
A legtöbb ember számára az állatkert a gyermekkori emlékek egyik meghatározó helyszíne: a zsiráfok hosszú nyaka, a vidrák játékos mozdulatai, a fókák ügyessége vagy az elefántok méltóságteljes léptei olyan élményeket jelentenek, amelyek generációkon átívelően kapcsolódnak össze a nyári kirándulásokkal. Az augusztus 9-én ünnepelt állatkertek napja azonban arra is alkalmat ad, hogy a kifutók és látványosságok mögé pillantsunk, és felfedezzük azt a sokszor láthatatlan munkát, amelynek révén a modern állatkertek a természetvédelem, a tudományos kutatás és a környezeti nevelés fontos központjaivá váltak.
Az első…
Magyarországon a Fővárosi Állat- és Növénykert nyitotta meg először kapuit 1866. augusztus 9-én, déli 12 órakor a Városligetben, és egészen az 1950-es évekig az ország egyetlen állatkertje maradt– így a világ legrégebbi, ma is működő állatkertjei között tartják nyilván. Az állatkert létrehozásának gondolata már az 1830-as években felmerült, de az 1848–49-es szabadságharc és az azt követő politikai viszonyok hosszú időre hátráltatták a megvalósítást, mígnem az áttörést az 1860-as évek eleje hozta meg, amikor több kiváló tudós és közéleti személyiség – köztük Xántus János, Kubinyi Ágoston és Gerenday József – összefogott egy modern magyar állatkert létrehozásáért.

Az első igazgató maga Xántus János lett, aki világutazóként és zoológusként komoly szakmai tekintélynek számított, és nemzetközi kapcsolatait is felhasználta az állatállomány gyarapítására. És bár a korabeli állatkert mai szemmel szerénynek tűnhetett, a maga korában rendkívüli látványosságnak számított. Körülbelül 500 állatot mutattak be, mintegy 150 állatfaj képviseltette magát, és az állatok jelentős része adományként vagy külföldi állatkertekből érkezett, ráadásul a kertben nemcsak állatbemutatók, hanem botanikai gyűjtemény is helyet kapott, ezért viselte kezdettől az „Állat- és Növénykert” nevet. Az első években főként a Kárpát-medence állatvilága dominált: medvék, farkasok, szarvasok, vaddisznók, ragadozó madarak és vízimadarak éltek itt– az egzotikus fajok száma csak később kezdett növekedni. Az állatkert egyik legnagyobb szenzációja 1868-ban érkezett meg hazánkba: egy nőstény zsiráf, amelyet Ferenc József ajándékozott az intézménynek Erzsébet királyné közbenjárására. A zsiráf vemhes volt, így még ugyanabban az évben megszületett Budapesten az első zsiráfborjú is, ami akkoriban egész Európában ritkaságnak számított.
Tíz érdekesség, amit nem tudtál az állatkertek világából
1. Kevesen gondolnak arra, hogy az állatkertek története jóval régebbre nyúlik vissza, mint a 19. század. Már több mint négyezer évvel ezelőtt is léteztek olyan állatgyűjtemények, amelyekben uralkodók egzotikus fajokat tartottak. Az ókori Egyiptom, Mezopotámia és Kína vezetői számára ezek a menazsériák (a menazséria egy francia eredetű kifejezés, amely vadállatok – különösen egzotikus ragadozók és ritkaságok – bemutatására szolgáló állatseregletet vagy vándorcirkuszt jelent) egyszerre jelentettek hatalmi szimbólumot és a különleges ritkaságok gyűjteményét. III. Thotmesz fáraó feljegyzései szerint például udvarában zsiráfok, antilopok és különféle majmok is éltek, amelyeket hadjáratok vagy diplomáciai kapcsolatok révén szereztek, és ugyanilyen célokkal használtak fel.

2. A világ legrégebbi, folyamatosan működő állatkertje a bécsi Schönbrunni Állatkert, amelyet 1752-ben alapítottak. Az egykori császári menazséria ma Európa egyik legismertebb zoológiai intézménye. De Magyarország büszkesége, a Budapesti Állat- és Növénykert sem sokkal fiatalabb: 1866. augusztus 9-én nyitotta meg kapuit, így a világ legrégebbi, megszakítás nélkül működő állatkertjei közé tartozik, ráadásul szecessziós épületei, a Nagyszikla és a Pálmaház miatt építészeti szempontból is különleges helyet foglal el Európa állatkertjei között.
3. A modern állatkertek talán legfontosabb feladata a veszélyeztetett fajok megőrzése. Számos esetben éppen az emberi gondozásban fenntartott tenyészállományok jelentették egy-egy faj túlélésének zálogát. Az arab bejza (Arabian oryx) a hetvenes évek elején eltűnt a természetből, de az állatkertek és természetvédelmi szervezetek együttműködésének köszönhetően sikerült visszatelepíteni eredeti élőhelyére. Hasonlóan fontos szerepet játszottak a zoológiai intézmények a Przsevalszkij-ló (Equus ferus przewalskii), az európai bölény (Bison bonasus) és az arany oroszlánmajmocska (Leontopithecus rosalia) megmentésében is. Volt olyan időszak, amikor ezekből a fajokból több egyed élt emberi gondozásban, mint a vadonban, és a ma élő állományok jelentős része ezekből a tenyészprogramokból származik.
4. Az állatkertek mindennapjai sokkal összetettebbek annál, mint amit a látogatók érzékelnek. A gondozók különféle viselkedésgazdagító módszerekkel igyekeznek biztosítani, hogy az állatok természetes ösztöneiket használhassák. A nagymacskák számára illatnyomokat rejtenek el, a medvék jégbe fagyasztott gyümölcsöket kapnak, a vidrák ügyességi feladatokon keresztül jutnak táplálékukhoz, az elefántoknak pedig gyakran különböző problémákat kell megoldaniuk kedvenc falatjaik megszerzéséhez. Ezek a módszerek az állatok fizikai és mentális jóllétét egyaránt szolgálják.

