A paprikás krumpli azokhoz a fogásokhoz tartozik, amelyet mindenki másképp csinál, és amelyhez gyöngéd érzelmek fűznek mindenkit, akiben magyar szív dobog. Vagy azért, mert van egy olyan paprikás-krumpli íz, ami visszaröpít a gyerekkorba, egy nagyihoz, egy édesanya fazeka mellé. Amelynek illatát és zamatát még évtizedek távlatából is ott érezzük az ízlelőbimbóinkban.
Vagy éppen azért, mert kisded korunkban nem átallottak rendre undok paprikás krumplival etetni. Esetleg alig csúszott le a sűrű ragacs, nem győzted utána inni a vizet. Vagy csípős volt, mint a veszedelem, esetleg íztelen.
Fotó: Gondula Vogel / Pixabay
Nekem emlékeimben egy nagy fazék dereng elő, anyám állt mellette a tűzhelynél, és merte a leveses tányérba a paprikás krumplit. Piros volt, bő lével, akadt benne csipetke is, kockázott burgonya meg karikára vágott virsli. Nem mondhatnám, hogy rossz volt, de semmi érzelem nem kötődött hozzá, megettem.
Akkoriban nem volt szokás semmit sem otthagyni a tányéron vagy kényeskedve fujjogni, örültünk, hogy van, ami éhünket enyhíti.
Nagyanyámnál a paprikás krumpli hatalmas lábosban rotyogott a sparhelten, szép narancssárga volt, sajnálta belőle a jó paprikát. Szinte csak krumpliból állt, és mire az asztalra került, a hasábok szétfőttek, egy szotyogós masszává szelídültek. Amíg forró volt alatta a platni, puffogott. Nem volt benne se kolbász, se virsli, de szalonnazsíron készült, és olykor főtt benne tarhonya is. Nagyapám a tányérjába mindig morzsolt egy egész cseresznyepaprikát, arra szedte az adagját. Kérsz te is, kacsintott ránk mindig, és ott volt bennem a kisördög, hogy csak meg kellene próbálni, de nem mertem. Ezért a krumplipaprikásért nem rajongtunk, de ettük, jó csalamádé kísérte legtöbbször.
Fotó: Congerdesign / Pixabay
Később ismertem meg, hogy lehet bográcsban főzni olyan paprikás krumplit, ami után mindenki megnyalja mind a tíz ujját! Jóféle kolbásszal gazdagon, enyhén csípős paprikával, ragyogó, piros, sűrű szafttal. Akkor meg is változott a paprikás krumplihoz való viszonyom.
Ha ma bekopogtatunk az ajtókon, mindenhol más és más receptet fogunk hallani, ami nem véletlen.
Maguk a szakácskönyvek sem egyeznek meg a készítésének mikéntjében. Az Ínyesmester borsot is tesz bele, Lajos Mari szerint szét kell főzni a burgonyát, F. Nagy Angélánál nem hiányozhat belőle a paprika és a paradicsom, a Piros arany krém, és tejfölös habarást ajánl hozzá.
Az igazi krumplipaprikás
Borbás Marcsi receptje.
Mióta tért nyertek az ilyen egyszerű ételek a fine diningban, azóta a paprikás krumplinak is vannak újragondolt változatai. Ezek olykor annyira meglepőek, hogy igen nagy képzelőerővel kell rendelkeznie annak, aki vél bennük felfedezni paprikáskrumpli-effekteket. Legtöbbször éppen az vész el ilyenkor, amiért a paprikás krumplit szeretjük: az ízéért és az állagáért. Megjelenik benne az újkrumpli, a szaftba reszelt burgonya, a kolbász chips formában vagy éppen ropogósra pirított morzsaként, zöldfűszerek tobzódnak benne, vagy csak éppen mikrozöld-bóbitával ékeskedik a trendi paprikás-krumpli-revolúció. Ha ott is van benne a hamisítatlan paprikás-krumpli-zamat, az mégsem az az érzet, amikor belemerítjük a kanalat, vagy beletúrunk a villával az igazi, magyar pirospaprikás krumpliba.
Fotó: Barbara Rosner / Pixabay
Nálunk sem készül mindig ugyanúgy, hiszen legtöbbször akkor ugrok neki a paprikás krumplinak, amikor végleg elhagyott a fantáziám, és a család férfitagjainak kegyét keresném. Szalonnazsíron indítom a hagymát, jó sok, apróra vágott vöröshagymával. Erre jön a felkarikázott kolbász, a paprika, a só, esetleg egy-egy paprika és paradicsom, aztán krumpli. De ha nincs szalonna, csak egy darab szalonnabőr, akkor azt dobom bele. Ha nincs kolbász, de épp a kisfiúknak kedveznék, akkor kakastaréj-formára sütött virslivel koronázom meg a végén. Nekik mehet bele csipetke is, magam is imádom jó sok, apró csipetkével, de a lányok inkább anélkül, ők szeretik a mind kevesebb glutént. Tehát mindig hasonlóan, de mindig máshogyan. Kicsit csípősen, vagy semennyire, legyen-e benne fokhagyma, löttyintsünk-e bele egy korty vörösbort a végén, ez is mind lehetne vita tárgya.
Itt jegyzem meg, hogy a paprikás krumpli alapból glutén- és laktózmentes, tehát még az ilyen irányú diétás étrendbe is remekül beilleszthető!
Készült már püré formájában is, amikor épp szükség volt pépes diétára. A nem túl sűrű paprikás krumpli pépesítve ugyan nem valami bizalomgerjesztő kinézetű, viszont íze ott van benne. Ez ugyan kényszerből és csupán néhány hónapig volt az étlapunkon, de a mellé tálalt, tejfölös uborkasaláta-püré, az viszont azóta is napirenden van. Érdemes kipróbálni!
Kapros-tejfölös uborkasaláta
Uborkasaláta kaporral – ahogy a legfinomabb!
Nem eleve elrendeltetett, hogy a paprikás krumplit keretek közé szorítsuk, és bárki is meghatározza, milyennek kell lennie szabályszerűen. Az lenne a jó, ha mindenki megőrizné azt a paprikás krumpli ízt, ami neki kedves, amiben ott van a lélek, amihez társul egy kedves emlék, egy tűzhely melege, vagy a szeretet, amivel készült. Ha nem úgy gondolnánk rá, mint egy szegényember-vacsorára, hanem a konyhánk egyszerű, laktató, évszázadokon átívelő fogására. Egy tál jó paprikás krumpli mesél az unokáknak. Mert az étel emlékezik.
Borítókép: Halmos Monika @rozsakunyho
