Kevés olyan magyar várost találunk, ahol a természeti környezet és az épített örökség ennyire szorosan összekapcsolódik. Tata ereje nem egyetlen nevezetességben rejlik: tavai, parkjai, régi malmai és történelmi épületei együtt alkotnak gyalogosan is jól felfedezhető világot. Itt egy kellemes városi sétából könnyen egész napos, természetközeli kirándulás kerekedhet. Néhány órára éppen úgy érdemes érkezni, mint egy tartalmas hétvégére.
Gyerekkori táborozásaim alkalmával, körülbelül hétéves koromtól mélyült el szorosabban a kapcsolatom Tata mesés városával. Azóta folyamatosan visszajárok, a város pedig az évek során igazi turisztikai szerelemmé vált számomra. Ma már túravezetőként is rendszeresen visszatérek ide, hiszen Tata azon kevés településeink egyike, ahol a történelmi emlékek, a tavak, a parkok és a környező hegyvidék szinte elválaszthatatlanok egymástól.
Biztos vagyok benne, hogy olvasóink közül sokan jártak már Tatán. Akik azonban eddig még nem fedezték fel, azoknak csak ajánlani tudom, hogy legalább egyszer látogassanak el ide. Budapesthez közel, könnyen megközelíthető helyen találunk egy gyönyörűségesen szép várost, amely családi kirándulásokhoz, hosszabb gyalogtúrákhoz és akár többnapos hétvégi programokhoz vagy egyéb szabadidős kikapcsolódáshoz is rengeteg lehetőséget kínál.
Nekem Tatáról először mindig a gyerekkori német nyelvi táborok jutnak eszembe, ahol délelőtt a tanulásé, délutánonként a szórakozásé volt a főszerep egy hatalmas kempingben. Sárkányhajóztunk az Öreg-tavon, meglátogattuk a várat, túráztunk az Angolparkban, ellátogattunk a szomszédos Turulhoz, a környező erdőkben pedig éjszakai bátorságpróbákon vettünk részt. Felejthetetlen nyári élmények voltak ezek, a várossal kialakult kapcsolatom pedig azóta sem szakadt meg.
Napjainkban buszos kirándulásaim résztvevőit, egyéni gyalogtúráim vendégeit és Budapestről érkező csoportokat is előszeretettel kalauzolom ezen a vidéken. Tata természeti és történelmi világa annyira gazdag, hogy minden alkalommal – évszaktól függetlenül - lehet új látnivalót, új útvonalat vagy egy addig észre sem vett apró részletet találni.
Amikor a városi séta túrává változik
Turisztikai szemmel nézve Tata egyik nagy előnye a Budapesthez való közelsége. Autóval az M1-es autópályán, vonattal, illetve autóbusszal is könnyen megközelíthető, ezért nem szükséges többnapos utazást terveznünk ahhoz, hogy kiszakadjunk a fővárosból. Már egyetlen nap alatt is tartalmas kirándulást tehetünk, de a Gerecse és a Vértes közelsége miatt egy hosszabb hétvége központjának is kiváló, hiszen a város felfedezésén túl hegyvidéki túraútvonalak megszámlálhatatlan lehetősége kínálkozik.
A vonattal érkezők számára a Tóvároskert vasúti megállóhely kínál kényelmes megközelítést az Angolkert felé. A tatai barangolás nagy különlegessége, hogy nem kell választanunk a városnézés és a természetjárás között. Az útvonal sajátos igény szerint történő alakításától függően tíz-tizenöt kilométeres kirándulást is összeállíthatunk úgy, hogy jelentős részben tavak partján, parkokban, köztéri kertekben és vízfolyások közelében haladunk. Ez körülbelül akkora távolság, amekkorát egy átlagos erdei túrán is megteszünk, csak a jelentős természeti behatáson túl közben várak, malmok, templomok és évszázados városi emlékek kísérik az utunkat.
Első állomásunk az Angolkert
Az Angolkert, vagy ahogyan sokan nevezik, az Angolpark, számomra ma is Tata egyik legszebb része. Sőt, talán az egyik kedvenc helyem az országban. A hatalmas parkban sétálva néha valóban megfeledkezhetünk arról, hogy egy város belterületén járunk. Ligetes facsoportok, széles gyepfelületek, zegzugos növénytársulások, romantikus építmények és a Cseke-tó víztükre váltják egymást.