5. Kevesen tudják, hogy Micimackó alakja valójában egy valódi állatkerti medvéről kapta a nevét. Az első világháború idején egy kanadai katonai alakulat egy szelíd medvét vásárolt, amely a Winnipeg nevet kapta. A medve végül a londoni állatkertbe került, ahol a kis Christopher Robin Milne rendszeresen meglátogatta. A gyermek annyira megszerette Winniet, hogy saját plüssmackóját is róla nevezte el, édesapja, A. A. Milne pedig később ebből a névből alkotta meg a világirodalom egyik legismertebb figuráját, Micimackót.
6. Szinte filmszerű történet kapcsolódik a San Diegó-i állatkert borneói orangutánjához, Ken Allenhez is. Az 1980-as években az állat többször megszökött olyan kifutóból, amelyet a szakemberek szökésbiztosnak hittek. A látogatók legnagyobb meglepetésére Ken Allen nem próbált elmenekülni az állatkertből, hanem nyugodtan sétálgatott, és kíváncsian nézegette a többi állatot. Békés természete miatt óriási népszerűségre tett szert, saját rajongói klubja alakult, és a „Szőrös Houdini” becenevet kapta. A belgrádi állatkert csimpánza, Sami 1988-ban kétszer is megszökött. A második alkalommal több ezer ember gyűlt össze az utcákon, és transzparensekkel arra biztatták az állatot, hogy ne adja fel a szabadságát. A történet akkora visszhangot váltott ki, hogy végül korszerűsítették az állatkertet, Sami pedig halála után szobrot kapott a bejáratnál.

7. Az egyik legkülönösebb történet a londoni állatkert legendás gorillájához, Guyhoz kapcsolódik. A kis nyugati síkvidéki gorilla 1947-ben érkezett Londonba, éppen Guy Fawkes napján, amikor a várost tűzijátékok robaja töltötte be. Az alig egyéves állat annyira megrémült az ismeretlen környezettől és a hangoktól, hogy az első éjszakán képtelen volt megnyugodni. Az egyik gondozó végül a kifutója mellett töltötte az éjszakát, hogy jelenlétével megnyugtassa az állatot. Guy később London egyik legismertebb és legkedveltebb lakója lett. A látogatók ezrével küldtek neki születésnapi üdvözlőlapokat, és amikor verebek tévedtek a kifutójába, óvatosan a tenyerébe vette őket, majd sértetlenül útjukra engedte őket. Igazi sztár volt a maga idejében, és ezzel hozzájárult az emberek állatokkal kapcsolatos szemléletformálásához is.
8. Szinte hihetetlen, de a londoni állatkert egyik gorillája közvetve Stanley Kubrick legendás filmjére, a 2001: Űrodüsszeiára is hatással volt. Dan Richter, aki a film ősemberfiguráját alakította, hosszú időn át figyelte Guy mozgását és testtartását, és ezekből merített ihletet szerepéhez.
9. Magyarország állatkertjei is számos különlegességet kínálnak. A Veszprémi Állatkert Európa azon kevés intézménye közé tartozik, ahol koalákat láthatnak a látogatók. A Nyíregyházi Állatpark ócenáriuma és Jégvilág-bemutatója nemzetközi szinten is figyelemre méltó, míg a Budapesti Állat- és Növénykert indiai orrszarvúi vagy a Pécsi Állatkert akvárium-terráriuma különleges élményt kínál. A Nyíregyházi Állatpark ráadásul több alkalommal Európa legjobb állatkertjei közé is bekerült.

10. Az állatkertek történetében nemcsak állatok, hanem épületek is ikonná váltak. A londoni állatkert pingvinmedencéjét az 1930-as években a modern építészet egyik úttörője, Berthold Lubetkin tervezte. A spirális rámpák olyan híressé váltak, hogy építészhallgatók generációi tanulmányozták őket, és a medence ma már műemléki védelem alatt áll.

Miért vagyunk mindig éhesek?
Ezernyi ok húzódhat annak hátterében, miért vagyunk folyamatosan éhesek. Ugyanakkor a legtöbbeket az alábbi hat pontban felsorolt indokok valamelyike érinti.














