GolfÁramlat

Teher a környezetnek, kincs a szervezetnek: tévhitek és igazságok az avokádóról

Az avokádó egy aprócska gyümölcs, amiért az egész világ verseng. Zöld aranynak is nevezik, hiszen állítólag több pénz származik belőle, mint a marihuánából, emellett szuperélelmiszerként is számontartják, bizonyítottan hasznos a szervezet számára – csak a környezetet tesszük érte tönkre. Míg a társadalom egyik fele bojkottra szólít fel a környezet megóvása érdekében, a másik fele bűntudatot érez, amiért élvezni akarja az avokádó nyújtotta előnyöket, és általuk egészségesebben szeretne étkezni. Az aligátorkörte számtalan kérdést felvet, ideje, hogy lerántsuk a leplet a tévhitekről és az igazságokról.

Valódi aranybánya a szervezet számára, súlyos teher a környezetnek

Az már bebizonyosodott, hogy az avokádó nem csak egy hipszter trend, ami idővel veszít a népszerűségéből. Valóban aranybányát jelent a szervezet számára, és olyan előnyökkel rendelkezik, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Azokon a vidékeken, ahol a gyümölcs megterem, már egészen korán, a hozzátáplálás során is adnak a csecsemőknek, hiszen könnyen emészthető, tápláló, allergént sem tartalmaz, és „mindenmentes”. Összesen 11 vitamin és 17-féle ásványi anyag található benne, és csak jó minőségű, a szervezet számára fontos, telítetlen zsírsavat tartalmaz, ami a telített zsírokkal ellentétben sokkal kevésbé raktározódik el a szervezetben zsírszövet formájában. Azok is nyugodtan fogyaszthatnak avokádót, akik diétáznak, és kerülnék a zsírokat, ráadásul rendkívül alacsony a glikémiás indexe, és a NHANES (National Health and Nutrition Examination Survey) tanulmánya szerint az avokádófogyasztás mellett stabilizálódik a koleszterinszint, csökken a metabolikus szindróma kockázatának kialakulása is.

És most térjünk át az érem másik oldalára. Mióta a világ felfedezte az aprócska gyümölcsben rejlő potenciált, Mexikó nem bírja kiszolgálni a robbanásszerűen megnövekedett keresletet. A mexikói Nemzeti Erdészeti, Földművelési és Halászati Kutatóintézet jelentése szerint 2001 és 2010 között megháromszorozódott az avokádótermelés Michoacánban, mivel az Egyesült Államokba irányuló export tízszeresére nőtt. A Kínába irányuló export pedig nagyjából 200 százalékot nőtt évente. Hogy kiszolgálják a megnövekedett avokádókeresletet, újabb és újabb ültetvényeket létesítenek, az ősi fenyvesekből csippentik le a termesztéshez szükséges területet.

2000 és 2010 között évente 690 hektárnyi erdőterületet semmisíttettek meg, hogy helyet adjanak az avokádótermesztésnek.

A fenyőerdők csökkenése azonban fontos fajokat veszélyeztet – például a királylepkét –, ráadásul egy avokádóültetvény kétszer annyi vizet igényel, mint egy sűrű fenyőerdő, így sokkal kevesebb víz jut Michoacán hegyi patakjaiba, amelyektől számos állat élete függ.

Etikus lépés bűntudatot ébreszteni az avokádó-fogyasztókban?

Ez az ezerdolláros kérdés, ami az avokádóellenes és avokádópártoló emberekben is vad indulatokat korbácsol. Kis túlzással, de a világ két részre szakadt: az avokádóevőkre, akikben a média, a társadalom, a környezetvédők lépten nyomon bűntudatot akarnak kelteni, és azokra, akik a fent említett okok miatt megvonják maguktól az értékes tápanyagok ezen forrását.

Nathan J. Robinson egyik cikkében azt taglalja, hogy az „avokádó tönkreteszi Mexikót és a világot” típusú mentalitás túlságosan leegyszerűsített, nem veszi figyelembe a tágabb összefüggéseket. Mindez szerinte azt eredményezi, hogy a probléma nem oldható meg egyszerű bűntudatkeltéssel. Felesleges pótcselekvés, amivel semmit sem érünk el. A csökkenő vízellátás az éghajlatváltozás globális következménye, a gyárgazdaságok pedig sokkal nagyobb környezeti költségekkel járnak az avokádóiparokhoz képest. Robinson állítja, hogy sokan úgy kezelik a rendszerszintű problémákat, mintha a szűk, fogyasztói döntések okoznák.

Azzal, hogy az avokádófogyasztókat állítjuk be bűnösnek, bennük próbálunk bűntudatot kelteni, csak annyit érünk el, hogy eltereljük a figyelmet a fő bűnösről. A nagyságrendileg nagyobb szereplők felelősségét kellene figyelembe venni.

Az avokádótermesztést megreformálandó, sokan elkezdtek már otthon is avokádót nevelni, mint szembesültem vele, hazánkban is. Ez azonban nem kifejezetten jó ötlet, egész egyszerűen azért, mert az általunk nevelgetett, csíráztatott magból ugyan kifejlődhet a növény, de semmiképp sem lesz rajta termés – ehhez nem ideálisak a körülmények Magyarországon. Szobanövénynek persze tökéletes, de az avokádót legtöbben enni szeretjük, nem pedig nézni.

A kérdés tehát továbbra is fennáll: fogyasszunk avokádót, vagy hagyjuk el az étrendünkből? Nem szeretnék igazságot osztani, úgy gondolom, ezt mindenkinek magának kell eldöntenie, az értékrendjének megfelelően, szembesülve az igazsággal. Egyvalamit viszont fontosnak tartok: akárhogy is döntünk, a másik oldalt ne vessük meg.

Ajánljuk még:

Tisztáznunk kell magunkban: önellátók vagy önámítók akarunk lenni?

Önellátás: egy szó, amit rengeteg kérdés és még több feszültség övez. Feszült lehet, aki így él – hogy a többiek miért nem?! –, és feszült lehet az is, aki látja, hogy más így él. Mert nyomasztó, mert nehéznek tűnik, mert kivitelezhetetlen...nek tűnik. Pedig valójában talán csak végig kellene gondolnunk néhány alaptételt, hogy ne beszéljünk el egymás mellett.

 

Már követem az oldalt

X