Donovaly fölött bükkösökön és fenyveseken át kapaszkodhatunk fel a Kečka és a Kozí Chrbát vadvirágos hegyhátaira, ahol füves gerincek és messzi látóhatár, nagy perspektíva fogad. Innen Korytnica felé folytathatjuk utunkat, ahol az egykori fürdőhely ásványvízforrásai már egy másik arcát mutatják a vidéknek. Ezúttal az Alacsony-Tátra kevésbé ismert nyugati tájaira indulunk.
Donovaly – nem csak síközpont, de a túrázók paradicsoma is
Donovaly neve sokak számára elsősorban a síeléssel forrt össze, hiszen a Besztercebánya és Rózsahegy közötti, mintegy 960 méteres magasságban fekvő hegyi település Szlovákia egyik legismertebb téli üdülőhelye. Pedig amikor tavasszal elolvad a hó, majd kizöldülnek a környező hegyoldalak, Donovalyt egészen más oldaláról ismerhetjük meg: a sípályák helyét virágos rétek veszik át, a környező erdők és hegygerincek pedig számtalan rövidebb és hosszabb túraútvonalat rejtenek.
A település fekvése már önmagában különleges, hiszen több hegyvidék találkozásánál járunk, ahol elsősorban az Alacsony-Tátra nyugati vidéke és a Nagy-Fátra keleti fertálya egymásba fonódik. Emiatt Donovalyból nemcsak egy-két kijelölt útvonal közül választhatunk: akár könnyebb, néhány órás kirándulást, akár egész napos hegyi túrát, sőt hosszú gerinctúrát is tervezhetünk innen.
A településről indulva ráadásul nem kell hosszú kilométereket megtennünk ahhoz, hogy magunk mögött hagyjuk a házakat és a forgalmasabb részeket. Néhány perc alatt elérjük a szomszédos üdülőrészt, Polianka-t, ahol közvetlenül a turistaút indulásánál díjtalan parkolási lehetőség is adott. Hiába van nyár vége, ha ránézünk a hangulatos hegyvidéki rönkházakra, a piros bádogtetőkre, a faragott teraszokra és a kertekben álló hatalmas fenyőkre, valamint a koszorúként körbefonódó hegyláncokra, óhatatlanul szívünkbe hasít az itt sokszor uralkodó zord, havas tél látványa.
Nyáron különösen azért szeretem ezt a vidéket, mert a harsányzöld hegyoldalak, a rétek vadvirágai és a fenyvesek sötét foltjai egészen más hangulatot teremtenek, mint amit a Donovalyról készült téli fényképeken megszokhattunk, ráadásul a nyári utazók körében jóval kevésbé ismert, mint Szlovákia egyéb túraközpontjai (például a Magas-Tátra vagy a Szlovák Paradicsom, esetleg az Alacsony-Tátra legnépszerűbb részei), így sokkal nyugodtabb, csendesebb vidék vár ránk, minden rejtelmével. Közvetlenül innen indul a Kecskehát felé vezető utunk is. A Kečka és a Kozí chrbát irányába kapaszkodva meseszép fenyvesben fokozatosan hagyjuk magunk mögött Donovalyt, hogy néhány kilométerrel később már egy olyan nyílt hegygerincen gyalogoljunk, ahonnan tiszta időben szinte minden irányban hegyek és völgyek meseszép mozaikjaik tölti ki a látóhatárt.
Fenyveseken és erdőrengetegeken keresztül a Kecskehátra
Donovalyt elhagyva kisebb-nagyobb cserjefoltok és vegyes növényzetű felületek után hamarosan bezárul körülöttünk az erdő. A túra első szakaszának éppen ez adja az egyik szépségét: egy darabig szinte semmit nem látunk abból a nyílt, füves hegyvilágból, amely néhány kilométerrel később vár ránk. Helyette bükkösök, majd egyre szebb, sűrűbb fenyvesek között kapaszkodunk felfelé, miközben a talajt sokfelé vastag moha-és tűlevélszőnyeg borítja.
