A legtöbben talán a Kőmíves Kelemen balladájából ismerik, mások viszont a meredek vulkáni hegytetőn magasodó romok különleges látványát őrzik emlékezetükben. Pedig a Maros völgyét őrző óriás története jóval gazdagabb annál, mint amit a népköltészet vagy a romantikus festmények sejtetnek. Királyok, erdélyi fejedelmek, hadvezérek és szabadságharcosok sorsa fonódott össze a falai között, amelyek évszázadokon át Erdély egyik legfontosabb stratégiai pontját jelentették.
A mai Románia területén fekvő Déva fölött emelkedő, 371 méter magas vulkanikus hegy már messziről uralja a tájat. Nem véletlenül: a Maros völgye évszázadokon át Erdély egyik legfontosabb közlekedési folyosója volt, amelyen kereskedők, hadseregek és követek egyaránt áthaladtak. Aki a várat birtokolta, az ellenőrizni tudta a folyó menti utakat és a környező vidék jelentős részét is, vagyis a kor egy meghatározó ereje lehetett.
Bár a hegyet már korábban is használhatták erődítési célokra, a ma ismert vár első írásos említése 1269-ből származik. Az építkezés minden valószínűség szerint a tatárjárás utáni nagy várépítési hullámhoz kapcsolódott, amikoris IV. Béla király felismerte, hogy az ország védelméhez erős kővárakra van szükség, és a következő évtizedekben számos hasonló erődítmény emelkedett a Magyar Királyság területén. Déva vára különösen kedvező fekvéssel rendelkezett. A meredek hegyoldalak természetes védelmet biztosítottak, így az ellenség csak nehezen közelíthette meg. A középkorban az ilyen magaslatokra épített várak jelentették a hadviselés egyik leghatékonyabb eszközét, hiszen már puszta elhelyezkedésük is jelentős előnyt biztosított a védőknek. Az évszázadok során az eredetileg viszonylag egyszerű erődítményt fokozatosan bővítették. A felső várhoz újabb falak, bástyák, kapuk és lakóépületek csatlakoztak, míg végül Erdély egyik legnagyobb és legerősebb várrendszerévé vált.
Déva vára a 15. században a Hunyadi család birtokába került. Hunyadi János, a törökellenes harcok legendás hadvezére számos erdélyi birtokkal rendelkezett, és különös figyelmet fordított a fontosabb erődítmények megerősítésére. A vár stratégiai szerepe ebben az időszakban tovább nőtt, hiszen a Magyar Királyság déli határvidékein egyre erősebbé vált az Oszmán Birodalom nyomása.
Mátyás király uralkodása idején Déva továbbra is jelentős királyi erődítmény maradt. A korabeli források tanúsága szerint a vár nemcsak katonai központként szolgált, hanem fontos közigazgatási szerepet is betöltött, hiszen a környező birtokok irányítása és az adók beszedése is innen történt.
A mohácsi csatát követő zavaros időszakban azonban Déva vára többször gazdát cserélt: a 16. és 17. században már az Erdélyi Fejedelemség egyik jelentős erőssége volt - a Báthoryak, Bocskai István, Bethlen Gábor és I. Rákóczi György korában is fontos szerepet játszott a fejedelemség védelmében.
Bethlen Gábor idején Erdély politikai és kulturális virágkorát élte. Ebben az időszakban Déva nem csupán katonai létesítmény volt, hanem a fejedelmi birtokrendszer fontos eleme is. Falai között tiszttartók, katonák, kézművesek és szolgálók egész közössége élt, és a vár valójában egy önálló, kis világot alkotott, ahol raktárak, kovácsműhelyek, sütőházak és víztárolók biztosították a hosszabb ostromok idején szükséges önellátást.
Kőmíves Kelemen legendája
Kevés magyar népballada vált annyira ismertté, mint a Kőmíves Kelemen története. A monda szerint a vár falai újra és újra leomlottak, ezért a mesterek végül úgy döntöttek, hogy annak a feleségét falazzák be az építménybe, aki másnap elsőként érkezik hozzájuk. A sors Kőmíves Kelemennét jelölte ki, akinek feláldozása után a falak végre állva maradtak. A történet természetesen nem történelmi tény, hanem a népköltészet egyik legismertebb alkotása, motívuma azonban nem egyedülálló. Hasonló alapozási áldozatokról szóló legendák a Balkántól egészen a Kaukázusig ismertek, a magyar ballada mégis különleges helyet foglal el kulturális örökségünkben, és évszázadok óta elválaszthatatlanul összekapcsolja Déva nevét az önfeláldozás és a hűség történetével.
Pusztulását nem ostrom, hanem robbanás okozta
Déva vára hosszú története során számos ostromot átvészelt, végső pusztulását azonban nem ellenséges hadsereg idézte elő. 1849-ben, a szabadságharc utolsó hónapjaiban a vár már osztrák katonai raktárként szolgált. Augusztus 13-án, éppen azon a napon, amikor Görgei Artúr Világosnál letette a fegyvert, a várban tárolt lőpor felrobbant. A robbanás oka máig nem teljesen tisztázott. Egyes források villámcsapást említenek, mások emberi mulasztásra gyanakodnak. A detonáció hatalmas pusztítást végzett, a falak jelentős része megsemmisült, és az erőd többé nem nyerte vissza korábbi állapotát.
A vár, amelyet Ferenc József is meglátogatott
1852-ben Ferenc József császár erdélyi körútja során felkereste Dévát. A legenda szerint a város lakói különleges díszkivilágítással és ünnepségekkel készültek az uralkodó fogadására. A császár felment a várhegyre is, amely akkor már romos állapotban volt, de még mindig lenyűgöző látványt nyújtott. Nem véletlen, hogy a 19. század romantikája felfedezte magának a középkori romokat, és Déva vára is a történelmi múlt egyik jelképe lett. Festők, utazók és írók örökítették meg, miközben a Kőmíves Kelemen-ballada révén a magyar kultúra egyik legismertebb szimbólumává vált.
A 20. század második felében több helyreállítási munka is zajlott, az elmúlt évtizedekben pedig nagyszabású restaurálási programok indultak. Ma a várhoz sikló vezet, amely jelentősen megkönnyíti a feljutást a meredek hegytetőre. A romok között sétálva ma is jól felismerhetők a különböző korszakok nyomai: a kaputornyok, a bástyák, a lakóépületek maradványai és a vastag falak mind arról tanúskodnak, hogy egykor milyen jelentős erődítmény állt itt. A kilátás pedig önmagában is emlékezetes: a Maros völgye, a Zarándi-hegység és a környező települések panorámája könnyen megérteti, miért ragaszkodtak annyira ehhez a magaslaton álló várhoz királyok, fejedelmek és hadvezérek.
Déva vára a magyar kultúrában egyszerre él tovább valóságként és legendaként. Falai között ott vannak a középkori Magyar Királyság évszázadai, Erdély fejedelmeinek emlékei, a szabadságharc tragikus napjai és a népballadák világa. Egy vár, aminek kövei nemcsak a történelemről, hanem a közös emlékezetről is mesélnek.
Borítókép: Civertan/commons.wikimedia.org
260 millió éves kövek. Használjuk őket, vagy hagyjuk meg a hegyet?
Közös kultúránk a vörös kővel a Balaton partján, a jövő építészeti kihívásai