A park kialakítását gróf Esterházy Ferenc kezdeményezte, a terveket pedig Böhm Ferenc uradalmi mérnök készítette. Az 1783-tól formálódó Angolkertet Magyarország első angol típusú tájképi kertjeként tartják számon. Az ilyen kertek – az úgynevezett francia kerttípussal ellentétben - korántsem a szabályos vonalakat és a mértani pontosságot helyezték előtérbe. A cél inkább az volt, hogy a kert természetes táj benyomását keltse, miközben minden kanyar, facsoport és megnyíló látvány tudatos tervezés eredménye. Nem véletlen, hogy az angol tájképi kertek eszménye az egész világ kertművészetére nagy hatást gyakorolt.
A tatai Angolkertben ezt a tudatos tervezést ma is jól érzékelhetjük. Az út hol a fák közé vezet, hidakon ível át, hol egy tisztásra érkezik, majd egyszer csak feltűnik előttünk valamelyik romantikus építmény vagy a tó partja. A park szabadtéri programoknak, kulturális rendezvényeknek, esküvőknek és színházi előadásoknak is otthont ad, így nem csupán történeti emlék, hanem ma is élő közösségi tér.
A legismertebb építmények közé tartozik az Angolkert északi részén álló műrom. Charles Moreau romantikus alkotásába a közeli vértesszentkereszti bencés apátság faragott köveit, valamint római kori sírköveket is beépítettek. A kövek tehát valódi történelmi emlékek, maga a romos épületegyüttes azonban tudatosan kialakított kerti látványelem, mely az angolszász vidékeken elterjedt, látványos gótika világát kívánja megeleveníteni a szemlélő előtt.
Hasonlóan izgalmas a tó déli partjának közelében álló Török mecset. A nyolcszögletű épület nem török kori vallási emlék, hanem a tájképi kert romantikus díszítménye, amely ugyancsak Moreau tervei alapján készült. A parkban tett séta során érdemes ezeket nem pusztán lefényképezni, hanem körbejárni, és megfigyelni, hogyan illeszkednek a fák, a víz és a nyitottabb területek közé. Ezek a „kiegészítők” egyszerre szabadidős programra, tájképi ismeretekre és történelmi utazásra hívják a látogatókat.
Nyugalom a Cseke-tó partján
Az Angolkert központjában elterülő Cseke-tó számomra varázslatos, megmagyarázhatatlan nyugalmat áraszt. A víz fölé hajló fák, a part menti növényzet és a kisebb szigetek olyan látványt teremtenek, amely mellett nehéz egyszerűen továbbsétálni. Ha igazán át szeretnénk élni, mit jelent Tatán az „Angolkert” életérzés, akkor üljünk le egy padra a tóparton és csak engedjük, hogy az élet percei úgy teljenek, hogy semmi nem történik: így érthetjük meg igazán, mennyi minden történik, amit talán észre sem veszünk.
A Cseke-tó partjáig tartó sétán nem nehéz észrevenni, milyen gazdag a park növényvilága. A hatalmas platánok, kocsányos tölgyek, bükkök, kőrisek és hársak mellé távoli tájakról származó növényeket is telepítettek. A páfrányfenyők és az Észak-Amerikából érkezett mocsárciprusok ma is jelzik, milyen tudatosan válogatták össze a park növényeit; utóbbiak a Cseke-tó szigetein találtak otthonra. Az egykor bővizű források által kialakított párás környezet és nedves talaj különösen kedvezett a vízkedvelő fajoknak. A fákat és cserjéket úgy válogatták össze, hogy rügyfakadásuk, virágzásuk, lombosodásuk és őszi színeződésük az év folyamán folyamatosan alakítsa a kert látványát. Az Angolkerthez kötődik hazánk első szomorúfüzeinek telepítése is, Kazinczy Ferenc pedig gyönyörű paradicsomként emlékezett meg a helyről.
Ahogy a fák közül kiérünk a Cseke-tó északnyugati partjára, előttünk megnyílik a táj. A víz fölé hajló ágak és a tó szigeteinek növényzete mögött már a Tatabánya fölé emelkedő hegyoldal is kirajzolódik, rajta a Ranzinger Vince-kilátó jellegzetes fémszerkezetével. Egyetlen pillantással előttünk van az Angolkert csendes, zöld világa és a mögötte magasodó Gerecse. Talán éppen itt érezzük meg először igazán, hogy Tatán járva a város, a park és a környező hegyvidék nem különül el egymástól, hanem ugyanannak a tájnak harmonikus egysége.
Tótól tóig, a malmok útján
A Cseke-tótól az Öreg-tó felé vezető szakasz Tata egyik legérdekesebb gyalogos útvonala. A két tó között sem szakad meg a természetközeli környezet, közben pedig sorra feltűnnek a város vízhez kötődő múltjának emlékei. Ha figyelmesen járjuk az utcákat és a vízpartokat, több helyen láthatjuk a malomépületek oldalán álló kerekeket, a ma is vízzel telt vagy időközben elapadt medreket, a régi malomárkokat, valamint a falakon az egykori malomkerekek helyét. Hol egy tekintélyes méretű malomépület, hol egy megmaradt kerék vagy alig észrevehető vízmeder idézi fel ezt a világot.