A fenyvesekben járva néhol egészen vadregényes az erdő. Mohás sziklák, kidőlt fatörzsek és apró tisztások váltják egymást, a sűrűbb részeken pedig még egy napsütéses nyári napon is kellemesen hűvös marad a levegő. A hegyoldalban folyamatosan emelkedünk, de az út technikailag egyáltalán nem nehéz, inkább a hosszan tartó kapaszkodás dolgoztatja meg az ember szervezetét.
Ahogy közeledünk a Kečka felé, az addig összefüggő erdőből egyszer csak kilépünk a nyílt felszínre, majd pár méter után meseszép panoráma gyűrűjében élvezhetjük a természet szépségeit. A változás azért is látványos, mert néhány száz méterrel korábban még zárt fenyvesben és bükkösben gyalogoltunk, itt pedig már alig akad valami, ami eltakarhatná előlünk a környező hegyeket.
A Kečka 1225 méteres magaslatára felérve már egészen más világ vesz körül bennünket, szinte olyan, mintha nem csak egy fizikai, de lelki határt is átlépne az utazó. A zárt erdők helyét hegyi gyepek és vadvirágos rétek veszik át, előttünk pedig feltűnik a Kozí chrbát hosszú, füves háta. Innen válik igazán érthetővé, miért érdemes erre venni az irányt: nem egyetlen látványos csúcsért érkezünk, hanem azért a kilométereken át velünk maradó panorámáért, amely a Kecskehát gerincén végigkíséri utunkat.
Olyan, mintha magashegységben lennénk – pedig alig járunk 1300-1400 méteren
A Kečkát magunk mögött hagyva egyre nyíltabbá válik a táj, majd a Kozí chrbát felé közeledve szinte teljesen eltűnnek mellőlünk a fák, csak néhány kisebb fenyő szegélyezi a hegygerincet, miközben Donovaly óta majd’ 300 méter szintkülönbség van már az eddig megtett szakaszban. Hosszú, füves hegyhátakon vezet tovább az ösvény, ahol már törpecserjékből is csak keveset látni, így semmi nem zárja el előlünk a kilátást. Talán éppen ettől olyan különleges ez a vidék: hiába járunk mindössze 1200–1300 méteres magasságban, a táj hangulata sokszor inkább egy jóval magasabb hegyvidéket idéz. Nem egészen hozza a sziklatengerszerű magashegységek világát, hiszen mindent gazdag lágyszárú növénytársulás borít, mégis a “kopársága” miatt olyan, mintha jóval 1500 méter feletti gerincen haladnánk.
A Kozí chrbát 1330 méteres csúcsa felé már hosszasan a nyílt gerincen haladunk. Hol szélesebb, fennsíkszerű réteken, hol keskenyebb hegyhátakon visz tovább az út, miközben alattunk mély völgyek, távolabb pedig egymás mögött sorakozó hegyvonulatok töltik ki a látóhatárt. Tiszta időben szinte a szélrózsa minden irányába messzire ellátni, ezért itt az ember hajlamos lépten-nyomon megállni, még akkor is, ha egyébként jó tempóban szeretne haladni. Előttünk az Alacsony-Tátra íves gerince kelet felé, északnyugatra a Nagy-Fátra domború oldalai, délre pillantva pedig a Garam-vidék és a Murányi-fennsík díszíti a tájat.
Tulajdonképpen ezen a vidéken kezdődik az a hosszú gerincvilág is, amely az Alacsony-Tátra egyik legnagyobb túraélményét adja. Innen kelet felé továbbhaladva több tíz kilométeren keresztül lehet a hegység gerincét követni, később már az Alacsony-Tátra magasabb csúcsai felé. Ha jól számoltam, egy erős 40 kilométer múlva, megközelítőleg 4500 méter szintkülönbséggel érhetnénk az Alacsony-Tátra legmagasabb pontjára.
A Kecskehát környékének számomra éppen az az egyik legnagyobb különlegessége, hogy ebből a magashegységi hangulatból már jóval kisebb magasságban is ízelítőt kaphatunk. Nem kell 1700-2000 méterre felkapaszkodnunk ahhoz, hogy hosszasan a fák fölött, nyílt hegygerincen túrázzunk. Természetesen a Kecskehát sem egy könnyű séta, de középhegységi terepen, viszonylag kisebb erőfeszítéssel élhetjük át azt az érzést, amiért másutt sokkal magasabbra kell kapaszkodnunk.
