Örökre búcsút kell vennünk Matthew Perrytől, a Jóbarátok Chandlerétől, a Megint 17 Mike O’Donnelljától, a Bolond szél fúj Alex Whitmanjától, a Bérgyilkos a szomszédom Nicholas „Oz” Oseranskyjától. A színész számos filmben és tévésorozatban játszott, és nemcsak színészként, hanem humoristaként és forgatókönyvíróként is dolgozott.
A valódi ismertséget, népszerűséget, és a világhírt a Jóbarátok hozta el számára. A sorozat hiába ért véget tizenkilenc éve, ma is szárnyal, az egyik legnézettebb sitcom a világon. Szereplői és ikonikus mondatai belénk ivódtak, sok néző számára jelentett és jelent kikapcsolódást az hétköznapok taposómalmából a hat barát sorsának alakulása. És különösen is sokan szeretik, szerették Chandlert, a sokszor esetlen, szerencsétlen, de mindig jó humorú srácot, aki olyan, mint bármelyikünk.
Ha Matthew Perryről van szó, mindenki Chandlerre gondol – eggyé váltak, együtt szerette őket a világ.
Ahogy az NBC, a Jóbarátokat sugárzó csatorna írta halálhíre kapcsán: „világszerte emberek százmillióinak okozott örömet”. Vajon ez elegendő kárpótlást jelentett számára, miközben a saját démonjaival küzdött?
Matthew Perry 1969-ben született az Egyesült Államokban. Édesapja színész, édesanyja újságíró, Pierre Trudeau korábbi kanadai miniszterelnök sajtótitkára volt. A szülők fiuk születése után nem sokkal elváltak, Matthew édesanyjával Kanadába, Ottawába költözött. Tizenöt éves volt, mikor visszatelepült az USA-ba, ekkor kezdett Los Angelesben színjátszást tanulni. Már középiskolásként játszott apróbb szerepeket; tizenhét évesen például Az Ifjú Don Juan című filmben szerepelt River Phoenixszel. Érettségi után kezdő színészként felejthető szerepeket osztottak rá, de alig huszonöt éves volt, mikor rátalált a Jóbarátok. A tíz éven át tartó sikersorozat híressé tette, és más szerepeket is hozott számára, a Pereld a nőt, a Bolond lyukból és a Bérgyilkos a szomszédom című filmekben például már magabiztosan hozta a tőle megszokott karaktert. Később vezető producere és írója, valamint szereplője volt a 2015-17-ig futó Furcsa pár című szappanoperának.
Már a Jóbarátok idején is hallhattunk drog- és alkoholproblémáiról. Láttuk rajta a fel-le száguldozó kilókat, olykor a felpüffedt, viseltes arcát, de így is szerettük, együttéreztünk vele. Nem kellett tökéletesnek lennie ahhoz, hogy szerethető legyen – ahogy Chandler Bingnek sem, akivel saját bevallása szerint sok mindenben hasonlítottak. „Nem véletlen, hogy Chandler egy olyan fickó, aki a saját emberi érzéseit próbálja nevetéssel elütni. Én is ezt csináltam évekig. Próbáltam mindenkivel elhitetni, hogy én vagyok a vicces fiú, akivel olyan együtt lenni, mintha az ember nyaraláson lenne” – nyilatkozta egyszer Perry.
Hogy milyen mélységeket járt meg, csak nemrég megjelent könyvéből tudhattuk meg. Jóbarátok, szerelmek és az a Rettenet című memoárjában kíméletlen őszinteséggel tárta fel, hogy mialatt élete legsikeresebb sorozatában játszott, megjárta a poklot. Elmondta: többször visszarántották a halál torkából, miután a szervezete megelégelte a töméntelen mennyiségű alkoholt, fájdalomcsillapítót, nyugtatót, amelyeket évtizedeken át szedett. Ahogy írja, a fél életét rehabilitációs központokban töltötte,
a heroinon kívül minden létező szert kipróbált, sokszor egyensúlyozott az élet és a halál közti vékonyka mezsgyén.
A sorozatban látott fizikai változásokról is fellebbenti a fátylat: amelyik évadban pufi, akkor az alkohol tartja a markában, amikor sovány, akkor a bogyók. Amikor kecskeszakállat visel, akkor éppen gyógyszereken él. Azt is elmeséli, hogy a hatodik évadot követően – amelynek záróepizódjában Chandler megkéri Monica kezét – rehabilitáción vett részt, ezért a hetedik szériát – aminek nyitórésze a lánykérés estéjén folytatódik – már húsz kilóval könnyebben kezdte. A sok vallomás talán könnyített a lelkén, könyvét azzal zárta, hogy egy ideje tiszta, és megtalálta azt az utat, amin drogok nélkül is tud járni.
Egyelőre nem tudjuk, mi vezetett hirtelen bekövetkezett halálához.
Lehet, hogy sok hibát elkövetett, lehet, hogy irdatlanul nehéz utat járt be, de egy biztos:
sokunk számára vált szinte családtaggá a többi jóbaráttal együtt.
Ma újranézem a kedvenc Chandlerös részeimet, és talán most először nem fogok hangosan, felhőtlenül felnevetni a poénjain. De most is nagyon szeretni fogom.
Nyitókép: Policy Exchange / Flickr
Ajánljuk még:
„Részvétem a gyászolóknak” – mondjuk, de vajon tudjuk még, miben illenék részt vállalnunk?
Az első karácsonyunk nélkületek – levél Papának és Mamának
A gyász nem az élet vége – tanuljuk a régiektől, és könnyebben megy majd a gyógyulás