Tata malmai nem egyetlen vízfolyásra épültek. Az Angolkert egykori forrásaiból táplálkozó Malom-patak mellett az Öreg-tó vízutánpótlásában meghatározó Által-ér, a tavak szabályozott lefolyásai és más helyi források vize is malomkerekeket hajtott. A Cseke-tó lefolyása külön vízágon működtette a Cseke-kallót, későbbi nevén a Kása-malmot, valamint a Máz- vagy Pacsirta-malmot. A Kék- és Kis-források elfolyó vizéből kialakuló Malom-patak mentén pedig egész malomsor dolgozott.
A vízben gazdag környezet már a középkorban lehetővé tette a malomipar fejlődését. Mátyás király idején Bonfini kilenc, egymás után sorakozó malomról írt, a 19. század első felében pedig már tizenöt működő malmot tartottak számon a városban. Egy részükben gabonát őröltek, a kallómalmokban pedig vízzel hajtott szerkezetek segítségével tömörítették és dolgozták fel a gyapjúszövetet. Tata tehát nemcsak a tavak és a források, hanem joggal a malmok városa is.
A török háborúk idején a malmok többsége elpusztult, a Cifra-malom azonban átvészelte ezt az időszakot. Napjainkban a Miklós-, a Pötörke-, a Nepomucenus- és a Cifra-malom tartozik a legismertebb fennmaradt emlékek közé. Némelyik épület új feladatot kapott, mások műemlékként őrzik Tata gazdaság- és ipartörténeti örökségét. Tömegük, elhelyezkedésük és fennmaradt részleteik ma is megmutatják, milyen meghatározó szerepet töltött be egykor a víz a város életében.
A malmok működésének megszűnéséhez a gazdasági és technikai változások mellett a tatai források elapadása is hozzájárult. A 20. századi bányászat és a karsztvíz nagyarányú kiemelése miatt a források vízhozama fokozatosan csökkent, majd több közülük teljesen elapadt. A malomkerekek megálltak, a Fényes-források vize azonban a bányászat megszűnését és a karsztvízszint emelkedését követően, a kétezres évek elején ismét felszínre tört.
A Zenepavilontól az Öreg-tóig
Az Angolkert és az Öreg-tó között elhaladunk a virágokkal, fákkal és kisebb kertekkel övezett Kodály Zoltán tér mellett. Itt áll a fémkupolás Zenepavilon, mögötte pedig régi malomépületek sorakoznak. A gondozott tér jól illeszkedik a séta egészéhez: nem monumentális nevezetesség, mégis érdemes megállni mellette, mert Tata városképének barátságos, természetközeli arcát mutatja. Az Angolparktól a Kodály térig tartó utunk során keresztezett Ady Endre út is mindig szemrevaló virágdíszítést kap a nyári hónapokra.
Innen tovább haladva hamarosan megérkezünk az Öreg-tóhoz. A parton feltárul előttünk az a látvány, amelyet talán a legtöbben Tatával azonosítanak: a víz fölé magasodó vár, a tópart öreg fái és a Gerecse lankáinak együttese.
A tó nemcsak látványos, hanem természetvédelmi szempontból is kiemelkedő. A nemzetközi jelentőségű vizes élőhelyeket védő ramsari egyezmény hatálya alá tartozik, ősszel és télen pedig vadludak tízezrei pihennek meg rajta. Különleges élmény, hogy mindez egy lakott település közepén történik: a város élete és a madárvilág látványos vonulása ugyanazon tó körül találkozik, melyet mára szigorú természetvédelmi és élőhelyi rendeletek szabályoznak, védenek.
Vár a tóparton
Az Öreg-tó északi partján álló tatai vár már elhelyezkedésével is magára vonja a figyelmet. A vár elődje a középkor végén épült, majd Luxemburgi Zsigmond és Hunyadi Mátyás idején élte egyik fénykorát. Később a török elleni végvárrendszer része lett, mai romantikus megjelenését pedig nagyrészt az Esterházyak 19. századi átalakításainak köszönheti. A vár épületében ma a Kuny Domokos Múzeum működik. A kiállítások belépőjeggyel látogathatók, de a vár környezetének, kertjének és a szabadtéri romoknak a felfedezése önmagában is sok élményt ad. A tópartról érdemes több irányból is visszanézni az épületre, mert néhány száz méteren belül egészen más arcát mutatja.
