Ha virágba borult rétekre gondolunk, többnyire a tavasz vagy a nyár jut eszünkbe. A természet azonban szeptemberben sem marad a virágok színei nélkül. Miközben az erdők lombkoronáján még alig látszik a közelgő, ezerarcú ősz, a Bükk-fennsík rétjein már százával, helyenként ezrével nyílnak az őszi kikericsek. Rózsaszínes-lilás virágaik néhány hétre egészen megváltoztatják a tájat: úgy tűnik, mintha a nyár végén, a kora őszi időkben egy újabb tavasz érkezett volna a hegyek közé.
A Bükk-fennsík az Északi-középhegység egyik legkülönlegesebb tája. Miközben hegységeink jelentős részét vulkanikus eredetű kőzetek építik fel, addig a Bükk – és különösen annak fennsíki része – alapvetően mészkőből felépülő karsztvidék. Töbrök, víznyelők, barlangok, sziklaormok, mély völgyek és hatalmas, összefüggő bükkösök váltják egymást. Déli peremét a Bükk legismertebb „kövei”, többek között a Három-kő, a Tar-kő, a Pes-kő és az Őr-kő meredek sziklaletörései szegélyezik. Valamelyest különálló, néhol zord világa miatt emlegetik időnként az Északi-középhegység “mostohagyermekeként”is. Pedig aki egyszer valóban megismeri, az hamar rájön, hogy a Bükk-fennsík legkevésbé sem bánik mostohán a látogatóival: minden évszakban más arcát mutatja, és még ősszel is tartogat virágzó csodákat.
A fennsík valamennyi része a Bükki Nemzeti Parkhoz tartozik, legértékesebb területei pedig fokozott védelem alatt, olykor a túrázók elől elzártan állnak. Itt található a Bükki Őserdő néven ismert erdőrezervátum, számos különleges sziklagyep, karsztképződmény, barlang és olyan fennsíki rét is, amely ritka, védett vagy fokozottan védett növényfajoknak ad otthont. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóságának adatai szerint csak a Nagy-mező gyeptársulásaiban öt fokozottan védett és hetvenhét védett növényfaj fordul elő.
Ősszel is virágzik a Bükk
A vadon élő növények virágzási ideje rendkívül változatos. Vannak fajok, amelyek már a tél végén vagy kora tavasszal kibontják szirmaikat, mások a nyári hónapokban érik el virágzásuk csúcspontját, és olyan növények is akadnak, amelyek csak a nyár elmúltával jelennek meg. Ez utóbbiak közé tartozik az őszi kikerics is. Tudományos neve Colchicum autumnale, és a kikericsfélék családjába tartozik. Virágzása rendszerint augusztus végén vagy szeptemberben kezdődik, és az időjárástól, valamint az adott élőhely fekvésétől függően októberig is eltarthat.
Leginkább üde, nyirkosabb réteken, kaszálókon, legelőkön és erdei tisztásokon érzi jól magát. Különösen kedveli azokat a helyeket, ahol elegendő nedvességet kap, ugyanakkor a napfény is eléri. Kedvező körülmények között nagy tömegben jelenhet meg, és ekkor alakulnak ki azok a messziről is jól látható kikericsszőnyegek, amelyek szeptemberben a Bükk-fennsík több rétjét is beborítják.
Egy növény, amely „fordítva éli az életét”
Az őszi kikerics életciklusa első találkozásra szokatlannak tűnhet. Amikor ősszel virágzik, leveleket nem látunk mellette. A talajból szinte közvetlenül emelkednek ki halvány rózsaszínű vagy lilás, tölcsér alakú virágai, miközben hagymagumója és terméskezdeménye mélyen a föld alatt marad. A föld felett megjelenő virág rendszerint 10–20 centiméter magas. Hat, egymáshoz nagyon hasonló lepellevele van, amelyek első pillantásra valóban a krókuszokra emlékeztetnek. A két növény azonban nem közeli rokona egymásnak. Az egyik könnyen felismerhető különbség, hogy a kikerics virágában hat porzó található, míg a valódi krókuszokéban három.
A megporzást követően a magház a föld alatt fejlődik tovább. A levelek csak a következő tavasszal jelennek meg, velük együtt emelkedik a felszín fölé a toktermés is. Mire elérkezik a nyár, a magok beérnek, a levelek pedig fokozatosan visszahúzódnak. Ősszel azután ismét előbújnak a virágok – ekkor már levelek nélkül. Ez a különös életciklus régen annyira megtévesztette az embereket, hogy egyes vidékeken a tavaszi, leveles alakot és az ősszel megjelenő virágot két különböző növénynek gondolták, ezért külön névvel is illették őket.
