Az utazáshoz elengedhetetlen egy jó útikönyv. Az internet világában ugyan már a legtöbb információt a világhálóról szerezzük be, de az útleírások, az élménybeszámolók, a jó útikönyvek már jó előre kedvet tudnak csinálni egy-egy utazáshoz. A személyes tapasztalaton alapuló történetek, a szubjektív városképek és hangulatok az utazási előkészület részei, történeteken keresztül nyerünk bepillantást az adott hely életébe.
Olykor pedig azért olvasunk el egy-egy útleírást, mert olyan helyekre olyan korokba kalauzolnak el, ahová biztosan soha nem jutunk el, akár a távolság, akár a lehetőségeink korlátai miatt, vagy éppen azért, mert közben az idő előre szaladt, és kerekét visszafordítani nem lehet. Nekem nagy kedvenceim az útleírások, amikor valakinek a szemén keresztül tudom látni az országot, a várost, amikor úgy érzem, hogy titkon bekukkanthatok egy kulcslyukon, egy nyitva hagyott ajtón, amikor a sorok között ott érzem a frissen sült étel zamatát, és ahogyan a szél simogatja a homlokom.
ELBIDA a múzeumban
A kiállítás az utazásról szól. UTAZÁS. A legtöbbeknek kaland, szép emlékek, élmények, mert utazni jó és ezt már századokkal előbb is így gondolták. Bíró Dániel antik útleírások gyűjtése iránti szenvedélyének kincseit néztem meg a Magyar Földrajzi Múzeum ELBIDA projekt című kiállításán. Maga a cím sokat sejtetett, de amikor megláttam a páratlan gyűjteményt, engem is magával ragadtak az antik útikalandok. Térben és időben utazhattam könyvek mentén, és újra erőt vett rajtam az utazási és olvasási láz.
„Utazni! Utazni! mennyi bűbáj rejlik eme szócskában, milyen örömmel, milyen vidoran csomagunk, hogy új vidékeket láthassunk, uj emberekkel és uj szokásokkal ismerkedjünk, elhagyjuk kis fészkünket, el egy időre a házi gondokat, hogy a vándorbotot vegyük kezünkbe mellyel fárasztó útra indulunk. Elhagyjuk a nyugalmat, a kényelmet, ezért a kis szóért, hogy utazhassunk!” Vértessyné Makfalvay Gizella: Hópelyhek
Bíró Dániel így vall személyes kultúrmissziójáról: Célom az, hogy az ismert, kevésbé ismert vagy akár eddig ismeretlen 1945 előtt megjelent magyar nyelvű útleírások közül minél többet összegyűjtsek és ezeket feldolgozva a lehető legszélesebb körben ismertté tegyem. Célom egy olyan antik útleírás adatbázis létrehozása, amelyben konkrét könyvekre vagy szerzőkre lehet keresni és információt kapni a kötetekről és a bennük olvasható utazásokról. Mindeközben persze reménykedem abban is, hogy a blog hatására mást is magával ragad a téma, gyűjtővé válik és így a magyar utazási irodalom további ritka köteteit lehet megmenteni a jövő nemzedékeinek. A könyvgyűjtők szeretik és vigyázzák a könyveiket, amelyek szerintem nemzetünk fontos értékeit képezik.
Történelmi tájak
Az útleírások elvisznek történelmi tájakra. Kaput nyitnak a múltra, ha olvassuk, szemünk előtt lejátszódnak a régmúlt történései, olykor éppen akkor értjük meg egy-egy ország fájdalmát, az építészeti örökség emlékeit. A helyi legendák, a híres történetek rávilágíthatnak a korszak társadalmi és politikai összefüggéseire. A régi térképeket a maival összevetve láthatjuk a fejlődést, a hanyatlást, a rombolást és az építést.
„Ki szép várost kíván, modern fogalmaink értelmében ne utazzék Rómába, ki tiszta, csinos, egészséges város képzel, az is csalódik. Mint ezt előbb egész Olaszországról mondám, úgy Rómáról állíthatjuk, hogy azzá fejlődött, mivé fekvése, múltja, lakosainak a szokásai és szükségei szerint lennie kellett. Róma nem hasonlít sem Páris, sem Berlin, sem Amsterdam, sem Konstantinápoly, sem Budapesthez. Róma se nem új, se nem régi. Összevegyül benne minden korszak anélkül, hogy egyik a másikkal szerves összefüggésben állana.” Uhrl Józsa: Emlékek római utamból, 1888.
Természeti szépségek
A tájat, a természeti szépségeket ma már legtöbbször videókon tekintjük meg, évekkel ezelőtt a szép képes albumokat töltötték meg ezek művészi képei. Amikor még nem volt ennyi vizuális lehetőség, az utazók a szavakat hívták segítségül ahhoz, hogy egy-egy táj szépségét, különös vonzerejét elmeséljék. Picit több volt ez annál, mint amikor egy tartalomkészítő annyit mond: nézzétek, és egy jó zenét tesz a fergeteges képek, videók alá. A szép tájleírásokat ma is jó olvasni. Ha unalmasnak tűnnek, akkor bizony az olvasó lelkiállapotában van a hiba, mert tájleírást olvasni maga a gyönyörűség, ha a lélek és a szív nyitott rá, ha előtte lecsendesítettük az agyat. Pár oldal Fekete István is megnyugtat.