A vár után a történelmi városmag felé folytathatjuk utunkat. Tatán nem egyetlen, pontosan körülhatárolható barokk negyedet találunk, hanem olyan utcákat és tereket, amelyeken több korszak épített emlékei keverednek. A barokk városkép kialakításában meghatározó szerepe volt Fellner Jakabnak, akinek nevéhez Tata számos épülete kapcsolódik.
A Kossuth tér környezetében áll a Szent Kereszt felmagasztalása-templom, közismert nevén a Nagytemplom. Az építkezés jelentős részét Fellner Jakab irányította, halála után pedig tanítványa, Grossmann József fejezte be a munkát. Fellnert később a templom kriptájában helyezték örök nyugalomra.
Földtörténet és kálvária egyetlen dombon
A történelmi utcákat magunk mögött hagyva érkezünk el a Kálvária-dombhoz, ahol néhány lépésen belül vallási, építészeti és földtani emlékekkel is találkozhatunk.
A domb mellett fekvő, felhagyott kőfejtő Magyarország egyik legjelentősebb földtani bemutatóhelye. A közel háromhektáros védett területen mintegy 195 millió év története tárul fel. A triász, a jura és a kréta időszak kőzetrétegeiben egykori tengeri élőlények maradványait, többek között kagylókat, ammoniteszeket és pörgekarúakat is megfigyelhetünk. Az itt bányászott, kékkőnek nevezett mészkövet a tatai vár építésénél is felhasználták.
A dombon egykor középkori templom állt, később pedig barokk kápolna és kálváriacsoport épült. A történelmi emlékek és a földtani rétegek különös módon egészítik ki egymást: miközben a város néhány évszázados múltjáról beszélünk, szó szerint több százmillió éves kőzeteken járunk.
Visszatekintés a Fellner Jakab-kilátóból
Túránk befejező állomása a Kálvária-domb szomszédságában álló Fellner Jakab-kilátó lehet. A 37 méter magas építményhez 175 lépcsőfok vezet fel. A neve ellenére nem Fellner Jakab tervezte: eredetileg söréttoronynak épült, és a Turul Sörétöntöde működött benne. A gyártás során az olvadt ólmot a torony felső részéből csepegtették lefelé. A zuhanó ólomcseppek gömb alakot vettek fel, majd az alsó víztartályba érkezve megszilárdultak. Az egykori ipari építmény később kilátóként kapott új feladatot, nevét pedig Tata híres barokk építészének emlékére vette fel.
A felső szintről szinte a teljes várost belátjuk. Alattunk terül el Tata, távolabb feltűnnek a Gerecse hegyei, Tatabánya és Dunaalmás térsége, nyugat felé pedig már a Kisalföld nyitottabb vidéke határozza meg a tájat. Fentről mondhatni visszatekinthetünk az egész megtett útvonalra: az Angolkert fáira, a tavak víztükrére, a történelmi városmagra és a tájban megbúvó épületekre.
Talán itt érthetjük meg igazán, miért különleges Tata fekvése. A Kisalföld és a Gerecse találkozásánál állunk, körülöttünk víz, dombok és erdők váltják egymást. Ez már az Észak-Dunántúl jellegzetes, változatos világa, amelyben a síkabb vidék és a középhegységi táj szinte egymásba simul.
Egy város, ahová érdemes visszatérni
Tata nem kizárólag azoknak szól, akik történelmi városnézésre vágynak, és nem is csak azoknak, akik a természetet keresik. Családok, idősebb kirándulók és hosszabb távokat kedvelő túrázók egyaránt megtalálhatják itt a nekik való útvonalat.
Ha valaki nem kifejezetten erdei vagy hegyvidéki túrára vágyik, de szeretne tíz-tizenöt kilométert természetes környezetben gyalogolni, annak a Cseke-tótól az Öreg-tavon át a Kálvária-dombig vezető barangolást jó szívvel ajánlom. Ha pedig több napunk van, innen könnyen folytathatjuk az utat a Gerecse vagy a Vértes gyönyörű ösvényein.
Miután gyermekkoromban először találkoztam Tatával, azóta újra meg újra visszatérek. Először a gyerekkori táborok, később a kirándulások, napjainkban pedig a vezetett túrák és a hozzám/velem érkező csoportok kötnek ide, akiknek nagy örömmel mutatom be ezt a mesés környezetet. Az évek során sok minden változott, de Tata számomra ma is ugyanazt a természeti és történelmi gazdagságot jelenti.
Aki pedig még nem járt itt, annak talán éppen most érkezett el az ideje, hogy elinduljon felfedezni.
Fotók: Demecs Norbert
