Egerszalókot aligha kell bemutatni annak, aki valaha is keresett már hazánkban különleges fürdőhelyet. Csakhogy a gyógyvízről és a sódombról ismert település határában érdemes bakancsot húzni, és néhány órára egészen más irányból megismerni ezt a vidéket. Van itt ugyanis egy „másik Egerszalók” is: csendes fennsíkokkal, fenyvesekkel, régi kőemlékekkel, egy elfeledett vár nyomaival és a Bükkalja különös kaptárköveivel. Ezúttal ezen az Egerszalókon indulunk útnak – alig néhány lépésre attól a helytől, ahová a legtöbben fürödni érkeznek.
Gyermekkorom egyik kedves helyszíne Egerszalók. A Mátra- és Bükk-vidéki utazásaink, az iskolai szünetek és a békés, meghitt családi programok emlékét idézi fel bennem. E térség gyakran volt úti célunk a belföldi kirándulások alkalmával, ha pedig erre jártunk, szinte soha nem hagytuk ki az egerszalóki fürdőzés lehetőségét sem. Felejthetetlen élményként őrzöm a ködös téli napokat, a hűvös levegőben gőzölgő termálvizes medencében töltött órákat, amikor a szürkeségbe burkolózó tájon, a felszálló vízgőzön keresztül sejtelmesen rajzolódtak ki a távoli hegyoldalak fenyvesei.
Azt hiszem, sokan őrzünk hasonló élményeket Egerszalókkal kapcsolatban. A település neve mára szinte összeforrt a termálvízzel és a különleges sódombbal, pedig a fürdőzés mellett a természetjárók számára is meglepően sok felfedeznivalót tartogat a környék. Szinte közvetlenül a fürdő világából kilépve vadregényes ösvények, különös sziklaalakzatok, szőlőültetvények, fenyvesek és szép kilátópontok között barangolhatunk. És itt találkozhatunk a Bükkalja egyik legkülönösebb, máig számos kérdést őrző örökségével is: a titokzatos kaptárkövekkel.
Megannyi kincs a Mátra és a Bükk között avagy Egerszalók története, földrajzi helyzete
Egerszalók Heves vármegye egyik különleges fekvésű települése: Egertől mindössze néhány kilométerre nyugatra, a Mátra és a Bükk vonulata között, a Laskó-patak völgyében terül el. A környék Egerszalók, Demjén és Egerszólát településeivel együtt a Gyógyvizek Völgye nevet viseli, ahol a hegyaljai-dombvidéki táj, a szőlő- és borkultúra, valamint a föld mélyéből feltörő termál- és gyógyvizek különleges egységet alkotva nyűgözik le az utazót. A vidék azonban jóval azelőtt is otthont adott az embernek, hogy Egerszalók fürdőhelyként vagy borvidékként ismertté vált volna. A község területén nyilvántartott régészeti lelőhelyek között paleolit és újkőkori településnyomokat is találunk, így a környék emberi jelenlétének története évezredekkel előzi meg magának a falunak a kialakulását.
A település környékének történelmi érdekessége a ma már alig észrevehető Maklyán-vár is. Az egykori erődítést feltehetően a 13. század második felében emelték, valószínűleg a Debrői Maklyán családhoz köthetően. Az erősség aktív működése nem lehetett hosszú életű: a késő középkori forrásokban már egyre inkább csak a vár hegye, vár helye szerepel, 1509-ben pedig épületet már nem, csupán egy régi kutat említenek itt. A régészeti nyilvántartás napjainkban földvárként tartja számon a Maklyányvár lelőhelyét. Felfedezése napjainkban igazán kalandos, területe jelentős részét erős növényzet borítja, így megközelítése elsősorban a téli, kora tavaszi, lombmentes időszakokban célszerűbb, bár jelentős épített örökség nyomaira ne számítsunk a helyszínen.
Egerszalók történetében a szőlőművelés és a bor is évszázadokon keresztül meghatározó szerepet játszott. A török hódoltság idején a falu többször elnéptelenedett, majd újra benépesült; 1731-ben 35 német gazdát telepítettek ide, a 18. század közepétől pedig ismét nagyobb számban érkezett magyar lakosság. A mezőgazdaság mellett különösen jelentős maradt a szőlő, amelynek hagyománya napjainkban is szorosan kapcsolja a települést az Egri borvidékhez.
Egerszalók mai arculatának nagy fordulópontját az 1961-es kutatófúrás jelentette. Eredetileg kőolajat és földgázt kerestek – melynek mindmáig vannak nyomai és emlékei a környéken, ám helyettük több mint négyszáz méteres mélységből forró termálvíz tört a felszínre.
A vízre később fürdők és jelentős turisztikai infrastruktúra épült, a település pedig az évtizedek során az ország egyik ismert fürdőhelyévé vált. Egerszalók mára hivatalos gyógyhelyi minősítéssel rendelkezik. A gyógyhellyé nyilvánításhoz nem csupán a természetes gyógytényező meglétét vették figyelembe: vizsgálták többek között a levegő tisztaságát, a zajterhelést, a zöldterületek meglétét és minőségét, valamint a megfelelő infrastruktúrát is.
