Tech

Rangos nemzetközi elismerésekben részesült a Lounge Group

A Lounge Group a közép-kelet-európai régióban egyedüliként megkapta egy komoly nemzetközi verseny elismerését, amelyre összesen 5000 nevezés érkezett. Ötletes integrált kampányainak és újító megoldásainak köszönhetően a cég a nemzetközi terep mellett hazai pályán is remekelt.

Minden évben eljön az időszak, amikor a reklám- és kommunikációs szakma nagyjainak munkái hazai és nemzetközi színtéren is megmérkőznek. Idén sem volt ez másképp, amely eredményeképp egy fontos magyar siker született: a Lounge Group cégcsoportnak rangos nemzetközi elismerésekben lehetett része. A siker éppúgy a díjnyertes alkotások megbízóié is, így a Magyar Telekom, a MVM és a Szerencsejáték Zrt. is méltán büszke lehet munkatársaira.

A cégcsoport több munkáját is platina minősítéssel díjazták a MarCom Awards nemzetközi kreatív versenyén. A rangos megmérettetésre idén 20 országból több mint 5000 nevezés érkezett. Magyarországról egyedüliként a Lounge Group jeleskedett, és Európában is csak keveseknek adatott meg az elismerés. A cégcsoport platina helyezést ért el a Magyar Telekom számára készített „A korlátlanság kora” kampányával „Videó és film” kategóriában.

Ez a kampány hazai terepen, a Hipnózison is indult, amelyen bronz helyezéseket zsebelhetett be „Film – Rendezés, art direkció és megvalósítás”, valamint „Film - Televízióban vagy moziban sugárzott reklámfilmek - Kereskedelmi célú kampányok” kategóriákban. A korlátlanságnak ugyanis akkor van értelme, ha tudatosan használjuk. A nem tudatos nethasználat eredményezi a társadalmat kollektíve érintő problémákat, a kontentfüggőséget, a like-függőséget, a következmények nélküli cyberbullyingot és az álhírek egyre nagyobb mértekben való terjedését. A kampány fő célja az volt, hogy edukációval ezekre a témákra hívja fel a figyelmet.

 

Visszatérve a MarCom Awards-hoz: a cégcsoport az MVM Edisonnak készített integrált kampánya itt kétszeres platina helyezést ért „Stratégiai kommunikáció” és Videó/audio” kategóriákban, míg a Szerencsejáték Zrt. Tippmix - Több mint szerencse kampányát négyszeresen díjazták: szintén platina elismeréseket kapott „Nyomtatott média”, „Reklámkampány és óriásplakát”, „Stratégiai kommunikáció”, illetve „Videó/audió” kategóriákban.

Az MVM Edisonnak készített integrált kampány a tehetséges újrakezdőknek szól, akik innovatív ötleteik megvalósításáért küzdenek. Őket segítette az MVM Edison Startup versenye, amihez az MVM-el hónapikig folytatott közös munka nyomán a kreatív kampányt és kisfilmet a Lounge Group szolgáltatta.

A Tippmix - Több mint szerencse kampányának arca Milák Kristóf világ- és Európa-bajnok úszó volt, az együttműködés során az ő szakmai életútjával párhuzamba állítva mutatták be a sportfogadást. A kampány fő üzenete is az volt, hogy

miként a sporthoz, úgy a sportfogadáshoz is több kell a szerencsénél,

hiszen mindkét esetben komoly felkészülés előzi meg a győzelmet.

A díjak sora itt még nem ért véget: hazai szakmai versenyen is elismerésben részesült a cégcsoport: a Kreatív másodjára megrendezett Influján ezüst helyezést ért el. A közösségi márkavezérek versenyéről a díjat a Telekom Tettek Hálózata-kampányához készített influencer együttműködéssel tudta elhozni. A kreatív szakemberek Trunk Tamás bevonásával a Z-generációt, azaz a digitális bennszülötteket ösztönözték arra, hogy segítsék digitálisan kevésbé tudatos nagyszüleiket, amire a karantén ideje alatt nagyobb szükség volt, mint valaha.

„Mindig törekszünk a kiemelkedő munkára, teljesítményre, de még ezzel együtt is sokszor előfordul, hogy egy-egy kampányt valamiért különlegesebbnek érzünk-e? A díjazott munkák mindenképpen ezek közé tartoztak. Nagyon örülünk az elismeréseknek, és bízunk benne, hogy még több projektünkkel tudunk eredményesen szerepelni. Köszönjük ügyfeleinknek a közös munkát, és mivel a siker is közös, a gratuláció nekik is kijár” – mondta Sperczel Dániel, a Lounge Group ügyfélkapcsolati igazgatója.