Nyáron mindehhez hozzátartozik a hegyi rétek látványa is. A zöld hegyhátakon vadvirágok sokasága nyílik, az ösvény pedig helyenként szinte láthatatlanul vág keresztül a virágos réteken. A szél állandóan mozgatja a kalászokat, körülöttünk nincs más, csak a nyílt hegyoldal és a távoli hegyek látványa – talán ezért is érezzük odafent jóval magasabbnak a Kecskehátat annál, mint amit a térképen szereplő számok mutatnak.
Az erdőrengetegtől a vadvirágos hegyi rétekig
A Kecskehát és a Kozí chrbát bejárása növényvilág szempontjából is izgalmas, hiszen a túra során viszonylag rövid idő alatt több, egymástól egészen eltérő élőhelyen haladunk keresztül. Donovaly környékén még üde bükkösök és fenyvesek között járunk, a hűvösebb, párásabb erdőrészekben vastag mohaszőnyeg telepszik a kövekre és a kidőlt fatörzsekre, az erdők közé ékelődő kisebb tisztásokon pedig már megjelennek a hegyi rétek első virágai.
Minél magasabbra jutunk, annál látványosabban változik körülöttünk a növényzet. Az összefüggő erdő fokozatosan felszakadozik, majd a Kečka és a Kozí chrbát környékén átadja helyét a nagy kiterjedésű hegyi gyepeknek. Nyáron ezek a rétek egyáltalán nem egyhangú zöld területek: közelebbről nézve meglepően gazdag növényvilág bújik meg a fű között.
Utunk során találkozhatunk harangvirágokkal, szegfűfélékkel, cickafarkkal és szurokfűvel, de a nedvesebb termőhelyeken legyezőfű is előfordul. A hegyi rétek értékesebb növényei között ott találjuk a hegyi árnikát is, amelynek élénksárga virágai messziről feltűnnek a fű között. Szintén érdekes növény a nagy sarkantyúfű, amely kékes-lilás virágaival egészen más színt visz a nyári rétek növényzetébe. Nemzeti park területén túrázunk, így természetesen csak fényképen érdemes hazavinni őket.
Az állatvilág jóval kevésbé feltűnő, de attól még folyamatosan jelen van körülöttünk. A virágos réteken nyáron lepkék, poszméhek és más beporzó rovarok sokaságával találkozhatunk, az erdők pedig számos madár- és emlősfajnak nyújtanak élőhelyet. Ha pedig csendben járunk, hamar rájövünk, hogy az első pillantásra üresnek tűnő hegyoldalak valójában nagyon is mozgalmas élőhelyek.
A Kecskehát bejárásához nincs szükség hegymászó felszerelésre, és technikailag sem tartozik a különösen nehéz túrák közé, ettől függetlenül nem érdemes egyszerű kirándulásként nekivágni. A folyamatos emelkedők és ereszkedők, a megtett kilométerek, valamint a nyílt gerincen olykor gyorsan változni képes időjárás együttesen már komolyabb állóképességet kívánhatnak, különösen akkor, ha Donovalyból egészen Korytnicáig tervezzük az utat, mely nagyjából 13-14 km.
A megfelelő túracipő mellett érdemes réteges öltözettel, esőkabáttal, elegendő ivóvízzel és némi élelemmel készülni. A gerincen hosszú szakaszokon nincs árnyék, ezért nyáron a napsütés legalább annyira próbára tehet bennünket, mint az emelkedők. Ugyanakkor a hegyek között egyik óráról a másikra hűvösebb, szelesebb, zivataros idő is érkezhet, ezért az időjárás-előrejelzést indulás előtt mindenképpen érdemes ellenőrizni. A táj nyitottsága miatt maga az útvonal sok helyen jól követhető, de ködben egészen más arcát mutatja a hegy - ezt az utat jelölő oszlopok segítik. Ami tiszta időben könnyen belátható füves hegyhát, az rossz látási viszonyok között gyorsan bizonytalanná válhat, ezért térkép vagy megfelelő offline navigáció akkor is legyen nálunk, ha jelzett turistaúton haladunk.
