is átültethető. Érdemes például végiggondolni: éreztük-e már úgy, hogy kevesebbet kellene interneteznünk? Zavart-e, ha mások szóvá tették, hogy túl sokat vagyunk online. Volt-e emiatt bűntudatunk? Előfordult-e, hogy már reggel az internet volt az első dolgunk? Ha ezek közül kettőre igennel válaszolunk, az még nem jelenti azt, hogy függők vagyunk, de érdemes elgondolkodni rajta.”
Amikor az agy nem tud kikapcsolni
Nem kell függővé válnunk ahhoz, hogy az internethasználatnak kedvezőtlen következményei legyenek. Sokszor egyszerűen az számít, mikor és mennyi pihenőt hagyunk az agyunknak. A folyamatos stimuláció egy valószínű következménye lehet az alvás romlása. „Ha este tízkor még dolgozunk, híreket olvasunk vagy pörgetjük a közösségi médiát, utána pedig lefekszünk, az agyunk nem tud egyik pillanatról a másikra kikapcsolni. A tartós alváshiány pedig hosszútávon hangulati problémákhoz és fokozott stresszhez vezethet.”
Ha úgy érezzük, hogy az online világ már túl nagy teret foglal el az életünkben, nem feltétlenül a teljes megvonás a megoldás. Sokkal célravezetőbb, ha tudatosan határt szabunk a használatnak. Ebben akár maguk a digitális eszközök is segíthetnek: különböző alkalmazásokkal korlátozhatjuk a közösségi média vagy más platformok használati idejét. Emellett érdemes olyan időszakokat is kialakítani, amikor egyszerűen nem lépünk be az online térbe. A sport, vagy a személyes találkozások nem azért fontosak, mert valami „hasznosat" kell csinálnunk, hanem azért, hogy az online világ ne szorítsa ki életünk többi részét. Ha pedig a használat kényszeressé válik, és egyedül nehéz változtatni rajta, szakember segítségére is szükség lehet. A problémás internethasználat kezelésében például a kognitív viselkedésterápia is szóba jöhet. Nem kell megvárni, amíg az élet minden területe megsínyli a problémát.
Segíthet a digitális detox?
De vajon az agyunk is alkalmazkodik ahhoz, ha tudatosan visszaveszünk az online jelenlétből, időnként egyszerűen félretesszük a telefont, és az állandó online készenlét helyett több időt hagyunk az agyunknak a pihenésre? „A kutatások elsősorban függőknél és kiégés esetén vizsgálták ennek hatását. A használat csökkentése vagy a megfelelő kezelés együtt járhat az idegrendszeri hálózatok áthangolódásával. Azt azonban még nem tudjuk pontosan, hogy hosszú távon mennyire fordíthatók vissza az ilyen változások. Rövid távú adataink vannak, de húszéves internetfüggőség után nem tudtunk még húsz éven keresztül követni valakit úgy, hogy megnézzük, hogyan változik az agya a használat abbahagyása után.”
Ne vedd el tőle, tanítsd meg használni
A gyerekek esetében különösen fontos, hogy ne démonizáljuk az internetet. A digitális világ az életük része lesz. Nem az a cél, hogy teljesen elzárjuk őket, hanem hogy megtanítsuk a megfelelő használatra. „A nehéz kérdés inkább az, hogy mennyit és milyen tartalmat fogyasszanak. Különösen a közösségi médiánál érdemes betartani az életkori korlátozásokat. Nem mindegy, hogy egy gyerek mikor találkozik bizonyos tartalmakkal és hogy van-e mellette felnőtt, aki segít értelmezni, amit lát. A felnőtt már tudja, hogy a filmben látott jelenet nem a valóság, míg egy gyerek nem feltétlenül. A szülőnek pedig érdemes tudnia, milyen tartalmakat fogyaszt a kiskorú. Nem feltétlenül ellenőrzésként, inkább azért, hogy legyen lehetőség beszélgetni róla. A gyerekeket az online viselkedésre éppúgy meg kell tanítani, mint a való világban. Hiszen az online térben könnyebb olyan dolgokat mondani, amit személyesen talán sosem mondanánk ki. Mindeközben azt is látni kell, hogy az online világban számos jó dolog történik. A gyerekek olyan videókat néznek, amelyekből megtanulják, hogyan javítsanak meg valamit a ház körül, hogyan barkácsoljanak, Sok szempontból praktikusabbak és bátrabbak lehetnek, mint a mi generációnk. Ez a jövő. Lehet ellene tiltakozni, de ettől még nem fog megváltozni. Ehhez mindenkinek alkalmazkodnia kell. Nem az a megoldás, hogy teljesen lekapcsoljuk a gyerekeket az elektronikus világról, hanem az, hogy megtanulják megfelelően használni, és közben figyelünk arra, hogy ne váljon túlzóvá. A digitális világ egy eszköz. Az a kérdés, hogy mi használjuk-e az eszközt, vagy egy idő után már az eszköz használ minket.
És talán ugyanez a legfontosabb üzenet felnőttként is: ne démonizáljuk az online világot. Inkább arra figyeljünk, hogyan használjuk, képesek vagyunk-e időnként elszakadni tőle, és mit jeleznek erről a körülöttünk élők. Mert az igazán fontos kérdés nem az, hogy mennyi időt töltünk online. Inkább az, hogy mi marad az életünkben ezen kívül.
Fotók:123rf