Egerszalók így ma egyszerre őrzi egy régi bükkaljai település történelmi örökségét és egy modern gyógyhely arculatát. A Laskó-patak völgye, a környező szőlőhegyek, a riolittufába mélyített pincék és más kőemlékek, valamint a termálvíz egy olyan tájat alkotnak, ahol a földtörténeti múlt és az ember évszázados tájformáló munkája szinte mindenütt egymás mellett jelenik meg.
Kaptárkövek nyomában – Egerszalókon is
Mielőtt a termálforrásoktól és fürdőhelyektől útnak indulunk felfedezni a híres egerszalóki Sódomb felett található kaptárköveket, mesés fenyveseket, fennsíkokat és kilátóhelyeket, ismerkedjünk meg azzal, mit is nevezünk pontosan kaptárköveknek, melyek a bükki kőkultúra ma is meghatározó, ám rejtélyes elemei.
A kaptárkő elnevezés hallatán könnyen valamiféle méhkaptárra vagy méhészkedéshez használt építményre gondolhatunk, valójában azonban különleges sziklaalakzatokról beszélünk. Kaptárköveknek azokat a természetes sziklákat, sziklavonulatokat és gyakran látványos, kúp alakú kőtornyokat nevezzük, amelyek felületébe valamikor a múltban (feltételezetten) emberi kéz kisebb-nagyobb fülkéket és esetenként más mélyedéseket, lyukakat vagy csatornákat faragott. Éppen ettől olyan különlegesek: maga a szikla a természet alkotása, a rajta látható fülkék viszont már az ember formaalakító tevékenységének emlékei.
A kaptárkövek egyik legjelentősebb hazai vidéke a Bükkalja, ahol a sziklák jelentős része a térség vulkáni múltjához kapcsolódó, viszonylag könnyen megmunkálható riolittufából áll. A legfrissebb adatok szerint a Bükkalján 44 lelőhelyen 86 kaptárkövet ismerünk, összesen 487 fülkével. A táj jellegzetes tufakúpjainak kialakításában a természetes felszínformáló folyamatok, elsősorban az erózió játszott szerepet, az ember pedig később ezeknek a szikláknak az oldalába véste a ma is látható fülkéket.
Maguk a fülkék általában nem nagyok. A Bükkalján jellemzően körülbelül 60 centiméter magas, 30 centiméter széles és 25–30 centiméter mély mélyedésekkel találkozhatunk. A jobb állapotban fennmaradt példányokon a fülkék peremét körbefutó bemélyített keret, helyenként pedig kisebb lyukak is megfigyelhetők. Ezek arra utalnak, hogy legalább egy részüket valamilyen módon lefedhették, a fedőlapot pedig rögzíthették. Érdekes módon még maga a „kaptárkő” elnevezés sem volt mindenütt általános. Az ilyen fülkés sziklákat a szomolyaiak nevezték kaptárköveknek, Eger környékén pedig a találó „vakablakos kövek” elnevezés terjedt el. Más vidékeken köpüskőnek is hívták őket, egyes szikláknak pedig olyan különleges helyi neveik születtek, mint az Ördögtorony, a Nagybábaszék, a Hegyeskő vagy a Kecskekő. Idővel mégis a kaptárkő vált a fülkés sziklák legismertebb összefoglaló elnevezésévé.
A név ugyanakkor egy kicsit félrevezető is lehet, hiszen nem bizonyított, hogy a fülkéket valóban méhészkedésre használták. Ez csupán az egyik – igaz, talán legismertebb – magyarázat. Felmerült már temetkezési, kultikus és áldozati rendeltetésük is, számos teória szerint fontos spirituális, vallási helyszínek lehettek, melyek rendkívüli energiavonalakon vagy erőterek közepén állnak. A régészeti kutatások azonban mindeddig egyik elméletet sem tudták egyértelműen igazolni. Így amikor ma kaptárkőről beszélünk, biztosan csak annyit mondhatunk: egy természetes sziklaalakzatot látunk, amelyen ismeretlen korok embereinek máig rejtélyes faragásai maradtak fenn.
Kaptárkő-túra Egerszalókon
Egerszalók térségében több kaptárkő és barlanglakás is található, most azonban kifejezetten a Sódomb mögötti terület természeti-és történelmi látnivalóira térek ki. Egy olyan kevésbé ismert, könnyebb, de vadregényes, változatos és csodaszép körtúrát szeretnék ajánlani, ami akár egy gyógyüdülés során, egy fürdőzéssel összekötött nap kiegészítéseként, vagy akár önálló, kizárólag természetjáró program elemeként is felfűzhető, beiktatható.
Az útvonal többnyire jelzetlen szakaszokon halad, de bekapcsolódhatunk a Demjén felől érkező, Eger felé tovább tartó piros sáv jelzésbe és a zöld omega,- vagyis a barlangjelzésbe is. A Sódomb felső „kilátópontja” mellett található gépház szomszédságában jelzetlen, de jól járható ösvény csalogat minket egy sűrű erdőrészbe, ahol vegyes növényzetű, vadregényes tájon kaptatunk felfelé nagyjából fél kilométeren át, mígnem egy mesés fennsíkra érkezve csatlakozunk a Demjén felől Eger irányába tartó piros sáv jelzéshez. Itt még ma is találkozhatunk az egykori szénhidrogén-kutatás emlékeivel. A tájban itt-ott feltűnő régi olajkutak és kútszerkezetek érdekes ipartörténeti emlékei a vidék közelmúltjának.
