Egyszerűen nem lehet abbahagyni: paradicsombefőzés 2.0

Gasztro

Egyszerűen nem lehet abbahagyni: paradicsombefőzés 2.0

Így szeptember első napjaiban minden évben felsejlenek paradicsomi élményeim. De arra aztán még én sem számítottam, hogy egy meleg szeptemberi vasárnapon a paradicsom befőzésének mikéntjét kell elbeszélnem telefonban, miközben épp a tűző napon gyalogolok hazafelé.

Nem tudom elfelejteni a tűzhelyen rotyogó paradicsomlé illatát. Nekem ez szag volt a javából, nem bírta az orrom, sem a testem a főtt paradicsomot, nekem addig volt kedves, amíg ott csüngött a bogyó a bokron, amíg öntözgettem, amíg leszüreteltük és a nagy kosarakban behordtam a konyhába.

„A ház végén ülök, a padlás-grádicson
s ilyeneket hallok: na te paradicsom
most keresztbe váglak… s mégegyszer keresztbe,
így ni… most azután huppsz, be a levesbe.
” – olvastuk az iskolában Illyés Gyula versét, és összeborzongtam, mert a levesben a paradicsom, jujj, azt nekem nagyon fájdalmas volt, még olvasni is. Pedig egyedül én tudtam az osztályban, mi a padlás-grádics, nagyapám úgy küldött föl, pontosan: eriggy föl a grádicson a padlásra, hozd le a nagy szakajtót. Meg azt is mondta, hogy grádicsos lett a hajam, amibe belevágtam az ollójával, hogy ne lógjon a szemembe.

Tovább olvasok

Nagyanyám főzte a paradicsomot, a kék-fehér csempére pufogott a piros paca, a konyhából kitüsténkedett a paradicsom-felhő, láthatatlanul, de eléggé érezhetően, én láttam is, hogy piros volt a paradicsomköd, és hogy kiszökött a konyhaajtón, messzire menekültem előle. Vissza, a paradicsombokrok közé, szerettem a levelek furcsa illatát, gyűjtögettem róluk a bogarakat, és ha megéheztem, megettem egy-egy mosolygós-piros paradicsomot.

 

Elsős gimnazistaként paradicsomszüretre vittek minket egy Pest melletti tsz földjére, a mezőgazdasági munkát megismerendő. Akkortájt bevett szokás volt a diákok efféle bevetése a munka frontján, szerintem nem nagy haszonnal. A belvárosi aszfalton nevelkedett osztálytársaim számára élményszámba ment az ilyen, sose látott munka, élvezték a hatalmas léparadicsomokban rejlő, a közösséget kovácsoló lehetőséget. Az őszi paradicsomszedés illatára ma is elém libben a kép: a száradt szárak közt pirosló, hatalmas paradicsomok,

a hátunkon és a hajunkon csurgó piros lé jókedve, a föld és a szottyadt paradicsom meleg szeptemberi emlékével.

Ez már nem az finom, paradicsomi kerti illat volt, hanem valami egészen más, ami gondolatban is messze-messze visz.

Sok-sok évbe telt, mire megbarátkoztam a paradicsomlevessel és a többi, főtt paradicsomos fogással, és addigra lassan megértettem az Illyés-vers lényegét, mert

mostmár én is beszélgetek a paradicsommal, meg a hagymával, szépen szólok a snidlinghez, és ha kell, megsimogatom a kelbimbót.

Igen, ahogy múlnak, az évek, megváltozunk: Krúdy 50 felett került jó barátságba a sóskával, nekem jóval előbb sikerült belecsapnom a paradicsomeltevés gyönyöreibe. Mert szépen termett, és kellett télire, és lassan elrózsaszínesedett az illata, az üvegek szépen mosolyogtak a polcokon, és egész télen idézték ízükben a nyarat.

Este bekukkantván az elektronikus leveleim közé, egy kérdés várt rám! Kedves fiatal barátaim maguk termesztette paradicsomot szeretnének eltenni a rosszabb időkre – no, nem a menzás paradicsomleves elkészítéséhez elsősorban (de az a második!), hanem Bloody Maryhez.

