Mielőtt jobban belemennénk, két fontos dolgot érdemes tisztázni. A leglényegesebb, hogy bármit is teszünk, azt ne a világ vagy bármi egyéb ellenében, hanem mindig valamiért tegyünk. Legyen bár a kertem a legtökéletesebb organikus dzsungel, vagy éppen permakultúrás oázis, azt sokkal könnyebben és jobb kedvvel tudom majd működtetni, ha a belőle származó értékek felmutatása, s nem pedig valami egyébbel szembeni bizonyítási kényszer hajt.
A valamibe való belekezdésnek pedig – és ez a második dolog – érzésem szerint sokkal inkább a nulladik pillanatban meghozott döntéshez szükséges bátorság hiánya – illetőleg az ismeretlentől való félelem – jelenti gátját, semmint a „kilépést” követő élet működtetéséhez szükséges tudás hiánya.
Fotó: Pixabay
Saját gazdaságunk működtetése során számtalanszor érzem hiányát annak a három generációnak, aki a XX. század őrületei következtében távol sodródtak az egykor megtartó családi gazdaságtól, így nem adták, nem adhatták át az annak működéséhez szükséges józan paraszti tudást és készséget. Valahogy ugyanakkor mégis mindennap haladunk, s még a zsákutcáknak is van tanulsága – még ha számukat néha jobb is volna csökkenteni…
Ha valaki mégis gazdálkodásra adná a fejét, ma már paraszti felmenők hiányában is számos jól körüljárt, a gyakorlatban is működőképes rendszerről találhat tudást, amely nagy segítséget jelenthet a gazdaság létrehozásának kezdetén, de még utána is bőven…
Fotó: Unsplash
A permakultúra gyakorlati úttörőjének az Ausztriában élő és gazdálkodó Sepp Holzer-t tartják, aki gazdaságának működését az 1960-as években igyekezett a természetben zajló folyamatokhoz hasonlóan kialakítani. A rendszer lényegét a részeknek az egésszel és egymással való összehangolt kapcsolata jelenti, ahogyan az egy természetes ökoszisztémában is megvalósul. Ahogy a magunk gazdasága esetében megfogalmaztuk: „Részek alkotják az egészt, az egész tartja a részeket!”.
A permakultúra elméleti alapjait két ausztrál farmer: Bill Mollison és David Holmgren fektették le. A rendszer elnevezése a „permanent agriculture”, vagyis az „állandó mezőgazdaság” kifejezésből ered.
A három gazdálkodó munkásságát követve az 1980-as évekre számos gazdaság jött létre, melyek az elmélet gyakorlatban való alkalmazhatóságát is bizonyították.
Fotó: Pixabay
A rendszer megértéséhez alapvetően fontos tudni, hogy a permakultúra a gazdálkodás egészét teljes ökológiai rendszerként kezeli – beleértve még magát a gazdálkodó embert is. A növények, állatok, domborzat és a táj mellett tehát az ember is a rendszer teljes jogú és létfontosságú részét képezi, ugyanakkor az sem kérdés, hogy az ember a számára hasznos fajokból és fajtákból hoz létre ökológiai rendszerként működő gazdaságokat.
Ahogyan a permakultúra 12 alapelvében is olvashatjuk, egy ilyen gazdaságban az embernek nemcsak megfigyelő, de cselekvő részévé is kell válnia a természetnek. Ha pedig ezt sikerült megvalósítani, már „kint is találjuk magunkat” a megszokott kereteken. A legnehezebb lépést már megtettük.
Ha valaki úgy dönt, hogy saját kertet alakít ki, a különféle irányzatok mellett ne féljen saját ötleteit is megvalósítani, vagy akár a különféle irányzatokat, módszereket saját kedve szerint vegyíteni! A permakultúra elvei például kiválóan ötvözhetők Gyulai Iván mélymulcsos kertművelési rendszerével, így a különös gondossággal előkészített ágyások akár a korábbi veteményezést is lehetővé teszik: a nagy mennyiségben bedolgozott szerves anyagok bomlása, valamint a több centi vastag szalmatakaró réteg melegben tartják a frissen vetett magokat és a belőlük kicsírázott apró hajtásokat, így a tavaszi fagykárok kevésbé fogják azokat károsítani.
Az ágyások szervesanyaggal (kaszált széna, szalma stb.) való takarása azonban nemcsak a fagyok ellen védi a növényeinket, de a talajban található nedvesség kipárolgását is nagymértékben gátolja!
Megfelelő takarással a talajban lévő nedvesség akár 75-80 százalékát is meg tudjuk tartani, ráadásul a gyomosodás mértékét is drasztikusan lecsökkenthetjük.
Ültetéskor a szerves anyagokkal takart ágyások felületén az ültetési vonalon vagy pontokon félre kell húzni a takaró réteget, így a magokat és palántákat az alatta található, szerves anyagokban rendkívül gazdag rétegbe ültethetjük. Egy permakultúrás, mélymulcsos ágyásban a növényeket akár vegyesen is ültethetjük, így a vegetációs időben rendkívül változatos, gazdagon burjánzó kertünk fog kialakulni!
Ha kertünket egy egészen különleges ágyással is kiegészítenénk, palántáinkat akár egy speciálisan megdolgozott szalmabálában is elültethetjük! A mélymulcsos rendszer alapját jelentő, megfelelő szén-nitrogén arány biztosítása érdekében az első évben a bálába komposztot, érett trágyát is bedolgozhatunk!
A mulcsos és permakultúrás gazdálkodás további előnye, hogy a kertből a betakarításokat követően kikerülő nyersanyagot is fel tudjuk használni.
Míg a lágyabb növényi részeket egyszerűen az ágyás aljára terítjük, a vastagabb, erősebb szárakat aprítékolást követően tudjuk bedolgozni.
Forrás: ITT
Ajánljuk még:
Álmodjunk magunknak gazdaságos ökokertet – Így lesz egyszerre környezet- és pénztárcabarát!
Nagyon zöld, egészséges és a lelkednek is jó – Kertgondozás (kicsi) kerttulajdonosoknak
Harapható sokszínűség – húszezer hazai tájfajta paradicsompalánta várja gazdáját