Körülöttünk pedig meseszerű, nyugalmas bükkaljai táj fogad: szőlők és dűlőutak, legelők, mély völgyek, fenyvesek és szelíd dombok hullámai teszik igazán lebilincselővé ezt a tájat.
A túrát itt, Eger és Demjén határán, a piros sáv jelzésen nagyjából 700-800 méter hosszan folytatjuk tovább, majd a fenyveserdő szélére érve, jelzetlen, de járt ösvényre térünk rá, kissé visszakanyarodva Egerszalók felé (menetirányunknak megfelelően balra fordulva). Az ösvény hangulatosan, de kalandos módon kanyarog a pompás fenyvesben, melynek nem csupán látványa, de illata is magával ragadóan különleges. A fenyvesek sajátos mikroklímáját régóta kedvezőnek tartják a légutak számára, ezért az erdei környezetben való tartózkodást légzőszervi panaszokkal élők számára is gyakran ajánlják kiegészítő jelleggel. A tisztább, általában alacsonyabb légszennyezettségű erdei levegő és a kellemesebb mikroklíma sokak számára könnyebbé, komfortosabbá teheti a légzést, egyes felmérések szerint a fenyveserdő aromája még az idegrendszerre is pozitív hatást fejthet ki.
Az ösvényen haladva hamarosan elérjük a korábban említett zöld omega jelzést (barlangjelzés), mely a helyi kaptárkövekhez, a Kőbojtárhoz, a Menyecske-hegyi kaptárkő-sorozathoz és a Kőasszony-barlanghoz vezet. A körtúra során sok helyen szép panoráma nyílik a Mátra vonulatára, köztük országunk tetejére, a Kékes tömbjére, illetve a Bükk-fennsík felé, valamint az Eger városát körbeölelő hegyek koszorújára is.
A korábban említett Maklyán-vár közelében több különleges kőemlék is fennmaradt. Ezek egyike a Kőbújó, más néven Kőasszony, egy riolittufából álló sziklakúp, amelybe bújószerű helyiséget faragtak, egy felnőtt emberi alak kényelmesen belefér.
Ettől délre emelkedik egy magányos, kaptárfülke nélküli kúp, amelyet a helyi lakosság Kőbojtárnak nevez. Egerszalóktól délkeletre található a Menyecske-hegy, amelynek gyepes területén még a 20. század első felében is legeltették a község parasztjainak lovait, ezért a helyet Csikódelelőnek, illetve Csikójárásnak nevezték. Az egyik itteni tufakúpba kőfekhelyekkel és kőfülkékkel kialakított helyiséget faragtak; a tájékoztató szerint a domb alatti völgy a csikók legelőhelye, a kőkunyhó pedig a csikósok éjszakai szállása lehetett, így a hajdani pásztorélet egyik emlékének tekinthető. A sziklahelyiségek ugyanakkor alkalmanként a törvény elől menekülő betyároknak is búvóhelyet nyújthattak. A Menyecske-hegy két sziklavonulatán összesen négy kaptárfülke található. Az említett kaptárkövek megközelítése – kifejezetten a száraz, csapadékmentes időszakokban – kellő figyelmet és körültekintést igényel, ugyanis a terep kifejezetten csúszós lehet.
Több, mint gyógyvíz
Egerszalók számomra éppen azt bizonyítja, milyen sokszor csak egy-egy közismert arcát látjuk egy tájnak. A település neve joggal forrt össze a gyógyvízzel és a fürdőzéssel, ám ha egy kicsit messzebbre merészkedünk, hamar kiderül, hogy a környék természeti és történelmi öröksége legalább ennyire figyelemre méltó. Talán éppen az ilyen kirándulások segítenek abban, hogy a jól ismert úti célokra ne csupán a róluk kialakult kép alapján tekintsünk, hanem felfedezzük mindazt az értéket is, amely első pillantásra rejtve marad előttünk.
Ezt a körtúrát mindenkinek jó szívvel ajánlom, de különösen azoknak, akik egy kis időre elcsendesednének, és vágynak arra a harmonikus békére, amelyet csak egy ilyen táj képes megadni. Az út elején még a víz éltető ereje és Egerszalók fürdőkultúrája kísér bennünket, majd az erdőn áthaladva egyszer csak kitárul előttünk a fennsík végtelennek tűnő csendje és széles, sokrétű perspektívája. Ezután a fenyvesek különleges illata, a távoli hegyek panorámája és végül a kaptárkövek máig megfejtetlen múltja teszi teljessé az élményt. Víz, erdő, csend, történelem és rejtély – mindezektől válik Egerszalók a gyógyvízen túl is olyan hellyé, amelyből hazatérve jóval többet viszünk magunkkal, mint amire érkezésünkkor számítottunk.
Fotók: Demecs Norbert