Végül is majdnem mindegy, hol végzi a házi paradicsomlé, a Bloody Mary még egészségesebb is, mint a Long Island Ice Tea, és legalább gluténmentes. Elkészíteni egyszerűbb, mint a betűtésztás paradicsomlevest, és az mindenképpen üdvözlendő, hogy a lányok a paradicsom befőzésén gondolkodnak. Mindenkinek úgy lesz a legjobb talán, ha elővesszük az örökzöldet, Horváth Ilonát, aki a következőket javasolja:

Jó érett paradicsomot többször megmosunk, száraitól, zöld részeitől megtisztítjuk és nyersen passzírozó gépen áttörjük. Jól felforraljuk, forrón az előre kimosott és előmelegített üvegekbe öntjük (az üvegeket fémtálcára vagy tepsibe tesszük, hogy el ne pattanjanak), celofánnal vagy marhahólyaggal lekötözzük, pokróccal és párnákkal jól kibélelt ládába rakjuk.” – minden háziasszonyok tanácsadója ezek után kitér az alternatív megoldásokra is: miként járjon el, akinek nincs passzírózója. Valamint tanáccsal szolgál, mit kell tenni felhasználás előtt a marhahólyaggal. Azért szerencse, hogy ma már nem igen kell vele bíbelődnünk, ámbár sose lehet tudni… A celofán és marhahólyag helyett ma már korszerűbb a csavaros kupakok használata, például a kiürült vodkás üvegeké!

De lehet a paradicsombefőzésünk kellemes, korszerű és elegáns is. Mondjuk így:

Bazsalikomos paradicsomszósz

Paradicsom és bazsalikom: még a nevükben előforduló magánhangzók is rímelnek egymással! S vajon a nyarat, a nyári konyhát el lehet-e képzelni e kettős nélkül? A piros, mosolygós bogyók, az üde zöld levelek egy salátába összehordva, vagy egy fazékban összefőzve tökéletes harmóniát alkotnak. Mindenképpen érett, édes paradicsomokat használjunk hozzá!

Hozzávalók:

  • 1 kg paradicsom
  • 1 nagy csokor bazsalikom
  • 3-4 szál friss oregánó
  • 3-4 gerezd fokhagyma

Elkészítés: 

A szép érett paradicsomok héját keresztben bevágjuk, majd egy szűrőkanál segítségével egy pillanatra forrásban lévő vízbe merítjük. Ezt követően hideg vízzel leöblítjük – vagy egy tál jeges vízbe mártjuk. A héját így könnyen lehúzhatjuk. A meghámozott paradicsomok húsát felkockázzuk, lábosba szórjuk és lassú tűzön, csöndesen forraljuk.

 

Eközben felaprítjuk a letépkedett bazsalikom- és oregánó-leveleket, lereszeljük a fokhagymát. Ha a paradicsom kb. a 2/3 részére apadt – vagyis levének egy része elpárolgott, hozzáadjuk a bazsalikomot, az oregánót, a fokhagymát, egy kiskanálnyi sót. További 5-6 percig együtt főzzük, majd azon forrón kisebb üvegekbe töltjük, gondosan lezárjuk és szárazgőzben hagyjuk kihűlni. Felbontás után hűtőszekrényben tároljuk ezt a zamatos paradicsomszószt!

A legjobb paradicsomkrémes recepteket ITT találjátok! 

Ajánljuk még:

Komáromi Jókai palacsinta, avagy az írófejedelem bablevese szilárd változatban

A Jókai bablevesről talán már mindannyian hallottunk. És a Jókai palacsintáról? Jómagam nemrég ismerkedtem meg vele komáromi látogatásom során. Olyannyira meglepődtem azon, hogy késsel-villával faltam a jó bablevesből ismert ízeket, olvadtak a textúrák a nyelvemen, hallgattam a palacsinta születéstörténetét, és közben egyre az járt a fejemben, hogy száz év múlva féltve őrzött legenda lehet az alig egy éves ételköltemény. Hazaérve persze elkészült nálunk is, hogy leteszteljem, mit szól hozzá a bableveskedvelő siserehad. Megnyalták utána mind a tíz ujjukat!

 

Már követem az oldalt

X