A kikerics a népi gyógyászatban
Az őszi kikerics szépsége mögött komoly veszély rejtőzik: a növény minden része erősen mérgező. Egyik legfontosabb hatóanyaga a kolchicin, amely befolyásolja a sejtek működését és gátolja a sejtosztódás folyamatát. A kikericsből származó készítményeket már az ókorban is használták fájdalmak, duzzanatok és ízületi panaszok kezelésére. Később főként a köszvény gyógyításában kapott szerepet. A kolchicin napjainkban is létező, orvosilag alkalmazott gyógyszerhatóanyag, többek között köszvényes rohamok és bizonyos gyulladásos betegségek kezelésében használják, de kísérleteztek már vele a daganatos kórok okozta harcokban is.
Ebből azonban semmiképpen sem következik, hogy maga a növény házi gyógynövényként alkalmazható. Éppen ellenkezőleg: a kolchicin esetében nagyon kicsi lehet a különbség a gyógyászati és a mérgező adag között. A növény elfogyasztása súlyos hányást, hasmenést, szervkárosodást, szélsőséges esetben halált is okozhat. Az őszi kikerics tehát nem tartozik azok közé a gyógynövények közé, amelyekkel otthon kísérletezni szabad. A régi népi gyógyászat történetében meghatározó volt ugyan, a mai túrázónak azonban egyetlen biztonságos feladata van vele: felismerni, megcsodálni és érintetlenül hagyni.
Az őszi legendák királynője
Kevés olyan vadvirágunk akad, amelyben ennyire látványosan találkozik a szépség, a mérgező erő és az elmúlás jelképe. Nem véletlen, hogy az őszi kikericshez az évszázadok során számos történet, hiedelem és népi elnevezés kapcsolódott. Tudományos nevének első tagja, a Colchicum az ókori Kolkhisz vidékére utal, amely a Fekete-tenger keleti partvidékén, a mai Georgia területén feküdt. A görög mondavilágban innen származott Médeia, a varázslásban és méregkeverésben jártas királylány, aki Iaszónt az aranygyapjú megszerzésében segítette. A hagyomány a kikericset is Médeia mérgező főzeteihez kapcsolta. Ez természetesen a legendák világába tartozik, mégis jól mutatja, hogy az emberek már nagyon régen ismerték és tisztelték a növény erejét, még talán féltek is tőle.
Magyar népi nevei között megtaláljuk az őszike, a vetővirág, a kükörics, a kükirc, a csicsikoma, a kígyóvirág és az ebvirág elnevezést is. A vetővirág arra utal, hogy a növény az őszi vetések idején nyílik, míg a kutyadöglesztő vagy kutyadöglesztőfű név egyértelműen mérgező voltára figyelmeztet. Hívják még sokfelé tik - vagy tyikdöglesztőnek is.
Az őszike név Székelyföldön is használatos. Arany János utolsó versciklusának címe, az „Őszikék” valószínűleg ugyancsak erre a virágra utal. A természet hanyatlásának időszakában nyíló kikerics egyszerre hordozza magában az élet folytatódását, az ősz szépségét és az elmúlás közelségét.
Kikericsszőnyeg a Bükk-fennsík rétjein
A Bükk-fennsík rétjei nem egyetlen összefüggő mezőt alkotnak. Mindegyiknek saját fekvése, mikroklímája, növényvilága és hangulata van. Mai arculatuk kialakulásában a karsztos domborzat és a töbrök hidegebb mikroklímája mellett az évszázadokon át tartó emberi használat, az állattartás, a kaszálás, valamint az egykori szén- és mészégetés is szerepet játszott. Szeptemberben Bánkút környékén a Csurgó-réten és a Nagy-mezőn is tömegesen megjelenhet az őszi kikerics. Szép állományaival találkozhatunk a Faktor-réten, a Huta-réten, a Zsidó-réten és a Keskeny-réten, de a Szilvásvárad felől, az Olasz-kapu térségéből megközelíthető Fekete-sár-rét is ismert kikericses élőhely. Előfordul a Kopasz-réten, a Kálmán-réten és az Őr-kő-réten, továbbá a fennsík déli sziklasorozatainak környékén is.
A virágzás erőssége évről évre változhat. Függ a nyári csapadéktól, a talaj nedvességétől, a kaszálás időpontjától és a szeptemberi időjárástól is. Van olyan esztendő, amikor csak elszórtan találunk néhány virágot, máskor szinte megszámlálhatatlan példány borítja a réteket. A legszebb pillanat talán az, amikor egy hűvös szeptemberi reggelen kiérünk az erdőből. A fűszálakon még ott ül a harmat, a töbrök mélyén vékony pára úszik, a reggeli fényben pedig lassan kirajzolódnak a kikericsek rózsaszínes-lilás foltjai. Hasonló gyönyörűség ejt bűvöletbe ugyanígy naplementekor is. Pasztelles színek, hűvösödő őszi szél, virágzó rétek, bárányfelhők és messzi szarvasbőgés. Varázslatos!
