Az almás rétes újraértelmezése és a növények visszatérése az épített környezetbe
A BÉCSI DESIGN WEEK Ausztria legfontosabb, multidiszciplináris és gondosan válogatott designfesztiválja. Meglepő, olykor meghökkentő ötletekkel rukkolnak elő ilyenkor a művészek, az alkotók, olykor egészen futurisztikus megoldásokat láthatunk. Cél a terméktervezésen túl a fenntarthatóság, valamint a tervezők munkájának a városi és globális életben betöltött szerepének bemutatása a nagyvilágnak.
A kiállítás szeptember 25. és október 4. között várja a látogatókat nem csak a Fesztiválközpontban Bécs egyik rozsdaövezetében, hanem a város 80 pontján. A jubileumi 20. Vienna Design Week-nek csupán töredékét sikerült megnéznem, kapkodtam a fejem a látványos és szokatlan, meghökkentő megoldásokon. Minden ponton visszaköszönt az útkeresés, ami valahogyan a múlt egy-egy pillanatát, folyamatát ragadta meg. Imádtam az újszerű formába bújtatott Sacher-tortákat, a pet-palackokból készült hangszigeteléseket, a kenderszárból és tönkölypelyvából készült mutatós falburkolatokat, és még hosszan sorolhatnám a fiatal alkotók zseniális gondolataiból fogant tárgyakat, megoldásokat. A tengernyi ötletből és alkotásból most kettőt emelnék ki, amelyek máris továbbgondolkodásra késztettek, egyben a természetességről alkotott, folyamatosan változó elképzeléseinket járták körül.
Kritikai utópia – lehetséges jövők
A jubileumi rendezvény központjában a Collegium Hungaricum és a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) közös, „Critical Utopia – Possible Futures” című tárlata mutatkozott be, melyet Méhes Márton, a Collegium Hungaricum igazgatója, Kovács Balázs turisztikai szakember és Sztojanovics Kristóf nemzetközi marketing vezető kalauzolásával tekinthettünk meg. A fenntartható divatra és anyagkísérletekre épülő kiállítás izgalmas kurátori koncepcióval és rendkívül látványos urbánus vizuális tartalmakkal várta a szakmai látogatókat.
A természet visszaköveteli, ami az övé
Bécs XIII. kerületének, Hietzing városrésznek egykori ikonikus irodaházának már a bejárata is sokatmondóan fogadott. Az épületet jó néhány éve magára hagyták, és szépen megmutatta a természet, hogyha élni hagyják, akkor milyen gyorsan veszi vissza magának a területet. Rajzolni se lehetett volna szebbet, mint a bejárat előtti betonlépcső és a négyzet alakú betonlapok rései közt feltörő növényzet kontrasztja. Az egykor szépen parkosított elő- és hátsó kert bujaságában még ott van az egykori koncepció és a kertészek gondoskodásának a nyoma, mára azonban itt is a vadon lett az úr.
A „Critical Utopia – Possible Futures” kiállításon a hatalmas üvegfelületen betekintő városi vadon folytatódik a beltéreben is. Kint jól megférnek együtt a díszfák, a kivadult dísznövények és az őket körülölelő vadnövények, odabent pedig a szobanövények hajtásai a városi „gazokkal”. A tárlat az élőlények és a természet teherbírása, a fenntarthatóság, valamint az organikus környezet szerepének témaköre köré épült fel.
A témához a legstílusosabb helyszínt választották, hiszen Bécsben született és élete nagy részét itt élte Friedensreich Hundertwasser, festő, építész és környezetvédelmi aktivista, az organikus építészet kiemelkedő alakja. Munkásságának számos példáját lelhetjük fel ma is az osztrák fővárosban, épületeiből fák nőnek ki, vonalvezetése szabálytalan, élénk színekkel és sok-sok növénnyel dolgozott. Nevéhez fűződik számos környezetvédelmi akció, mint a „meztelen beszéd”, a „csalán-akció”, és volt, amikor az éj leple alatt fákat ültetett Bécs belvárosában a villamos sínek közé.
Az oktatók és hallgatók interdiszciplináris munkái a jövőtervezést kutatják spekulatív designkoncepciókon, anyagkísérleteken és művészeti installációkon keresztül. A tárlat része volt egy folyamatosan változó, élő installáció is, amelybe a látogatók magukkal hozott növénnyel vagy hajtással kapcsolódhattak be. Ha tudtam volna előre, én is gazdagítottam volna a kiállítást egy újabb növénnyel!
Az almás rétes újragondolása
A Vienna Design Week programjában különleges projekt volt az almatorta/almás rétes újratervezése, a „Re-Designing Apfelstrudel” az Institute of Design Research Vienna gondozásában valósult meg.
Katharina Mludek és Leonie Hochstrasser vezetésével hozták létre a kiállítást, kísérő előadásokkal és egy ehhez kapcsolódó kisfilm segítségével vizsgálták meg Ausztria egyik legikonikusabb édességét. A koncepció azt járta körül, hogyan alakíthatók át a kulináris hagyományok a fenntarthatóság és a jövő élelmiszer-termelése szempontjából, például a régi almafajták és a helyi erőforrások tudatos használatával, anélkül, hogy a sütemény elveszítené kulturális értékét és a fogyasztás örömét.
Láthattunk egy figyelemkeltő kis filmet, ami erősen elgondolkodtat mindenkit. Ha van egy recepted a családi receptgyűjteményben, mint például az almás rétes, amit még a dédi jegyzett le, azt gondolnánk, ez egy hagyományos, fenntartható sütemény, ezért is kell előnyben részesíteni az újdonságokkal szemben. Egykor a dédi kisétált a kosarával a kertbe, hozott pár almát, tojást a tyúkok alól, a levágott gallyakkal begyújtott a sparheltba. Ma az alma legtöbbször sok száz kilométerről érkezik a szupermarketbe, ráadásul valamilyen csomagolóanyagban. Honnan jön a liszt, a zsír, a cukor? Hazavisszük a hozzávalókat, és mire a tészta meg a töltelék, összeáll, lesz egy halom hulladék. Az almahéj a komposztra kerül vajon? A sütőt előmelegítjük 200 fokra, a tepsit sütőpapírral borítjuk be. Mennyi energiát használunk fel? Sok kérdés, ami egészen új megvilágításba helyezi a konyhát.
Hogyan alakíthatjuk át az étkezési kultúrát anélkül, hogy a lemondást állítanánk a középpontba? Hogyan kellene a klasszikus ételeket újraterveznünk, vagy az élelmiszer-ellátási rendszert átalakítani? Mit taníthatnak nekünk a régi fajták, az eltérő élelmiszer-előállítási módok és az erőforrások alaposabb vizsgálata? És milyen szerepet játszhat a design az élelmezés lehetséges jövőképeinek megalkotásában és tesztelésében?
A projekt az almát, az élelmiszer-előállítást, valamint a „természetességről” alkotott, folyamatosan változó elképzeléseinket járta körül, újratervezték az almás rétest és a regeneratív tervezés során az élelmiszerekhez, a talajhoz, az anyagokhoz és azokhoz az élő rendszerekhez fűződő viszonyunkat. Nem arra kaptunk választ, hogy fenntartható-e almás rétes, a kezdeményezés egy jóval tágabb kérdést vetett fel. Azt, hogy a hagyományainkat szem előtt tartva, érdemes átgondolni azt is, hogy az ételeinkkel is kapcsolódnunk kell a természethez, mert csak ez lehet a jövő útja.
Fotó: Halmos Monika @rozsakunyho