Arcok, emberek
Oly üres a világ, ha csak hegyeket, folyókat és városokat látunk benne; de ha tudjuk, hogy van valaki, aki velünk együtt érez és gondolkodik, s aki – bár távol van – lélekben mégis közel áll hozzánk, ez a tudat teszi csak a földet lakható kertté, írta Goethe. A személyes történetek, anekdoták teszik élővé a tájat, a várost, megismerhetjük a szokásokat, megmagyarázzák az ünnepeket és a hétköznapokat.
Kalandkedvelőknek az expedíciók kalandos leírásai igazi csemegék. Ilyenek Molnár Gábor amazonasi utazásairól csodás stílusban írt emlékei, a Pálmakunyhó az Őserdőben. Baktay Ervin Kőrösi Csoma Sándor ázsiai útját dolgozta fel "A Messzeségek vándora" című művében. A Magyar Földrajzi Társaság szecessziós, aranyozott, dombornyomott borítóval készült vászonkötésű sorozata a XX. század első felében mutatta be nagy felfedezőink páratlan életútjait. Ezek a könyvek ritkaságszámba mennek, ám olvasni őket különösen nagy élmény, ha hozzájutunk, vagy éppen ott bújik meg a nagypapa könyvespolcán egy-egy példány.
Közlekedés a nagyvilágban
A régi útikönyvek részletes és praktikus tanácsokkal szolgáltak az utazási lehetőségekről, ezek nyomán megismerhetjük a járműveket, a vasút, a pályaudvarok, a kikötők működését. A hordárokkal való alkudozás, a borravaló a kocsisnak, a speciális biztonsági információk ma már érvényüket veszették, de vannak helyettük mások. Az útleírásokon keresztül a technika fejlődését is nyomon követhetjük, miközben szinte ott utazunk a hajó tatján, egy szénásszekéren vagy éppen éjjel az omnibusz tetején.
„Soha semmi nem hatott úgy rám, mint a tenger látása. Ez a nagy vízi birodalma a földnek ki nem mondható, le nem írható gyönyörrel tölti el a lelkünket. Egész lényünket a Mindenható iránti határtalan bámulat tölti el. Meghajlunk előtte és a soha jobban nem érezzük, mint itt, ama mondás igazságát, hogy porból lettünk és porrá leszünk.” Zágoni báró Szentkereszty Iréne hátrahagyott művei, Kézdivásárhely
Utazás női szemmel
1834-ben Wesselényi Polixénia bátor döntést hozott: elhatározta, hogy utazni fog! Mai szemmel ez nem tűnik olyan nagy dolognak, hiszen a házassága végleg megromlott báró Bánffy Lászlóval, és az, hogy egy nő a gyermekével nekivág a nagyvilágnak, rendkívüli cselekedet volt. Több évig tartó első utazásáról később kétkötetes művet jelentetett meg Olaszhoni és a schweizi utazás címmel 1842-ben. Valójában őt tekinthetjük az első női útleírónak. Olyan férfiúi kiváltságot tört meg tettével, amit addig senki sem mert megkérdőjelezni. Úttörő útleírása után felbátorodtak a magyar asszonyok, és sorra kezdtek feltűnni más női utazók művei is. A női utazók más szemmel nézik a világot, leírásaik finomabbak és elegánsabbak, műveik sokszínűek, mint a bátor utazónők élete.
Az első: a haza megismerése
„S lelkemben is kifakad a vágy, menni, menni messze tájakra, idegen vidékekre. Ismerni, látni embereket, vidékeket. S a legelső, amit megismerni a vágyom: a hazai föld. A modern embernek szenvedélye az utazás – nekem is. De betegség-e, hogy mihelyt a lábát otthonról pár napra kiteheti, azonnal idegenbe külföldre szalad. Hány embert ismerek, aki bejárta egész Európát, de a szomszéd faluban még nem is volt. Pedig ez a mi édes hazánk megérdemelné, hogy megismerjük. Első sorban őt látogassuk meg.” Így írt Rimaszombaton Szalay Pál 1906-ben a Kóborlások, úti rajzok és benyomások című művében.
Nincs is ennél fontosabb, és a haza megismerését kezdhetjük is azzal, hogy ellátogatunk Érdre, a Magyar Földrajzi Múzeumba. Nem fogunk csalódni, mert az érdi Wimpffen-kúriában létrehozott múzeum egy olyan lenyűgözően érdekes hely, olyan izgalmas tárlatokkal mutatja be hazánkat, amire méltán lehetünk büszkék. A múzeum az egész családnak kalandos élmény, és úgy fogunk kilépni az ősfás kertbe, amit a nagy felfedezőink szobrai vigyáznak, hogy ettől fogva egészen másként tekintünk a saját hazánkra, és az arra is, amikor megszólal belül egy hang: utazni kell!
Fotó: Halmos Monika @rozsakunyho
