Hős

Zen ugat, de ha kell, harap is

Világbajnok kutya világbajnok unokájával büszkélkedhet Magyarország – a négylábú hősöknek számtalan megmentett életet köszönhetünk!

Idén ősszel, Franciaországban, Villejust-ben, a 25. IRO Mentőkutya Világbajnokságon, 24 ország kutyái közül a malinois fajtájú Zen lett a világbajnok. A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság színeiben induló, és a Pannon Kutyás Kutató-Mentő csapat tagjaként versenyző négylábú és gazdája, Belényi Bea, –aki közel húsz éve dolgozik kutyakiképzőként – 6 éve találkoztak először.

Ez a rendkívűl kiegyensúlyozott és határozott belga juhászkutya, kölyökkorától imád keresni. Alapvető személyiségvonása, hogy élvezi és játékként fogja fel, ha valamit meg kell találnia. Könnyen megy neki a koncentrálás, sőt, ha érzi, hogy Bea kicsit izgul, nemhogy átveszi az idegességet, de gazdája állapota még motiválja is az összpontosításra.

A világ legrangosabb versenyét megnyerni mégis hatalmas teljesítmény, még egy ilyen rátermett versenyzőnek is.

Amiben Zen kiemelkedik a többi kutya közül, az az „orrjóság”. Így nevezik szakmai körökben a szagok felismerésének veleszületett készségét, vagyis, hogy hosszú ideig, akár valamilyen szaganyag-koncentrátum zavaró hatása mellett is képes a szagokat azonosítani. Nem könnyű feladat, hiszen a légnyomás, a hőmérséklet változása, vagy a levegő páratartalma is nehezítheti a körülményeket, nem beszélve a terep adta kihívásokról.

 
Leczki Sarolta és Pannon SAR Team
 

 A verseny két részből állt: egy „szimatmunka” és egy „pályamunka” szakaszból. Az előbbi során egy földrengésben összedőlt romos területen kellett három túlélőt megtalálnia Zennek, utóbbi feladat alkalmával pedig az engedelmességet figyelték, illetve azt, hogy mennyire kontrollálható az eb.

Tulajdonképpen mikor felléptek a dobogó tetejére, lélekben mögöttük állt még a Pannonosok 10-12 fős csapata és több, mint 20 kutyájuk. „Nem lehet egyedül felkészülni egy ilyen megmérettetésre. Itthoni edzéseinken mindig kell ember, aki elbújik, vagy aki pl. a »zavaró« személyt játssza” – magyarázza Bea.

Mivel emberéleteket bíznak a négylábúakra, rengeteget kell gyakorolni és sok külföldi terepre is el kell vinni a kutyákat, hogy különféle összedőlt házakat, lemodellezett romterületeket lássanak, számukra addig ismeretlen helyzeteket tapasztaljanak. Így, mindamellett, hogy sok szervezést és szabadidőt igénylő dolog ez, még költséges hobbi is – legtöbbjük önkéntes alapon képzi és fejleszti kutyáját. „Mindannyiunknak van egy civil élete, és ha jön egy riasztás, az megy, aki tud. Aki aznapra végzett a munkával” – osztja meg Bea.

Zen nyolchetes volt mikor gazdájához került, aki szerint jószága

„már kölyökkutya korától kezdve nyugodt természet, ám fajtájából adódóan mégis képes egyik pillanatról a másikra energikussá, céltudatossá válni”.

Ez a ritka egyveleg is azok közé a jellemvonásai közé tartozik, melyek különlegesség teszik őt.

 
Leczki Sarolta és Pannon SAR Team

A gyengéd és óvatos életmentő nem is akármilyen felmenőkkel rendelkezik: nagyapja, Kuba volt Magyarország első világbajnok mentőkutyája, unokatestvére Karma pedig tavaly lett 2.helyezett ugyanezen a versenyen, Szlovéniában. Nem rossz családfa.

Zen a napokban éppen egy MRT (Mission Readiness Test) bevethetőségi vizsgát teljesített sikeresen, és ha igaz, hogy a név kötelez, minden valószínűséggel nagyon élvezte a feladatokat, a pillanat és az út örömét.

(A nyitókép illusztráció)

Ajánljuk még:

Tudósok a vásznon – Hét film, ha tetszett az Oppenheimer

Greta Gerwig Barbie-ja mellett az atombomba feltalálójáról szóló Oppenheimer című film uralta a mozivásznakat idén nyáron, és bebizonyította, hogy a tudomány még azok számára is lehet érdekes és izgalmas, akik egy kicsit sem konyítanak hozzá. Hoztunk hét, hasonlóan érdekfeszítő alkotást.