Aki rendszeresen túrázik hegyvidéken, annak a Kecskehát nagyon szerethető terep lehet, kezdőként viszont érdemes rövidebb útvonallal megismerni a környéket. Nem azért, mert különleges technikai tudásra volna szükség, hanem mert itt már valóban számolnunk kell a hegyvidék sajátosságaival. Cserébe olyan gerinctúrát kapunk, amelynek panorámája és változatos tájai bőven meghálálják a felfelé megtett kilométereket.
A túra akkor igazán izgalmas, ha a végpont Korytnica
A Kecskehátról természetesen vissza is fordulhatunk Donovaly irányába, számomra azonban sokkal izgalmasabb, ha nem ugyanazon az útvonalon térünk vissza. A gerincről Korytnica felé ereszkedve ismét megváltozik körülöttünk a táj: lassan magunk mögött hagyjuk a nyílt hegyi réteket, visszatérünk az erdők közé, végül pedig megérkezünk az egykor messze földön híres fürdőhelyre.
Korytnica neve elsősorban ásványvizeiről vált ismertté. A völgyben több természetes ásványvízforrás fakad, amelyek vizét már évszázadokkal ezelőtt is ismerték és használták. A 19. századra jelentős fürdőélet alakult ki a források körül, szálláshelyek, fürdőépületek és a gyógyulást szolgáló létesítmények fogadták az ide érkező vendégeket. A hely hírnevét természetesen maga a korytnicai víz alapozta meg, amelyet nemcsak helyben fogyasztottak, hanem palackozva is messzire szállítottak.
A régi fürdőtelepen sétálva ma is felismerhetők ennek az időszaknak a nyomai. Megmaradtak az egykori vízcsarnok és a fürdőélethez tartozó épületek, köztük a kádfürdők emlékei is, bár sajnos sok helyen már inkább csak sejteni lehet, milyen lehetett Korytnica fénykorában, amikor az Osztrák-Magyar Monarchia arisztokratái és uralkodói is itt gyógyultak. A természet közben lassan visszafoglalja a terület egy részét, az épületek közül pedig több erősen leromlott állapotban áll.
Számomra éppen ezért Korytnica egyszerre érdekes és kissé szomorú befejezése ennek a túrának. Nehéz úgy végigsétálni az egykori fürdőtelepen, hogy az ember ne gondoljon arra, mennyivel többet érdemelne ez a hely. A források, a hegyekkel körülvett völgy és a fürdőkultúra fennmaradt emlékei alapján ma is könnyű elképzelni, milyen jelentős üdülő- és gyógyhely lehetett egykor - és lehetne ma is.
Találjuk meg a csendben önmagunkat!
A Kecskehát túrája számomra azt bizonyítja, hogy a hegyek nagyságát nem feltétlenül méterekben kell mérni. Lehet egy csúcs kétezer méternél is magasabb, mégsem biztos, hogy többet ad annál a néhány óránál, amit egy széljárta, vadvirágos hegyháton töltünk. Donovaly erdeitől a Kozí chrbát nyílt gerincén át Korytnica megkopott fürdővilágáig ezen az útvonalon a természet és az utazó aktuális története szinte végig egymás mellett halad. Odafent a hegyek mit sem törődnek az idő múlásával, odalent pedig régi épületek emlékeztetnek arra, hogy mindaz, amit mi, emberek létrehozunk, egyszer megváltozik, eltűnik vagy más jelentést kap, a természet viszont örök. Talán ezért is jó időnként gyalog nekivágni egy ilyen vidéknek: néhány órára egészen más lesz fontos, mint otthon, a kanapén ülve. Munkásságom mottója itt is erősen kiütközik: nem az a lényeg, hogy milyen gyorsan érünk célba, hanem hogy észrevettük-e közben a virágot az ösvény mellett, a felhők árnyékát a hegyoldalon vagy azt a pillanatot, amikor egyszer csak elfogy körülöttünk az erdő, s hirtelen változik meg a táj. A hegy ugyanis nem siet sehová – nekünk kell megtanulnunk néha úgy járni benne, hogy mi se siessünk.
Fotók: Demecs Norbert
260 millió éves kövek. Használjuk őket, vagy hagyjuk meg a hegyet?
Közös kultúránk a vörös kővel a Balaton partján, a jövő építészeti kihívásai