A természetvédelem velünk kezdődik
A fokozottan védett természeti terület megjelölése nem feltétlenül azt jelenti, hogy az embernek nincs helye a tájban. A természetvédelem célja nem az, hogy távol tartsa a természetjárókat, hanem az, hogy megőrizze mindazt, amiért odalátogatunk. A természet védelméről szóló törvény szerint fokozottan védett területre a jelzett turistautakon és tanösvényeken szabadon beléphetünk, az ezekről való letéréshez azonban természetvédelmi hatósági engedély szükséges. A Bükki Nemzeti Park Igazgatósága külön is arra kéri a látogatókat, hogy ne hagyják el a kijelölt útvonalakat. Ez nemcsak a növények és az állatok védelmét szolgálja, hanem a túrázók biztonságát is.
A kikerics maga nem tartozik Magyarország védett növényfajai közé, ez azonban nem jelenti azt, hogy a fokozottan védett fennsíki réteken leszedhetjük vagy letaposhatjuk. Egy rét értékét nem kizárólag az egyes növényfajok jogi besorolása határozza meg, hanem a teljes élőhely és az ott kialakult életközösség. Ha fényképezni szeretnénk, használjunk zoomot, és ne lépjünk be a virágok közé egy közelebbi felvétel vagy egy látványosabb szelfi kedvéért. Ne tépjük le a növényeket, ne ássuk ki a hagymagumókat, és ne hagyjunk magunk után hulladékot. A virágokat csak a szemünkkel és a fényképezőgépünkkel gyűjtsük be.
Egy védett terület attól még nem őrzi meg önmagát, hogy határát táblákkal jelölték meg. Nekünk, túrázóknak és természetjáróknak is felelősségünk van benne. Ehhez nem feltétlenül kell különleges szaktudás: sokszor már azzal is sokat teszünk, ha betartjuk a szakemberek kéréseit, szólunk egymásnak, és úgy haladunk, hogy jelenlétünknek lehetőleg ne maradjon nyoma.
Talán itt a legszebb a Kéktúra
Az Országos Kéktúra 23. szakasza vezet át minket a Bükkön. A Bánkút és Bélapátfalva közötti, mintegy 21 kilométeres rész sokak szerint az egész útvonal egyik legszebb szakasza – és ezzel nehéz lenne vitatkozni. A kék jelzést követve fennsíki rétek, idős bükkösök és sziklás kilátópontok váltják egymást. Az út érinti a Zsidó-rétet, elvezet a Három-kő és a Tar-kő térségébe, áthalad a Bükki Őserdő közelében, majd a Cserepes-kő és az Őr-kő-rét irányából ereszkedik Bélapátfalva felé.
Szeptemberben ehhez a tájhoz, ezekhez a látnivalókhoz társul a kikericsek virágzása. A rétek rózsaszínes foltjai, a hűvös reggelek, a bükkösökön átszűrődő fény és a fennsík csendje együtt olyan arcát mutatják a Kéktúrának, amelyet más évszakban nem igazán láthatunk. Indulás előtt azonban minden esetben érdemes ellenőrizni a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságának, az erdőgazdaságoknak és a Magyar Természetjáró Szövetségnek az aktuális tájékoztatóit. Az őszi időszakban vadászati vagy természetvédelmi okból időszakos erdőlátogatási korlátozások is életbe léphetnek.
Amit vigyünk magunkkal, és amit ne
Szeptemberben a Bükk-fennsík a tévhitekkel ellentétben legkevésbé sem tér nyugovóra, csupán más életritmusra vált. A nyári virágok nagy része már eltűnik, a lombok még nem öltik magukra teljes őszi színüket, a réteken azonban ekkor kezdődik az őszi kikericsek rövid, különleges időszaka. Kifejezetten érdemes útnak indulni miattuk. Érdemes megállni mellettük, megfigyelni különös alakjukat, lefényképezni a harmatos virágokat, és megismerni mindazt, amit a természet, a gyógyászat és a népi hagyomány őriz róluk.
De a legfontosabb talán mégis az, hogy megértsük: a természetvédelem nem valahol távol, hivatalokban és jogszabályokban kezdődik. Hanem ott, amikor eldöntjük, hogy nem lépünk le az ösvényről, nem tapossuk le a virágokat, és nem visszük haza azt, ami a természetben maradva igazán értékes és gyönyörűséges. A látványból vigyünk magunkkal emléket és fényképet. A kikerics pedig maradjon ott, ahol van: a Bükk-fennsík rétjein, hogy az utánunk érkezők is ugyanabban a szépségben gyönyörködhessenek.
Fotók: Demecs Norbert
